Szövetségre lépett a mérnökökkel a Miskolci Egyetem

forrás: Prím Online, 2021. október 6. 14:17

A hazai egyetemi mérnökképzés bölcsőjének számító Miskolci Egyetem és a fiatalok sikeres műszaki pályaorientációját legfőbb feladatának tekintő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) stratégiai megállapodást kötött egymással. Az együttműködésük célja, hogy az oktatásban hozzáférhetővé váljanak a legmodernebb ipari technológiák, megvalósulhasson a szakemberek egész életen át tartó tanulása, valamint közös erővel elősegítsék a megfelelő minőségű és mennyiségű diplomás mérnökök utánpótlását.

A megállapodás részeként az EJMSZ vállalta, hogy az egyetemi tanárok és hallgatók részére szervezett gyárlátogatásokkal; egyetemi szakmai napok és természettudományos roadshow-k megtartásával; egyetemi oktatókkal, illetve általános- és középiskolai pedagógusokkal közös szakmai egyeztető fórumok megvalósításával aktívan bekapcsolódik a felsőoktatási intézmény pályaorientációs programjaiba. A Szövetség közreműködik abban is, hogy vállalatvezetők, műszaki szakemberek előadásokat tartsanak a hallgatóknak, illetve ösztöndíjjal, gyakornoki helyek létrehozásával támogassák a műszaki szakos egyetemistákat abban, hogy közelről megismerjék a valós munkaerőpiaci folyamatokat, körülményeket, karrierutakat.

 

„Az Invented in Hungary jegyében csak az ilyen típusú összefogások vezethetnek olyan eredményre, ami közös érdek: a minél nagyobb számú és magasabb minőségű új mérnökgeneráció felnevelése. Hisszük, hogy az egyetem és az ipar összefogása hosszútávú pozitív tendenciát indít el a pályaorientáció és a felek konstruktív párbeszéde terén is.” – hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, az EJMSZ elnöke.

 

 

A Miskolci Egyetem, amelynek részéről a Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar, illetve a Gépészmérnöki és Informatikai Kar kapcsolódik be a Szövetséggel közös aktivitásokba, a most megkötött megállapodásban vállalta, hogy ösztönözni fogja a jól teljesítő hallgatókat arra, hogy az EJMSZ tagvállalatainál végezzenek szakmai gyakorlatot, illetve TDK, diplomamunkáikat is ezeknél a cégeknél készítsék el. Továbbá az intézmény konzultációs lehetőséggel bevonja a jövőben a Szövetség tagvállalatait a mérnöki képzések felülvizsgálatába és a tananyagok fejlesztésébe, valamint helyszínt, résztvevőket biztosít az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség által megvalósuló szakmai programokhoz.

 

"Ezzel a stratégiai megállapodással a Miskolci Egyetem egy nagyon fontos feladatához kapott partnert, és ez nem más, mint a jövő mérnökeinek magas színvonalú képzése. A közös munka nem újkeletű számunkra, hisz az MTMI szakokat népszerűsítő több éves projektben már konzorciumi partnerekként bizonyítottuk, hogy sikeresen tudunk tenni azért, hogy a pályaválasztás előtt állókat meggyőzzük a mérnök szakma szépségeiről, kihívásairól." – emelte ki Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. 

 

Mind az egyetem, mind a Szövetség fontos lépésnek tartja a most megszületett megállapodást, mert az elősegíti az észak-magyarországi régióban a felsőoktatás és a munkaerőpiac szereplői közti hatékony együttműködést.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09