20 éves az Imagine Cup, a fiatal szoftverfejlesztők olimpiája

forrás: Prím Online, 2022. június 3. 18:11

A Microsoft Imagine Cup eredetileg azzal a céllal indult, hogy megszerettesse a fiatalokkal a technológiát. Ma már a jövő sikeres munkavállalóit és döntéshozóit neveli ki a verseny: az elmúlt évtizedekben milliókat tanított meg arra, hogyan csináljanak egy ötletből eladható terméket, hogyan működjenek együtt másokkal és érjenek el bámulatos üzleti sikereket. Az Imagine Cup globális döntőjébe sok magyar csapat jutott tovább az elmúlt években, akik komoly sikereket értek el, és máig inspirálják a fiatal innovátorokat.

Az Imagine Cup, amit a WIRED magazin egykor a „szoftverfejlesztők olimpiájának” nevezett, idén lesz 20 éves. A jubileumi az évben a világ 160 országából több mint 2 millió diák nevezett be a Microsoft egyedülálló, nemzetközi technológiai versenyébe. A fiatal tehetségek, ahogy az elmúlt két évtizedben, úgy az idén is a digitális technológiát hívták segítségül, hogy az emberiséget leginkább foglalkoztató problémákra válaszokat adjanak.

 

A verseny története során a célok egy-egy területre szűkültek, és a versenyzőktől, különböző kategóriákban, a természetvédelem, az oktatás, az egészségügy és a mindennapi élet változatos problémáira vártak megoldásokat. A technológia fejlődésével és széleskörű elérhetőségével maguk a projektek is egyre összetettebbekké, kifinomultabbakká váltak. Néhány közülük gyorsan befektetőkre talált és a projektekből sikeres termékek lettek.

 

A versenyzők köre is sokszínűbbé vált az évek előrehaladtával: mára a csapatok 67 százalékában vannak női tagok, az egyetemisták mellett pedig megjelentek a középiskolások is, akik a versenyzők 17 százalékát teszik ki.

 

 

A misszió is átalakult némileg az idők során. „A verseny az ökoszisztémát és a fejlesztői közösséget volt hivatott támogatni” – mondta el a jubileum kapcsán Charlotte Yarkoni, aki a Microsoft Felhő és Mesterséges Intelligencia részlegén belül a diákok fejlesztési programjait felügyeli a kereskedelmi tevékenységért és az ökoszisztémáért felelős vezetőként. „Ha azonban jobban megnézem, hogy a diákok miért döntenek a nevezés mellett, hogy miként igyekeznek segíteni egy-egy marginalizált csoportot vagy közösséget, a csodálat érzése kerekedik felül bennem. Az innováció mértéke és sebessége egészen hihetetlen! A Microsoft valójában a jövő tehetséges munkavállalóit és döntéshozóit neveli ki ezzel a kezdeményezéssel” – állítja Yarkoni.

 

Az elmúlt évek magyarországi versenyzőinek történetei alátámasztják Yarkoni szavait.

 

Az Imagine Cup globális döntőjébe szinte minden évben továbbjutott magyar csapat, akik komoly sikereket értek el. A 2007-ben a hazai döntő nyertese a Distinction nevű cég volt, amely hamarosan világpiacra lépett és olyan látványos sikereket ért el, ami miatt a cég alapítói a Deloitte közép-európai Rising Stars díját is kiérdemelték. 2014-ben végül a skót Skyscanner vásárolta meg a stúdiót, vélhetően több milliárd forintért. A fiatal mérnökök ettől függetlenül Budapesten maradtak és – az üzletfejlesztés terhétől megszabadulva – még nagyobb elánnal vetették bele magukat abba, amihez igazán értenek: a kereső appok fejlesztésébe.

 

A szintén magyar Mistory 2015-ben nyerte el a TechReady-s Microsoft-dolgozók közönségdíját, a „People’s Choice Awardsot”. Óriási elismerés volt ez akkor, amely elindította a városnéző sétákat forradalmasító applikáció fejlesztőinek, Musicz Péternek, Szabó Leventének és Elekes Tamásnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnökinformatikus hallgatóinak karrierjét. Ma Musicz Péter és Szabó Levente együtt vezetik a Broduction nevű szoftverfejlesztő céget, amely, amellett, hogy digitális termékeket és szolgáltatásokat állít elő, más feltörekvő startupokat is segít, hogy hozzájuk hasonló sikereket érjenek el az innováció terén és az üzleti életben. Harmadik társuk, Elekes Tamás jelenleg a fenntartható energiákra szakosodott adatelemzőként dolgozik Hollandiában. Mindannyian büszkén tekintenek vissza Imagine Cup-on elért sikerükre.

 

A MEDcases csapata egy évvel később, 2016-ban az InSimu nevű, az orvostanhallgatók diagnosztikai képzését segítő alkalmazással nemcsak, hogy bejutott az Imagine Cup amerikai döntőjébe, hanem megszerezte a világverseny bronzérmét. Ez olyan nemzetközi figyelmet biztosított a csapatnak és a virtuális valóságra támaszkodó, orvostechnológiai szempontból történelminek nevezhető megoldásuknak, hogy azóta is az egyik legsikeresebb hazai startupként tartják őket számon.  2021-ben már az Európai Innovációs és Technológiai intézet is felfigyelt tevékenységükre és támogatásban részesítette az InSimut.

