Zöldberuházások pótolhatják a válságban elveszett európai munkahelyeket

forrás: Prím Online, 2020. november 3. 12:13

Megvalósulásuk esetén közel 3 millió állást hoznának létre az EY által elemzett, küszöbön álló zöld projektek az Európai Unióban. Kivitelezésüket a COVID-19 gazdasági hatásai és szabályozási kérdések is nehezítik.

Ezer előkészített zöld projektet elemzett az EY friss tanulmányában (A Green Covid-19 Recovery and Resilience Plan for Europe). Amennyiben ezek a projektek megvalósulnak, mintegy 2,8 millió állást hozhatnának létre az Európai Unióban és egyben az Unió klímacéljainak megvalósulását is segítik. A becslések szerint a vizsgált projektek együttesen a széndioxid-kibocsátás 2,3 gigatonnányi csökkentésével járulhatnának hozzá az uniós klímacélokhoz.  Összehasonlításképpen, New York állam egy teljes évben „mindössze” 150 millió tonna CO2-t termel. Az eredmények eléréséhez hozzávetőleg 200 milliárd eurónyi állami és magánforrásra van szükség az EU 27 országában.

 

Metró, színház és hidrogéngyár 

A vizsgált projektek között van portugál zöldhidrogén-gyár, több szélerőmű, a Koppenhága-Malmö metróvonal, de olyan kisebb beruházások is, mint egy horvát színház energiai megújítása vagy egy svéd szelektív hulladékfeldolgozó korszerűsítése. Az elemzésben szereplő programok az EY becslése szerint mintegy 10 százalékát teszik ki a környezeti előnyökkel járó, Európában fejlesztés alatt álló beruházásoknak. Ez alapján prognosztizálható, hogy az EU-ban tervezett fenntartható projektek összege meghaladhatja akár az ezermilliárd eurót is. Amennyiben pedig az összes ilyen terv teljesül, akkor 12 millió teljes munkaidős állást hozhatnának létre. Ez több, mint amennyi a jelenlegi egészségügyi veszélyhelyzet gazdasági következményei miatt megszűnt.

 

 

Pole pozícióban a közlekedési szektor

A fejlesztésekben leginkább érintett szektorok az energetika, a közlekedés-szállítás, a gyáripar és az építőipar. Ezek közül a legjobban előkészített, leggyorsabban megvalósítható projekteket az energia (-termelés, -elosztás és -tárolás) és a közlekedés-szállítás területén találjuk. Ide tartoznak a kutatásban elemzett magyarországi programok is: a fővárosi lakásállomány energetikai korszerűsítése, illetve az elektromosautó-töltőhálózat fejlesztése. 

 

„Magyarország számára is elérhető lesz a zöld projektek kivitelezéséhez biztosított több száz milliárd euró Uniós forrás egy része. Kiemelten fontos, hogy azok a vállalatok, akik környezetbarát fejlesztések megvalósítását tervezik éljenek ezzel a lehetőséggel. Ahhoz, hogy meg tudjanak felelni a pályázati feltételeknek, akár tanácsadó segítségével előkészített üzleti tervvel, megalapozott startégiával és megvalósíthatósági tanulmánnyal kell készülniük. Ezen is múlhat, hogy hozzájutnak-e a támogatáshoz” – hangsúlyozta Vaszari Péter, az EY stratégiai és tranzakciós tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetője.

 

Mi lehet az akadály?

A kezdeményezések 20 százaléka 5 millió eurónál kevesebb befektetést igényel. Mintegy harmaduk (30%) startupok és KKV-k által tervezett innovációs beruházás, például a fenntartható mobilitás, a talajjavítás vagy az alacsony széndioxid-kibocsátású építési anyagok gyártása területén. Kivitelezésük azonban veszélybe kerülhet a COVID-19 világjárvány negatív gazdasági hatásai miatt. A tanulmányban vizsgált programok kivitelezése során a legfőbb akadályt minden második esetben (49%) azonban nem a finanszírozás, hanem valamilyen adminisztratív, szabályozási vagy kereskedelmi körülmény jelenti. Az energetika területén például szükség lenne megfelelő ütemtervre a leginkább szennyező járművek kivezetéséhez. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric

A generatív mesterséges intelligencia (MI) kínálta lehetőségeket is kihasználja a Schneider Electric, hogy hatékonyabbá tegye működését és az új megoldások kifejlesztését. A vállalat törekvéseit a Microsoft Azure OpenAI megoldásával támogatja. 

2023. november 28. 16:01

Bemutatták a Széchenyi-egyetem és a Petz-kórház közös egészségtechnológiai fejlesztéseit

Szemmozgást detektáló diagnosztikai eszközt, telerehabilitációs szoftvert, műtéti közvetítő platformot, 3D és VR technológiai megoldásokat mutattak be a győri Széchenyi István Egyetem szakemberei a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. A „Digitális megoldások az egészségügyben” című tudományos ülésen a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia orvostechnológiai felhasználása is előtérbe került.

2023. november 28. 14:35

A SPAR automata boltot nyitott a Z-generációnak: egyszerre valós és virtuális

Mesterséges intelligencián alapuló, pénztáros és eladók nélküli SPAR automata üzlet működött két napon át Budapesten, Európa legnagyobb Sneakerness fesztiválján. Az elsősorban a Z-generáció tagjainak szánt szolgáltatás teszt-üzemmódban dolgozott, de a mobil „Satellit Store S” koncepció később országszerte megjelenhet majd egy-egy különleges eseményen, fesztiválon.

2023. november 28. 11:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04

Meglepő döntést hozott a Vodafone

2023. október 24. 17:30