Ismét lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2020-ban is meghirdeti a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai partnerségével, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával. A megmérettetés keretében immár 29. alkalommal fogják elismerni a legkiválóbb hazai innovációs teljesítményeket. Nevezni 2021. február 10-ig lehet.
A Magyar Innovációs Szövetség 1993 óta minden évben odaítéli az Innovációs Nagydíjat. A szövetség idén 29. alkalommal hirdeti meg a pályázatot, amely idén újra az ITM stratégiai partnerségével és az NKFIH főtámogatásával valósul meg. Az elmúlt 28 év pályázataira összesen 1275 pályamű érkezett be, amelyből 1100 volt megvalósult, sikeres innováció. A legjobbak közül 218-an kaptak különböző innovációs díjakat, ők alkotják a hazai innováció „elitjét”, a Magyar Innovációs Klubot.
Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke kifejtette: „A Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által vezetett 20 tagú bírálóbizottság az innováció eredetisége, újszerűsége, műszaki, gazdasági előnyei és társadalmi hasznossága mellett az innováció révén elért árbevételt és nyereséget is figyelembe veszi, és mindezek alapján titkos szavazással választja ki a legkiemelkedőbb innovációs teljesítményeket.” Azt is hozzátette, hogy a pályázaton olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozások, szervezetek vehetnek részt, amelyek új termékkel, eljárással vagy szolgáltatással kiemelkedő innovációs teljesítményt és jelentős üzleti sikert értek el.
Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára a pályázat meghirdetése kapcsán kiemelte: „A gazdasági fejlődés kulcsa a járványhelyzetben is a kutatás-fejlesztésben és az innovációban rejlik, az élen járó cégek és konzorciumok jutalmazásának kiemelkedő eszközei a MISZ és a társszervezetek díjai.”
A felhívást népszerűsítő spot:
A Magyar Innovációs Nagydíj nyertese az elismerést jelképező bronz kisplasztika mellé 1 millió forint pénzjutalmat is kap, a további innovációs díjazottak pedig 300-500 ezer forint pénzjutalomban, illetve tárgyjutalmakban részesülnek. Az Innovációs Nagydíj mellett ugyanis kiosztják az ITM Ipari Innovációs Díját és Informatikai Innovációs Díját, az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ Innovációs Díját, az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díját és Környezetvédelmi Innovációs Díját, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díját, valamint a MISZ Startup Innovációs Díját is.
A díjak átadására 2021. március végén ünnepélyes keretek között kerül sor, a hagyományok szerint az Országgyűlés Felsőházi Termében, amennyiben a körülmények ezt lehetővé teszik.
A 2020. évi kiírás részletei megtalálhatók a Magyar Innovációs Szövetség honlapján: https://www.innovacio.hu/3b_hu.php
A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap-ból és az Agrárminisztérium támogatásából valósul meg.
Kapcsolódó cikkek
- Az IAB újra díjazza a legjobb szakdolgozatot
- Vodafone: megvannak a Ready pályázat győztesei
- Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ pályázat
- 2020-ban is keresik az év legjobb marketing-megoldásait!
- Van még idő jelentkezni az „Az Év Honlapja” pályázatra!
- Médiatanács: jó eséllyel pályázhat a Klubrádió a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázatán
- Ismét lehet pályázni az ABB Női Mentorprogramjára
- Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre
- Netezz biztonságosan Te is! – Pályázati felhívás
- November 6-ig lehet pályázni a Google pénzére
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Idén is meghirdette fenntarthatósági versenyét a Schneider Electric
Már lehet nevezni a Schneider Electric fenntarthatósági versenyére, a pályázatokat október 15-ig várják. A „Sustainability Impact Awards” kezdeményezés célja a fenntarthatósági törekvések támogatásában és megvalósításában élen járó partnerek, ügyfelek és beszállítók erőfeszítéseinek elismerése.
AZ EIT Health megújítja InnoStars Awards pályázatát
Az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló szervezete, az EIT Health tanulmányt készíttetett arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük az egészségügyi startupoknak, és hogy hogyan járulnak hozzá ezek leküzdéséhez a szervezet vállalkozásfejlesztési programjai az InnoStars régióban, vagyis Dél-, Közép- és Kelet-Európában. Ezek a programok – például a régóta futó InnoStars Awards – képzések, finanszírozási lehetőségek, mentorálás és bootcampek révén kézzel fogható segítséggel támogatják a vállalkozókat, de a tanulmány további, eddig ismeretlen előnyöket is feltárt a résztvevők szemszögéből.
Itt a lány, aki megoldotta az egyik legnagyobb vegyipari cég kihívásait
Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és három különdíjat osztott ki a zsűri, köztük volt Csikós Irén, aki egy vegyiüzem poros szállítópályáinak tisztítási problémájára tervezett egy innovatív takarító robotot, és a BBM csapata, akik kiemelkedő ipari célgéppel nyertek, a pályázatot mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett zenével adták be.
Megvannak a Magyar Ipari Célgép Nagydíj idei nyertesei
Június 28-án, a városligeti Millennium Házában rendezték meg az ország legnagyobb gépipari szakmai eseményét a Gépész Szalont, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj immár negyedik díjátadóját, a Chemplex Kft és a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) közös szervezésében. Az Év Célgépe díjra a tavalyi jelentkezéseket is felülmúlva az idén 121 pályamű érkezett, 8 kategóriában osztották ki az elismeréseket, emellett díjazták az év ötletét, az év öko-célgépét és az év tervezőjét is.
Új lehetőség nyílik meg a magyar egészségügyi innovátorok előtt
Vezető európai gyógyszeripari vállalatokkal, a Chiesi Grouppal és a SYNLAB Italy-val karöltve indította útjára az InnoStars Connect programot az EIT Health, az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló egysége.