Újabb diáklányok kapnak támogatást, hogy akár programozók is lehessenek

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 8. 15:58

Digitális formában is folytatódott a Smartiz program sikertörténete: az előző két félévben újabb 22 diáklány végezte el a Morgan Stanley budapesti központja és a Nők a Tudományban Egyesület matematikai és programozási foglalkozássorozatát. Az idén „hibrid” rendszerben folytatódik a program: lesznek személyes találkozások, de a foglalkozások zömét online tartják, így ismét az ország minden szegletéből jelentkezhetnek a tehetséges tizedik évfolyamos lányok szeptember 24-ig. A nők informatikai ambícióit évek óta támogatja a Morgan Stanley, és idén a vállalat jóvoltából a résztvevő lányok is segíthették kortársaikat: a 2021-es félév során tableteket adományoztak az általuk kiválasztott szervezeteken keresztül olyan lányoknak, akiknek az otthoni tanulását ilyen módon támogatták.

A Morgan Stanley budapesti informatikai és elemző központja és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) immár negyedik alkalommal hirdeti meg középiskolás lányok számára indított programját, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben.  

 

Az előző tanévben 22 lány vett részt a Smartiz foglalkozásain, online formában. Így, míg korábban elsősorban budapesti és főváros- környéki diáklányok tanulhattak, tavaly Magyarország teljes területéről lehet jelentkezni, és ez idén is így lesz. A foglalkozások zöme a soron következő tanévben is online zajlik majd, de ha a járványhelyzet engedi, a nyitó- és záróeseményt, valamint a személyiségfejlesztő foglalkozásokat élőben tartják meg. 

 

A programnak a kezdetektől fogva fontos része, hogy a matematikai és programozási foglalkozások mellett a lányok egyéni és csoportos pályaorientációs mentorálásban, készségfejlesztő programokban is részt vegyenek. A Morgan Stanley önkéntesei és a NATE munkatársai mellett idén különleges előadókkal is találkozhatnak a résztvevők, akik a saját példájukon keresztül mutatják be a STEM pályák előnyeit.

 

 

Kezdő lökés a lányoknak

„A programozáshoz szükséges készségek – szabályfelismerés és -alkotás, következetesség, alaposság és csapatmunka – nemektől függetlenek, mégis az a tévhit él a köztudatban, hogy a technológiai ágazatok inkább férfias szakmák – mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti informatikai divíziójának operációs igazgatója. – Azt tapasztaljuk, hogy a fiatal lányok sokszor úgy gondolják, hogy nem érdemes ilyen pályákban gondolkodniuk, és ha nem kapják meg a kezdő lökést, megerősítést, sokan nem is indulnak el ezen az úton. A Morgan Stanley célja, hogy változtasson a társadalmi berögződéseken, és megadja ezt a kezdő lökést minél több lány számára.”

 

A legújabb kutatások*  szerint az elmúlt öt évben kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet, 44 ezer digitális szakember tudna még elhelyezkedni hazánkban. Ezen a hiányon enyhíthetne, ha több fiatal lány indulna el a pályán. „A nők aránya ma még alacsony az informatikában, így ők képezik az egyik legnagyobb munkaerő-tartalékot ezen a területen – tette hozzá Mátyás-Kollár Gabriella. – Büszkék vagyunk rá, hogy a Morgan Stanley budapesti központjában gyorsan nő az IT-ban dolgozó nők aránya. Sokan közülük mentorként a Smartiz programban is részt vesznek, bizonyítva, hogy lehetséges nőként sikeres informatikai karriert befutni akár a világ egyik vezető pénzintézeténél.”

 

Mindenkiből lehessen informatikus

A Smartiz ingyenes fejlesztő, oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika valamint a digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza korszerű pedagógiai módszerekkel. A heti rendszerességű, szakkör jellegű foglalkozássorozat a teljes tanéven átível. Az egyedülálló tananyagot pedagógusok, oktatáskutatók és társadalomkutatók bevonásával alkották meg, hogy fokozatosan vezessék rá a résztvevőket, hogyan hasznosítható a matematika és az informatika a hétköznapokban. A Smartiz minden évben alakult, formálódott a Morgan Stanley és a NATE szervezőinek javaslatai, illetve a mentorok és a lányok visszajelzései alapján.

 

„Nem az jelenti a fő problémát, hogy a lányokhoz képest több fiú megy informatikusnak vagy matematikusnak, hanem az, hogy a támogatás hiánya, a negatív társadalmi beidegződések miatt olyan lányokból nem lesznek informatikusok vagy matematikusok, akik egyébként szeretnének azok lenni, feltehetően élveznék ezt a területet és sikeresek is lehetnének benne. A Smartiz program célja, hogy minden tehetséges gyerek elindulhasson a természettudományos, műszaki, informatikai és matematikai (STEM) tudományterületek felé, aki ebben megtalálja magát, bármilyen nemű is az illető” – mondta el Sáray Szilvia, a Smartiz egyik tananyagfejlesztője és a matematika foglalkozások vezetője.

 

Tabletek rászoruló gyerekeknek

A Morgan Stanley fontos alapértéke, hogy a munkatársak visszaadnak valamit annak a közösségnek, amelyben élnek és dolgoznak – ez az úgynevezett „giving back” filozófia, amit idén a Smartiz programra is kiterjesztettek. A programban részt vevő lányok civil szervezetek bevonásával kiválaszthattak olyan rászoruló gyerekeket, akikhez tableteket juttathattak el annak érdekében, hogy számukra is könnyebbé váljon a digitális készségek elsajátítása.

 

A programra 2021. szeptember 24-ig lehet jelentkezni ezen a weboldalon: https://nokatud.hu/smartiz/

 

_____________

*  ITM–IVSZ–KIFÜ, 2021

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05