Mire van szükségük a gyerekeknek a digitális oktatásban?
Pedagógusoknak rendezett online konferenciát a Da Vinci TV a Telekommal közös digitális edukációs programja részeként. A Digitális Szuperhős elnevezésű online rendezvényen a „screenagerek” netezési szokásait, őket motiváló pedagógiai módszereket és a digiális tartalmak kiaknázásának konkrét lehetőségeit mutatták be több, mint 350 pedagógus regisztrációjával november közepén.
Egyre nagyobb lendülettel haladunk előre a digitális átalakulás útján, a digitális technológiák pedig életünk alapvető részévé válnak. Az idei év különösen nagy kihívás elé állította a pedagógusokat – a digitális oktatás már nem a jövő, hanem jelen életünk szerves része lett. A számtalan újonnan elérhető technológiai eszköz mellett azonban továbbra is a tanárok az oktatás legfontosabb, központi figurái. Ezért a Da Vinci Media és a Telekom a pedagógusoknak szervezett online konferenciát digitális edukáció témakörben.
Mire lenne szükségük a gyerekeknek a digitális oktatásban? A Hintalovon Alapítvány friss kutatása alapján a gyerekek véleménye szerint az oktatási minősége romlott, a szabadidejük is kevesebb, és a kiadott feladatok is nehezen átláthatók a digitális átállásban. Szerintük, amire szükség lenne, hogy a tanárok jobban tudják használni az online felületeket, ezek közös platformon jelennének meg, és több egyéni visszajelzés érkezne a munkájukra. Fontos visszajelzés a résztvevők, de minden pedagógus számára.
Érdekesség, hogy az idő, mint gyakori problémakör máshol is felmerül az internethasználattal kapcsolatban: a megkérdezettek 40%-a gondolja úgy, hogy többet van fenn a világhálón, mint az szükséges lenne. A megbízható források megtalálása, az álhírek kiszűrése is fontos a diákok számára – a konferencián a résztvevők ezért ehhez kaptak is segítséget online tartalmak formájában, például a tanórákba is könnyen előre elkészített óravázlatok segítéségével beépíthető Keress rá! internetbiztonsági online sorozatot.
A digitális eszközök használatát akkor fogják értékelni a gyerekek, ha annak új célja van, s nem például csak egy táblavázlatot helyettesít: a cél újraértelmezni a korábbi megközelítéseket és feladatokat – ez a Neteduactio előadásából derült ki, ahogy az is, a projektpedagógia, azaz az iskolai keretek kitágítása a digitális térben különösen jól megvalósítható.
„A videójátékozás lehet hasznos időtöltés.” - mondja Douglas Lloyd, az Azoomee-DaVinci ügyvezető igazgatója. „Az állítás azért nem meglepő, mert ha a pedagógus a megfelelő tartalmat a megfelelő módszerrel ismerteti, akkor a játékokban elért eredmények összemérhetők, versengésre buzdítanak, és újra értelmezik a korábbi tantárgyi ismereteket. A Da Vinci Kids appban található játékok nagyszerűen használhatók a tanításban, gamification céllal.” – teszi hozzá a konferencia egyik előadója és szervezője.
És hol van a szülők felelőssége a gyerekek virtuális életében? A homo informaticusokkal nem versenyezni kell, hanem elhinni nekik, hogy javukra válik, és hasznos időtöltés is lehet a netezés. Az, aki például kódolási képességeket fejlesztő játékokkal játszik, vagy programozni tanul, az életben másképp viszonyul a kihívásokhoz, részproblémákra bontja azokat, és logikai előnnyel indul.
A rövid, pörgős prezentációkkat többek között volt Bán-Széll Előd - Logiscool kódoló iskola, Antaliné Miss Lilla - Neteducatio képzőközpont, Németh Barbara - Hintalovon Alapítvány, Tibenszky Moni Lisa - Felelős Szülők Iskolája, Molnár Janka Sára, OKTONDI (OKTatás ONline DIgitálisan) közösség képviselője tartották.
A konferencia keretében hirdették ki a Digitális Szuperhős videopályázat nyerteseit is. A Da Vinci és a Telekom pályázatában olyan gyerekeket és alkotásokat kerestek, akik már használják, ismerik a digitális tér nyújtotta előnyöket, és szívesen megosztják tudásukat másokkal is.
