Digitális alkalmazásokat díjazott a Pénzügyminisztérium
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kárbejelentő alkalmazása, valamint a Billingo online számlázó nyerte el a Pénzügyminisztérium támogatásával meghirdetett elismerést, az Év technológiai megoldása díjat - jelentette be sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Balogh László közölte, hogy az online fejlesztéseket az elmúlt évek felértékelték, ezért a jubileumi, 20. alkalommal meghirdetett Év honlapja pályázat keretében a legjobb digitális pénzügyi alkalmazásokat is keresték. A pályázatot a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és az Internet Marketing Tagozat írta ki, az ehhez kapcsolódó technológiai különdíjat a PM mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatta.
A sajtótájékoztatón ismertették a szakmai zsűri indoklását. Eszerint a Billingo honlapjának megjelenése és funkciói egyaránt a legmagasabb minőséget képviselik, korszerű módon szolgálva ki a felhasználókat, és segítve a céges ügyintézés szinte minden elemét.
A Mabisz alkalmazását hiánypótlónak nevezték, kiemelve, hogy egyszerűen és gyorsan teszi elérhetővé a biztosítási adatokat. Az alkalmazás azért is kiemelkedően fontos, mert a baleseti ügyintézés mindig nehéz, segítséget igénylő folyamat - tették hozzá.
Fotók: PM
Kapcsolódó cikkek
- 15. jubileumi évét nyitja „Az Év Honlapja” pályázat!
- Rekordszámú nevezéssel zárult a 20 éves jubileumi ’Az Év Honlapja’ pályázat
- Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat
- Startol Az Év Honlapja pályázat!
- Indul a 20 éves jubileumi ‘Az Év Honlapja’ pályázat!
- Júliusig gyűjthetőek a "Városmarketing gyémántok"
- Megvannak a Marketing Diamond Awards győztesei
- Megvannak ‘Az Év honlapja’ 2020 díjazottjai!
- Rekordszámú pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards versenyre
- Ismét lehet pályázni a magyar Sportmarketing Díjra!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.