A Z-generáció kezében a zöldebb jövő

forrás: Prím Online, 2019. október 14. 12:37

Magyarországon az italos kartondobozok mindössze 23%-a jut el a szelektív gyűjtőkbe, míg néhány európai országban ez az adat már 80%. Immár harmadik alkalommal indít kreatív reklámfilm pályázatot az IKSZ, „ZöldenJobb.mp4” elnevezéssel, ahol horror, tragédia és komédia műfajokban nevezhetnek a diákok. A pályázat szeretné ösztönözni a 13-19 éves korosztályt a szelektív hulladékgyűjtésre és felhívja figyelmüket az újrahasznosítás fontosságára. A nyertest pedig az egész ország megismerheti, hiszen a győztes kisfilmet több TV csatorna is sugározza majd a következő évben. 

A zöldebb jövő is egy kis lépéssel kezdődik

Ahhoz, hogy jobbá tegyük a világot, néha nem kell más, csak egy elhatározás, ahogy a szelektív hulladékgyűjtés esetében is. Ezzel a döntéssel ugyanis évente megközelítőleg 38.000 fát menthetnénk meg a kivágástól. Ezért is jött létre az Italos Karton Egyesülés edukációs reklámfilm pályázata, amely kifejezetten a Z generációt szólítja meg. Az ő kreativitásuk és elszántságuk ösztönzően hathat más korosztályra, szüleikre is

 

„Az elmúlt években beküldött reklámfilmekből kiderül, hogy a fiatalabb generáció már tudatosabban figyel környezetére és ehhez a szelektív hulladékgyűjtés is hozzá tartozik. Az italos karton hulladék értékes alapanyag, amelyből az újrahasznosítást követően is rengeteg hasznos termék keletkezhet, de csak akkor, ha szelektíven gyűjtik” – mondta Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezető igazgatója.

 

 

Horrorral, komédiával a környezetvédelemért

Az általános és középiskolás fiatalok egy 30 másodperc hosszú kreatív reklámfilm beküldésével pályázhatnak, amelyben a szelektív hulladékgyűjtésre és az újrahasznosításra hívják fel az ország figyelmét. A pályázók három műfaj – horror, komédia vagy tragédia - közül választhatnak filmjük forgatásához, melyet bármilyen technikai eszköz segítségével elkészíthetnek. A pályázók november 11-ig küldhetik el műveiket.

 

„A Z generáció máshogy közelíti meg azokat a problémákat, amelyek a jövőnket befolyásolják, mint például a szelektív hulladékgyűjtés. Éppen ezért izgatottan várjuk az idei pályázati anyagokat, minden olyan diáktól, akinek fontos környezete védelme és ezt szeretné megmutatni videó formájában.” – mondta Fazekas Ildikó, az Önszabályzó Reklám Testület igazgatója, a szakmai zsűri tagja. 

 

Rajta kívül például Dudás Balázs díjnyertes filmrendező is bírálja a pályaműveket. Az általuk kiválasztott első helyezett nyereménye a GoPro kamera mellett az a megtiszteltetés, hogy reklámfilmjét a TV képernyőjén is láthatja majd az ország. A közönségszavazás díjazottja pedig értékes fotós és filmes eszközökkel gazdagodik majd.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09