Holdkőzetből felépíthető űrbázis terveit mutatták be magyar építészek

forrás: Prím Online, 2022. október 7. 12:42

Egy különleges hálószerkezettel, a Holdon elérhető alapanyagokból létesülhet állandó bázis az égitesten a Paulinyi & Partners építésziroda tanulmánya szerint. A vállalat szakértői részletesen megvizsgálták a Holdon uralkodó körülményeket, és olyan építészeti megoldásokat javasolnak, amelyek alkalmazásával a jövőben valósággá válhat a most még csak a tudományos-fantasztikus filmekből ismert űrkolóniák létrehozása. Ezek ellenállnak a szélsőséges hőmérsékletingadozásnak, sugárzásnak és akár 14 000 négyzetméteres alapterületükkel egy nagyobb létszámú missziónak is elegendő életteret biztosíthatnak, a Földtől átlagosan 384 400 kilométernyire.

A világ legrangosabb űrkutatással foglalkozó rendezvényén, a párizsi Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson mutathatta be tanulmányát a Paulinyi & Partners. Az építészcsapat kutatásai alapján olyan, modulárisan bővíthető szerkezetet tervezett, amely egységes elemekből, hálószerűen épül fel, és a belsejében felállíthatók a létfenntartó rendszerek, kialakíthatók a megfelelő lakóegységek és ahol még a Mentőexpedíció című sci-fiből megismert, önellátást biztosító burgonya-ültetvénynek is jut hely.

 

A tervezés során a Paulinyi & Partners szakértőinek a Hold sajátos hőmérsékleti és környezeti viszonyait, valamint a logisztikai és építési kihívásokat is figyelembe kellett venniük. A holdbázisnak az éjszakai -170°C és a nappali +110°C közötti hőmérsékletingadozást is bírnia kell, a szerkezetnek pedig meg kell tartania a sugárzás ellen védő, több mint 2 méter vastagságú burkolatot is. A Holdnak nincs légköre, így az épület külső és belső része között fellépő nyomáskülönbség kezelése is újabb számításokat igényelt a szakemberektől. 

 

Dr. Paulinyi Gergely és Németh Roland

 

„Szerencsére a Hold segíti is a projektünket, hiszen az alacsonyabb gravitációnak köszönhetően az egyes elemek és így a teljes szerkezet teherbírása is nagyobb. Ezzel együtt is igazán komoly kihívást jelentett a tervezés, hiszen senki nem építkezett még másik égitesten, így nem állnak rendelkezésre ezzel kapcsolatos, konkrét tapasztalatok. Épp ezért ügyeltünk arra, hogy csakis tudományosan megalapozott alaptechnológiák alkalmazásában gondolkodjunk – mondta el Németh Roland, a Paulinyi & Partners építésze, a tanulmány társszerzője. – Rendkívül költséges és bonyolult lenne például a Földről építőanyagot juttatni a helyszínre, ezért is döntöttünk úgy, hogy az ott megtalálható nyersanyagok felhasználására dolgozunk ki egy megoldást.”

 

A szerkezetet alkotó tartórudakat és központi elemeket a tervek szerint a Holdon gyártanák le, a felszínt borító regolit, vagy holdkőzet felhasználásával. A kőzet megolvasztásával és formába öntésével a legkülönfélébb elemek is könnyen legyárthatók, ezekből épülne fel az egész bázist lefedő kupola, amely a sugárzás mellett a meteoritoktól is óvná a létesítményt. Az egyedi felépítésnek köszönhetően a szerkezet könnyen bővíthető és akár 14 000 négyzetméteres terület is kialakítható, amelyben a modellek alapján akár 150 fős közösség is élhetne a Holdon. 

 

 

„A tanulmányunk jelentős lépés az űrkutatás területén az olyan, idegen égitesteken létesítendő bázisok megtervezése felé, amelyekben ideális körülmények között élhetnek a jövőben az asztronauták – mondta el Dr. Paulinyi Gergely, a Paulinyi & Partners alapító-vezérigazgatója. – Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a terveinket egy ilyen jelentős eseményen, az iparág legjelesebb képviselői előtt mutathattuk be. Reméljük, ha rendelkezésre áll majd a technológia, a mi terveink alapján épülhet meg az első holdbázis.”

 

A Paulinyi & Partners Építésziroda az elmúlt években számos kiemelt projektért felelt Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt. A vállalat innovatív megközelítéssel, a legújabb technológiákkal tervez különleges épületeket, legutóbb átadott munkáik közé tartozik a Budapest One irodaház és az Etele Pláza. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36