Ismét összefogtak egy jó ügyért a Continental magyarországi munkatársai

forrás: Prím Online, 2022. december 28. 10:23

A Continental hazai közel nyolcezer munkatársa az idei évben is egy emberként fogott össze a rászoruló magyar családokért. A kezdeményezés eredményeként több száz kilogramm adományt gyűjtöttek a MikulásGyár részére, amelyeket december 21-én adtak át a vállalat képviselői. 

A MikulásGyár az Oltalom Karitatív Egyesülettel együttműködve juttatja el az összegyűjtött adományokat a rászorulók számára Magyarország teljes területén. A Continental segítőkész hazai munkatársai a budaörsi, budapesti, makói, nyíregyházi, szegedi, veszprémi és váci vállalati gyűjtőpontokra vitték adományaikat, amelyek játékokat, édességeket, tartós élelmiszereket, illetve tisztító- és tisztálkodási szereket tartalmaztak. Az adományokat Dr. Keszte Róbert, Dapsy Zoltán, Sven Tschelzek, Deme Lajos, Tákos- Szabó Estilla, Kövér Dávid és Hornyacsek Zoltán adták át Budapesten a Városháza Parkban felállított Mikulásgyár létesítmény előtt.

 

 

„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy munkatársaink az idei évben is fontosnak tartották, hogy közösen kivegyük a részünket a társadalmi felelősségvállalásból. Köszönhetően önzetlen felajánlásaiknak, ezúttal több száz kilogramm adományt adhattunk át a MikulásGyár számára. Vállalati értékeink közül az egyik legfontosabb az egymásért cselekvés, a kölcsönös tisztelet, amit ennek a kezdeményezésnek a segítségével a szélesebb társadalmi körben is kiállhatunk egy fontos ügyért” – mondta el Dr. Keszte Róbert. 

 

Az adománygyűjtés célja nem csupán az, hogy közvetlen segítséget nyújtson, hanem az is, hogy felhívja a figyelmet a szegénység felszámolásának fontosságára, amely egyike a Continental globális fenntarthatósági céljainak.

Kulcsszavak: Continental

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jelen kényelmével a tudatosabb jövőt kívánja építeni a Samsung

Új fejezetet nyit a Samsung a háztartási eszközök világában a Bespoke termékcsalád legújabb frissítéseivel, amelyeket a harmadik alkalommal megrendezett Bespoke Life 2023 eseményén mutatott be. A vállalat ismertette azt a már nem túl távoli jövőképet, amelyben a fenntarthatóság, az összekapcsolhatóság és a formatervezés újraírja a mindennapokat.

2023. június 10. 15:50

Barátságban élni a mobileszközök online világával, avagy Mobil a családom?

Mobil a családom? címmel országos kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A programban az NMHH egyszerű tanácsokkal segíti a családokat a mobileszközök online világa és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében.

2023. június 10. 14:09

Tőzsdére készül a zöld Bitcoin bányászatot forradalmasító magyar techcég

Ritka az az együttállás, amikor a technológia és az energiatudatosság tökéletes szinergiában működik, ezt sikerült megvalósítania az utóbbi évek egyik legsikeresebb energetikai startupjának, az Enerhash Technologies Zrt-nek. A cég innovatív megoldása a megújuló erőművek többletkapacitásait használja kriptobányászatra, méghozzá károsanyagkibocsátás nélkül. A magyar techcég eddig közel 3 milliárd forint értékű magánbefektetést kapott infrastruktúra-fejlesztésre és adatközpont-beruházásra, tavalyi árbevételük meghaladta az 510 millió forintot, de idén már ennek a megduplázása a cél. Következő lépésként pedig gőzerővel készülnek a részvénykibocsátásra – első körben a BÉT XTEND tőzsdén.

2023. június 10. 12:14

Magyarországon 25 év alatt közel 80 ezren vettek részt a Cisco Hálózati Akadémia képzésein

Világszerte 3,2 millió, Magyarországon jelenleg 15 ezer hallgatója van a Cisco Hálózati Akadémia képzéseinek, míg a kezdetektől összesen 17 millióan kaptak a világon piacképes tudást a kezdeményezésnek köszönhetően. Szükség is van rá: felmérések szerint Magyarországon néhány éven belül akár 44 ezer informatikus hiányozhat a munkaerőpiacról. A Cisco célja: a következő 10 évben újabb 10 millió diák digitális képzése az EMEA régióban.

2023. június 10. 10:26

SAP-vel pörgetik fel a körforgásos gazdaságot is

2023 júliusától teljesen átalakul a magyarországi hulladékgazdálkodási rendszer. A MOL illetékes leányvállalata az SAP rendszerét választotta a komplex szervezési, irányítási és elszámolási feladatok informatikai támogatására.

2023. június 9. 20:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39