Termékcsomagokkal segítik a Horeca-szereplőket

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 19. 18:56

Éttermeket, kávézókat és szállodákat segít ismert márkák által felajánlott termékcsomagokkal a Magyar Marketing Szövetség Horeca és Event tagozata. Az augusztus folyamán zajló program keretében az összeállított csomagokat Pest megyei vendéglátó-egységeknek és hoteleknek juttatják el, ehhez kapcsolódóan pedig kommunikációs tevékenységgel is támogatják az érintett szereplőket. A cél a koronavírus és a nyomában jelentkező turisztikai visszaesés hatásainak enyhítése.

Horeca támogató projektet indít a Magyar Marketing Szövetség Horeca és Event tagozata, hogy segítse a koronavírus járvány és az ennek nyomában jelentkező visszaesés miatt nehéz helyzetbe kerülő vendéglátókat és szállásadó szereplőket. A programban a Magyar Marketing Szövetség, valamint annak Horeca és Event tagozatának tagjai vesznek részt. A kezdeményezésben olyan jól ismert márkák vállaltak részt, mint az Alpro, a Heineken, a Kotányi, Nestlé, a Pek-Snack, a Pepsi, a Szentkirályi és a Theodora ásványvizek, a Viwa, valamint a csomagok összeállítása és kiszállítása révén a METRO áruházlánc. A project szervezését szintén az MMSZ és a tagozat tagjai, a www.menteshelyek.hu csapata végezte, a project kommunikációját a KNK PR segíti, a project szakmai támogatója a Trade magazin.

 

Termékek és kommunikáció

Az egyes márkák termékeiből összeállított csomagokat a programhoz kapcsolódó METRO áruházlánc Pest megyei Horeca egységeknek juttatja el. A megcélzott támogatandó szereplők a Covid által legérintettebb területeken működő fővárosi és Pest megyei kávézók, cukrászdák, szállodák és „kantinok”. Minden kategóriából 20-20 egységet támogatnak a projekt során a csomagokkal. A program augusztus során zajlik, vagyis a hónap végéig a támogatott éttermek, kávézók és hotelek megkapják a csomagot.

 

Nehezített pályán

„A jelenlegi helyzetben a Horeca egységek támogatása fontosabb, mint valaha. Most azért fogtunk össze, hogy ne maradjon el a nyár, akkor sem, ha kevesebb a turista, így ezzel a csomaggal szeretnénk hozzájárulni a Covid kihívásainak csökkentéséhez” – mondta el a kezdeményezésről Bódi Krisztina a Magyar Marketing Szövetség Horeca és Event tagozatának vezetője, hozzátette: „a hazai Horeca ágazat régóta kiváló munkát végez, amelyet az elmúlt hónapokban sajnos rendkívüli mértékben megnehezített a koronavírus-helyzet. A gazdasági jelentőségében és az ország pozitív megítélésében is komoly szerepet játszó szektor megsegítése szakmai és erkölcsi kötelességünk.”

 

Hiánypótló kezdeményezés 

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Horeca és Event tagozata a szektor minél hatékonyabb marketingtámogatására jött létre februárban, szándékai szerint összefogva a vendéglátásban és szálloda- valamint a rendezvényiparban működő vállalkozásokat.

 

A turizmus a nemzetgazdaság egyik legnagyobb szektora, amelynek a – koronavírus megjelenéséig - jelentős és kedvező hatása volt a magyar gazdaságra is. A GDP-ben való részesedése a közvetlen és közvetett (multiplikátor) hatással együtt mintegy 10 százalékot tesz ki, és közel 500 ezer embernek ad munkát. A szektor ráadásul évek óta növekedést élt meg, tavaly novemberben a vendégéjszakák száma éves alapon 4,8 százalékkal, az árbevétel 10 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken. Az ehhez kapcsolódó Horeca szektor szintén fejlődésen ment keresztül, ugyanakkor ezt nem követte a szegmens aktív kommunikációja. Az idén létrejött Horeca és event tagozat ezen kíván javítani munkájával, amelynek különleges jelentősége van a mostani helyzetben.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36