A szervezők szerint rendkívül bíztató, hogy ilyen leterheltség mellett is több, mint 300 tanár vett rész az eseményen, ők máris digitális szuperhősnek nevezhetők. Az esemény közös üzenete szerint fontos, minél több pedagógus tanulja és tanítsa meg jól használni az okoseszközöket és tartalmakat. A tanárok szerepe a technológia fejlődésével változhat, de soha nem lesz helyettesíthető.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes digitális oktatási programot indít az OTP Fáy András Alapítvány
- Új digitális forradalmat hozott a Covid-19 a háztartásokba
- Ez vár ránk, ha visszatér a digitális oktatás
- Újraindítás helyett újragondolás
- Digitális oktatást támogatja a Vodafone és a Mozaik Kiadó közös szolgáltatása
- Online konferenciát rendez a Neumann Társaság
- A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját
- Iskolakezdés 2020: tavaly még kérdés volt, hogy kell-e a kütyü a tanuláshoz, idén már nem
- Egész szeptemberben kódolatlan Da Vinci a Vodafone-nál
- Egy újabb digitális tanév? – tanulságok a koronavírus első hulláma után
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős mérföldkő a hazai autóiparban
Idén ünnepli 30. születésnapját a Continental Veszprémben. Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez.
Fenntartható ötlet nyert a Samsung és az EdisonKids versenyén
Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók mérték össze projektjeiket a közösség, a fenntarthatóság és a jövő oktatása kategóriákban. A nyolc döntős csapat közül a NUT (Napkor’s Upcycler Team) csapat elképzelése, a chipses zacskók hőálló szatyorrá alakítása bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el a modulárisan építhető oktatórobot, a dobogó harmadik fokára pedig a tücsökfarm tervezői léphettek. Az első három helyezett 6 millió forint összértékben választhat Samsung eszközöket, saját maguk, felkészítőtanáruk és iskolájuk számára.
Fidelity: Nyernek az elektromos autók?
Aki napjainkban autóval végighalad egy európai belváros utcáin, azonnal számos nyomát láthatja a forgalmi trendek változásának. A külön kerékpáros sávok, az elektromos buszok, az elektromos töltőállomások és a szédült ütemben emelkedő parkolási díjak mind-mind azt jelzik, hogy a személyautók, főleg a belső égésű motorral felszereltek, már nem szívesen látott vendégek a sűrűn beépült belső kerületekben. A jövő az alternatív közlekedési eszközöké és a kibocsátásmentes erőforrásoké. A Fidelity piaci megfigyelőinek előrejelzései szerint az éghajlatkímélő meghajtási módok versenyét az elektromos autók fogják megnyerni, melyek idővel teljesen kiszorítják majd a levegőszennyező belső égésű motorokkal gyártott társaikat1.
Új nemzetközi online esemény az Eplan-tól
Milyen kihívásokkal néznek szembe a gépgyártók és a kapcsolóberendezés-gyártók napjaink globális piacain? Hogyan határozható meg a helyes irány a hatékony tervezéshez a munka korai szakaszában? A 2023. június 21-re meghirdetett Eplan L!ve 2023 rendezvény lényegre törő válaszokkal, a szoftver új verziójának legfontosabb elemeivel készül, és felvázolja, miként támogatja ügyfeleit a tervezéstől a gyártásig vezető úton lépésről-lépésre. Bevált gyakorlati példákat ismerhetünk meg a Harro Höfliger, a Kratos Industries és a Sany vállalatoktól, betekinthetünk munkafolyamataikba és tervezési módszereikbe, melyek maximális következetességet és hatékonyságot tesznek lehetővé a számukra.
Az erdei ökoszisztéma helyreállítására kötött szövetséget az Epson és a WWF
Az erdőirtás által erőteljesen sújtott területek megóvására is kiterjeszti az Epson és a világ legnagyobb természetvédelmi civilszervezete, a WWF azt a partneri együttműködést, amely még 2022 márciusában és a délkelet-ázsiai tengervédelemre összpontosítva vette kezdetét. A mostantól három évig tartó kooperáció keretében az Epson 1,6 millió eurónak megfelelő támogatással járul hozzá a WWF erdészeti projektjeinek sikerességéhez.