 

Az Innobie Eddie nevű alkalmazása 2018-ban jutott be a globális döntőbe. Ez egy olyan, mindmáig elérhető és sikeres okostelefonalkalmazás, amely kiterjesztett valósággal, vagyis videó formájában vagy térbeli modellekben eleveníti meg a tankönyvi illusztrációkat, ezzel téve még interaktívabbá, élményszerűbbé a tanulás folyamatát.

 

Forradalmi ötletek és innovációk; a hazai startup szcéna világraszóló sikerei; a győztesek felé áradó hazai és nemzetközi figyelem és az ezzel járó támogatások és kockázati tőkebefektetések; a fiatalok számára lelkesítő és példaadó életutak; nagyszerű lehetőségeket tartogató jövő – ez tömören az Imagine Cup elmúlt évtizedeinek mérlege Magyarországon.

 

„Büszkék vagyunk az Imagine Cup győzteseire. Büszkék vagyunk arra, hogy anyagi, technológiai és mentori támogatásunk révén nekünk is szerepünk lehetett abban, hogy ezek a tehetséges fiatalok sikereket értek el pályájukon, és tartósan sikeres, nemzetközi hírű vállalkozásokat alapítottak” – mondta el Csanak Gabriella, a Microsoft operatív és marketing igazgatója.

 

Az eseményen a 20. évforduló alkalmából nem csak az idei nyerteseket jelentették be, hanem a verseny történetéről és a korábbi díjazottakról is megemlékeztek.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vállalati adatokon tanított generatív AI: a jövő útja a cégeknek

A nyilvános adatokon tanított AI modellek esetében mára egyértelművé vált, hogy nemcsak segíteni képesek a vállalatokat, hanem használatuk számos kockázatot is jelenthet azokra nézve. Ennek elkerülése érdekében, valamint a produktivitás javítása, a költségek optimalizálása és a komplex információk megértése céljából egyre többen saját adataikat használva tanítják a generatív mesterséges intelligenciát – derül ki a Deloitte TMT Predictions 2024 kutatásából. 

2024. február 27. 18:59

A Kingston új, 1 TB-os SD-kártyájára már többezer kép és videó ráfér

A memóriatermékek és technológiai megoldások terén globális piacvezető Kingston Technology Company, Inc. flash-memóriákat gyártó leányvállalata, a Kingston Digital Europe Co LLP bemutatta a Canvas React Plus V60 SD-kártyát. Az új modell a felsőkategóriás UHS-II teljesítményű Canvas React memóriakártya-családot bővíti. A profi fotósok és a költségtudatos, kezdő kreatívok számára egyaránt ideális megoldást jelentő kártya akár 280 MB/s* sebességet és 1 TB** tárhelyet kínál, amellyel megváltoztatja a digitális portfóliók rögzítésének és tárolásának módját.

2024. február 27. 17:34

Gaming monitorokat mutat be a Thermaltake

A Thermaltake, a prémium toronyházak, tápegységek, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bemutatta a TGM-I27FQ és a TGM-V32CQ Curve gaming monitort, a kiváló minőségű QHD-s (2560x1440) képernyőt profi gamereknek. A TGM-I27FQ egy 165 Hz-es frissítési gyakoriságú és gyors IPS-technológiát használ, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy élvezhessék a még tökéletesebb élményt és a kiváló képminőséget gyorsan mozgó játékok közben. A TGM-V32CQ 170 Hz-es frissítési gyakorisággal és 1000R-es görbülettel érkezik, lehetővé téve, hogy teljesen elmerüljünk a játékban a képernyő azonnali reakciója és a tökéletes betekintési szögek révén.

2024. február 27. 16:01

Jön a Barbie Flip Phone, a nyár legszexibb kiegészítője

A Human Mobile Devices, Európa vezető okostelefon-gyártója a Mattellel, a világ egyik legismertebb amerikai játékgyártó cég tulajdonosával karöltve 2024 nyarán elhozza a Barbie Flip Phone-t.

2024. február 27. 14:27

A Samsung a Galaxy AI jövőképét mutatja be legújabb készülékein az MWC-n

A Samsung a Galaxy AI-jal új mobilélményeket mutat be a 2024-es Mobil Világkongresszuson (Mobile World Congress) Barcelonában. A Samsung kiállítóterének látogatói a Galaxy AI funkciókat a Galaxy készülékeken kipróbálhatják, köztük a Galaxy S24 szérián, amelyek az AI mobilok új korszakába vezetnek. Az új ökoszisztéma magában foglalja a Galaxy Watch6 széria egészséget szolgáló okosfunkcióit is, valamint a Galaxy Ring okosgyűrűt, amelyet ezen a kiállításon mutatnak be először a nagyközönségnek.

2024. február 27. 12:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30