A Samsung képviselője, Jong-Hee Han a CES 2022 kiállítás nyitó előadói között

forrás: Prím Online, 2021. november 12. 20:23

A Consumer Technology Association (CTA) bejelentette, hogy a 2022-es CES, a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményének egyik nyitóbeszédét a Samsung Vizuális kijelzőkért felelős üzletágának elnöke, Jong-Hee (JH) Han tartja. A vezető 2022. január 4-én, kedden, helyi idő szerint 18:30-kor szólal fel a Las Vegas-i Venetian szálloda Palazzo báltermében.

A Samsung a CES 2022 rendezvényen mutatja be a vállalat jövőképét az Összetartozás koráról, amelyben a felhasználók úgy élnek majd együtt a technológiával, hogy közben a bolygót is óvják. Jong-Hee Han arra hívja fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás hatásai közös erővel csökkenthetők, a Samsung célja pedig, hogy megmutassa, hogyan tehetünk együtt egy fenntarthatóbb bolygóért. Az eseményen a vállalat azt is bemutatja, hogyan tehetik a személyre szabható és csatlakoztatott technológiák teljesebbé a felhasználók életét. 

 

„2020 elejétől kezdve az emberek életvitele, a munkája és a kikapcsolódás módjai is megváltoztak – mondta el Gary Shapiro, a CTA elnöke és vezérigazgatója. – A technológia megoldást jelent a problémáinkra és közelebb hoz minket egymáshoz. Az innováció is felgyorsult. A Samsung egy újító szellemű vállalat, ezért is várjuk kíváncsian, hogy hallhassuk Han úr gondolatait a technológia segítségével újragondolt, zöldebb világról.”

 

 

Jong-Hee Han 2017 óta a Samsung Vizuális kijelzők üzletágának elnöke és vezetője. Jelenlegi beosztását megelőzően négy évig az üzletág kutatás-fejlesztési vezetőjeként dolgozott. 1988-ban csatlakozott a Samsunghoz és azóta kiemelt szerepet játszik az olyan termékek fejlesztésében, mint a Micro LED TV, a QLED TV-k, a Lifestyle TV-k, a Smart Signage-ok, a Cinema LED-ek és gaming monitorok. 

 

Jong-Hee Han olyan korábban bejelentett előadókhoz csatlakozik, mint Mary Barra a GM-től; Mike Sievert a T-Mobile-tól; Robert Ford az Abbott-tól; Jenny Abramson a Rethink Impact-től; Stacy Brown-Philpot a Softbank Opportunity Fundtól és Carmichael Roberts a Material Impact-től. A CES kiemelt előadók oldala folyamatosan frissül további neves megszólalókkal.

 

A CTA tulajdonában lévő CES 2022 esemény a technológiai iparág képviselői számára 2022. január 5. és 8. között nyújt személyes és digitális teret a találkozásra, a rendezvényt megelőző Média napokat pedig 2022. január 3-án és 4-én tartják. A közönség az eseményen egyaránt találkozhat nagy márkákkal és startupokkal, akárcsak a világ legbefolyásosabb vezetőivel és az iparág meghatározó nagyköveteivel. A CES több mint 50 éve az innováció globális színtere, és a CES 2022 lehetőséget biztosít a világ minden tájáról érkező vállalatoknak, hogy termékeiket bevezessék a piacra, építsék a márkájukat és partneri kapcsolatokat alakítsanak ki. A CES 2022-vel kapcsolatos hírek, az egészségügyi szabályzat, a regisztrációval kapcsolatos információk és a sajtóinformációk a CES.tech weboldalon találhatók. 

Kulcsszavak: Samsung CES

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: megtriplázódott a villanyautók száma Magyarországon

Látványos bővülés vár a villanyautók piacára az uniós piacokon, a tervek szerint ugyanis 2035-től várhatóan csak elektromos autókat lehet értékesíteni. Magyarországon 2020 májusa óta megháromszorozódott a tisztán elektromos személyautók száma, igaz, a teljes autóparkhoz képest még marginális az arányuk – derül ki a K&H összeállításából. A pénzintézet pedig kedvező kamatozású lízingkonstrukciót nyújt a magyar cégeknek ahhoz, hogy villanyautóval bővítsék a flottájukat, ezzel is segítve a vállalkozások kiadásainak csökkentését, lendületet adva az elektromobilizációnak.

2022. augusztus 8. 18:10

Véget ért a nagy okoszebra-szavazás

Hamarosan újabb magyar várost tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány: a Generali alapítványa által indított és a Pearl Enterprises Kft. kivitelezésében megvalósuló SafeCross okoszebra projekt célja az volt, hogy 2022-ben egy olyan magyar város gazdagodjon okoszebrával, ahol eddig még nem volt ilyen berendezés, ám a rendőrség baleseti statisztikái szerint szükség lenne rá.

2022. augusztus 8. 16:33

600 milliós száloptikai fejlesztés az oktatási intézmények számára

Az oktatási intézmények és az adatközpontok között exponenciálisan növekvő adatátviteli igények miatti fejlesztést nyert el a Delta Systems, a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata által vezetett konzorcium. A 637.8 millió forintos megbízás alapján az országos iskolai hálózatokhoz kapcsolódó új gerinchálózati csomópontokat látják el DWDM (Dense Wavelength Division Multiplexing) technológiával, annak érdekében, hogy a meglévő optikai kábelek bővítése, avagy újabbak bérlése nélkül tudják kielégíteni az intézmények adatátviteli igényeit. 

2022. augusztus 8. 14:59

Az ABB Red Dot-díjat nyert a FlexPacker ipari delta robotjáért

Az ABB ultragyors csomagolásra tervezett IRB 390 FlexPacker delta ipari robotját választották a Red Dot Product Design (Piros Pont terméktervezési) díjra; így az ABB-nek ez lesz a második olyan robotja, amely két egymást követő évben is elnyeri ezt a rangos díjat. 

2022. augusztus 8. 13:55

A Mercedes Continental abroncsokkal szereli fel a teljesen elektromos EQB-t

A Mercedes a Continental prémium termékeivel szereli fel az EQ sorozat új, teljesen elektromos SUV-ját. Az új EQB 19 colos EcoContact 6 abroncsokon fog kigurulni a gyárból. A Mercedes továbbá a rendkívül biztonságos WinterContact TS 850 P Continental téli gumiabroncsot is alapfelszerelésként kínálja.

2022. augusztus 8. 11:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Most lesz csak igazán fontos érteni az energiacímkéket

2022. július 31. 12:17

Hetedik éve sikeres az ABB női esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

2022. július 25. 12:40

Így mutatkozik meg a háború hatása a kriptovilágban

2022. július 19. 16:24

Újra keresik az év webshopjait

2022. július 8. 18:20