Határidő-hosszabbítás: március 24-ig lehet jelentkezni a Vodafone Digitális Díjra
A Vodafone Magyarország Alapítvány március 24-ig meghosszabbítja a jelentkezési határidőt a Vodafone Digitális Díjra. A pályázatra magánszemélyek, startupok, non profit szervezetek és vállalkozások jelentkezhetnek a Vodafone Digitális Díj online felületén. A 15 millió forint összdíjazású megmérettetésen három kategóriában hirdetnek győztest. Idén először inkubációs különdíjat is kioszt a zsűri. Az ezt elnyerő pályázó Magyarország legnagyobb nagyvállalati, iparágfüggetlen Start it @K&H elnevezésű inkubációs programjának teljesértékű tagja lesz.
Az eredeti határidőhöz képest egy hónappal később, 2023. március 24-ig adhatják le pályázati anyagukat azok, akik egy aktuális, sokakat érintő társadalmi problémára, kész termékkel vagy szolgáltatással nyújtanak megoldást. Az innovációs versenyre a Kis- és középvállalkozások digitalizációja, FinTech, és Fenntartható energia kategóriákban jelentkezhetnek az érdeklődők.
Az idei pályázat újdonságaként a zsűri a K&H Bank Zrt-vel együttműködésben egy különdíjat is kioszt. A kiválasztott pályázó tagságot kap Magyarország legnagyobb nagyvállalati, iparágfüggetlen Start it @K&H elnevezésű inkubációs programjába. A Start it @K&H a K&H Csoport startup vállalkozásokat támogató programja, melynek keretében a kezdő vállalkozásokat saját igényeikhez igazodva, velük közösen gondolkodva segíti a fejlődésben és támogatja a növekedésben.
A Vodafone Digitális Díjat 2018-as debütálása óta minden évben meghirdette a Vodafone Magyarország Alapítvány. Az öt ciklusban több mint 500 pályázat érkezett. A jelentkezők közül harminchat szervezetet karolt fel az alapítvány és összesen 60 millió forint támogatási összeg került kiosztásra. A szervezők idén is olyan, már létező termékeket, szolgáltatásokat és digitális megoldásokat várnak, amelyek a pályázat keretében továbbfejleszthetők.
Kapcsolódó cikkek
- Elindult a Vodafone Alapítvány 15 millió forint összdíjazású pályázata
- Robotokkal a fenntartható jövőért: kihirdették a Vodafone ötletpályázatának nyerteseit
- Gyermekek robotötleteit valósítja meg a Vodafone Magyarország Alapítvány
- Kihirdették az idei Vodafone Digitális Díj nyerteseit
- Emlékérmet vehette át a Parlamentben a Vodafone Magyarország Alapítvány
- Ismét lehet jelentkezni a Vodafone Alapítvány innovációs pályázatára
- Kihirdették a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit
- Hamarosan lezárul a jelentkezés a Vodafone Digitális Díjra
- Egy éve indult el az ÉletMentő alkalmazás
- Már lehet jelentkezni a Vodafone Digitális Díjra
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Idén is meghirdette fenntarthatósági versenyét a Schneider Electric
Már lehet nevezni a Schneider Electric fenntarthatósági versenyére, a pályázatokat október 15-ig várják. A „Sustainability Impact Awards” kezdeményezés célja a fenntarthatósági törekvések támogatásában és megvalósításában élen járó partnerek, ügyfelek és beszállítók erőfeszítéseinek elismerése.
AZ EIT Health megújítja InnoStars Awards pályázatát
Az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló szervezete, az EIT Health tanulmányt készíttetett arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük az egészségügyi startupoknak, és hogy hogyan járulnak hozzá ezek leküzdéséhez a szervezet vállalkozásfejlesztési programjai az InnoStars régióban, vagyis Dél-, Közép- és Kelet-Európában. Ezek a programok – például a régóta futó InnoStars Awards – képzések, finanszírozási lehetőségek, mentorálás és bootcampek révén kézzel fogható segítséggel támogatják a vállalkozókat, de a tanulmány további, eddig ismeretlen előnyöket is feltárt a résztvevők szemszögéből.
Itt a lány, aki megoldotta az egyik legnagyobb vegyipari cég kihívásait
Egy innovatív takarító robot nyerte el idén az év ötletéért járó elismerést a Magyar Ipari Célgép Nagydíj átadó ünnepségén. Az immár negyedik alkalommal megrendezett Gépész Szalon június végi díjátadóján a szakma legjobbjai gyűltek össze a Millennium Házában. Összesen nyolc kategóriában tüntették ki az elmúlt év legkiemelkedőbb pályamunkáit és három különdíjat osztott ki a zsűri, köztük volt Csikós Irén, aki egy vegyiüzem poros szállítópályáinak tisztítási problémájára tervezett egy innovatív takarító robotot, és a BBM csapata, akik kiemelkedő ipari célgéppel nyertek, a pályázatot mesterséges intelligencia segítségével szerkesztett zenével adták be.
Megvannak a Magyar Ipari Célgép Nagydíj idei nyertesei
Június 28-án, a városligeti Millennium Házában rendezték meg az ország legnagyobb gépipari szakmai eseményét a Gépész Szalont, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj immár negyedik díjátadóját, a Chemplex Kft és a Gépipari Tudományos Egyesület (GTE) közös szervezésében. Az Év Célgépe díjra a tavalyi jelentkezéseket is felülmúlva az idén 121 pályamű érkezett, 8 kategóriában osztották ki az elismeréseket, emellett díjazták az év ötletét, az év öko-célgépét és az év tervezőjét is.
Új lehetőség nyílik meg a magyar egészségügyi innovátorok előtt
Vezető európai gyógyszeripari vállalatokkal, a Chiesi Grouppal és a SYNLAB Italy-val karöltve indította útjára az InnoStars Connect programot az EIT Health, az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló egysége.