A tokiói olimpia minden pillanata látható az Eurosporton
Az Eurosport minden eddiginél több programmal hozza közelebb a Tokiói Olimpiai Játékokat a nézőkhöz. Az Eurosport 1 és az Eurosport 2 csatornái mellett exkluzív, dedikált olimpiai pop-up csatornák, valamint az Eurosport 4K is elérhető lesz a magyar nézők számára, hogy minden kihagyhatatlan pillanatot átélhessenek a 2020-as Tokiói Olimpiai Játékokról.
Az Eurosport az Olimpia otthona
A játékok során az Eurosport 1 a magyar sikersportágak közvetítéseit - így az olimpiák során rendkívül eredményes kajak-kenu, úszás, valamint az atlétika versenyeit – kiemelten fogja kezelni. Mindezek mellett komoly figyelem irányul majd a tradicionális olimpiai sportágakra is, így az ökölvívás, vagy a súlyemelés szerelmesei se maradnak le semmiről a játékok ideje alatt. A nézők szintén nyomon követhetik a labdarúgás, a torna, az evezés, a műugrás, a szlalom kajak-kenu, a röplabda közvetítéseit, illetve a Giro d’Italia-n csodálatos eredményeket elérő Valter Attila kerékpárversenyét is. Az Eurosport 2 a tokiói játékok során legfőképpen a magyar sportolókra koncentrál majd, napi több órányi műsorral kiegészülve, mindemellett pedig az új generációs sportágak is otthona lesz.
A legátfogóbb, minden pillanatot lefedő olimpiai közvetítés érdekében az Eurosport vadonatúj, exkluzív pop-up csatornákkal is készül a Discovery-vel partnerségben álló tévészolgáltatóknál. A különleges, olimpiai közvetítés céljából megjelenő pop-up csatornák mindegyike több, különféle sportágra specializálódva több száz órányi élő közvetítéssel készül, hogy a szurkolók a nap bármely pillanatában figyelemmel kísérhessék a tokiói játékok izgalmait.
„A Tokiói Olimpiai Játékok globális szinten az egyik legjobban várt sportesemény. Örülünk, hogy ilyen kiterjedt tudósítást készítettünk nézőink számára. Az Eurosport 1 és az Eurosport 2 mellet különleges pop-up csatornáinkkal gondoskodunk arról, hogy minden kihagyhatatlan pillanat elérhető legyen a magyar nézők számára. Az előkészületek zökkenőmentesen zajlottak az igazán profi és nagyszerű magyarországi csapatunknak, valamint hozzáértő piaci partnereinknek köszönhetően, akik minden téren felkészültek, szenvedélyesek és jártasak a sportban, és akik velünk együtt kezdték ezt az utat. Élvezzük együtt a 2020-as olimpiai játékok Tokiót! " - mondta Kenechi Belusevic, a Discovery CEEMEA és a PayTV kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója.
Magyar sportolók a fókuszban
A magyar sportolókért már az olimpiai megnyitót követő napon, július 24-én szurkolhatnak a nézők. Szilágyi Áron és a férfi kardvívó csapat mellett Salim Omar taekwondo bajnokért lehet izgulni. Július 25-én Hosszú Katinkáé és a női úszóké, a férfi vízilabda csapaté, a sportlövőké, a férfi kardvívóké és a női kézilabda csapaté lesz majd a főszerep. A következő napok menetrendje során pedig figyelemmel kísérhetjük többek között Milák Kristófot, Kenderesi Tamást és a férfi úszókat, valamint a férfi és a női kajak-kenu csapatot és a férfi cselgáncsozókat is.
Szintén kiemelt figyelmet kap majd a dzsúdó, ahol az aznap tatamira lépő súlycsoport eseményeit minden délután összefoglaló műsorban elemzik ki az Eurosport csatornáinak magyar szakértői. A csapatsportok közül a kézilabdára is kiemelt figyelem irányul: a női válogatott valamennyi csoportmérkőzését láthatják majd a nézők az Eurosport 2 műsorán. Mindemellett pedig végigkövethetjük a hazai férfi tenisz csillag Fucsovics Márton meccseit is.
Kapcsolódó cikkek
- Hogyan fejlődik a sporttechnológia?
- Jön a hipersportolók kora
- A hősökért: Sportolj szabadon!
- Fuss, túrázz, evezz és bringázz a GeoGO több mint 600 virtuális útvonalán
- Jövőre az Eurosporton látható az Extreme E versenysorozat
- Ilyen az ország egyik legsokrétűbb céges sportegyesülete
- Elindult az Ötpróbával otthon kampány
- A Bridgestone támogatja az akadálymentes buszközlekedés kialakítását a Tokiói Olimpiai Faluban
- Az Eurosport közvetíti az új úszó versenysorozat, az International Swimming League versenyeit
- Tokió 2020: a Discovery az eddigi legnagyobb digitális olimpiára készül
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a Xiaomi első klímapolitikai jelentése
A Xiaomi nyilvánosságra hozta első hivatalos jelentését a klímaváltozás elleni intézkedéseiről (White Paper on Climate Action). A dokumentum a vállalat azon erőfeszítéseit tárgyalja, amelyekkel a klímaváltozást igyekeznek megfékezni. Az Alain Lam Sai-wai, a Xiaomi alelnöke és pénzügyi igazgatója által jegyzett jelentést Dubajban adták ki, ahol jelenleg is zajlik az év legfontosabb klímarendezvénye, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye résztvevőinek konferenciája (Conference of the Parties to the United Nations Framework Convention on Climate Change – COP28).
Konyhai és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak
Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi képviselete a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Az adomány több mint 40 konyhai és háztartási gépet tartalmaz, amelyek összértéke meghaladja az egymillió forintot.
Daradics Kinga az eMAG Magyarország új ügyvezetője
2023. decemberétől Daradics Kinga tölti be az eMAG Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. Céljai között szerepel a vállalat piacvezető pozíciójának megerősítése, az ügyfelek vásárlási élményének fokozása, valamint a magyar kereskedelmi partnerek támogatása a 35 millió potenciális ügyfelet kínáló régiós piac elérésében.
Értékálló és tetszetős ajándékok a fa alá
Egy karóránál nem nagyon létezik időtállóbb és stílusosabb karácsonyi ajándék. A megfelelő választáshoz azonban nem árt ismerni a megajándékozott ízlését és az órákkal kapcsolatos elvárásait. A könnyebb választás érdekében a Casio idén is összegyűjtötte a legnépszerűbb karórákat, amelyekkel karácsonykor biztosra lehet menni.
Vezető helyen az ELTE Informatikai Kar
A Diploma 2024 kiadványban a HVG nyilvánosságra hozta a legjobb egyetemek összesített rangsorát és a képzési területek szerinti listákat. Az idén is az ELTE Informatikai Kar lett az első az informatikai képzésterületi rangsorban a hallgatói kiválóság alapján, a karok összesített rangsorában a hallgatói kiválóság alapján pedig országosan a harmadik.