A mesterséges intelligencia szabad múltja és korlátozott jövője

forrás: Prím Online, 2023. április 13. 14:33

A mesterséges intelligencia láthatatlan módon szövi át az életünk minden egyes területét. Vajon hol kezdődik a szabad akarat, és hol kapcsolódik be az MI? Idővel kiváltja majd az emberi erőforrást vagy támogatni fogja? Kész Ákos Tamás, a Königsberg Consulting elemzőjével sorra vesszük, hogy az öntanuló rendszerek hogyan változtatják meg a mindennapokat szervezeti szinten, és milyen veszélyeket jelenthet, ha korlátozás nélkül hozzáférhetővé válik.

Aki vásárolt már az Amazonon, rákeresett a Google Mapsen hol van a legközelebbi benzinkút, vagy megnézett egy Netflix által ajánlott filmet, akkor már elmondhatja magáról, hogy kapcsolatba került a Mesterséges Intelligenciával (továbbiakban MI-val). Az MI olyan technológia, amely az emberekre jellemző intelligenciát tükröz, nem csak robotokból és chatbotokból áll, tehát pl. amikor egy számítógép lemásolja az emberi viselkedést, akkor az a cselekedet mesterséges intelligenciának számít. Az 1950-es évektől datálódik az alapja, ami ma már az egyik legmeghatározóbb technológiai trend. Az elmúlt hetekben-hónapokban a publikusan elérhető és tesztelhető generatív MI rendszerek megjelenésével számtalan ember, sajtóorgánum és szakértő kezdett el ezzel foglalkozni, a világ újabb felfordulását vizionálva, az oktatástól az egészségügyön át a gazdaság minden területét lefedve.

 

MI köze az mesterséges intelligenciának a közigazgatáshoz?

 

“Az MI már régóta jelen van az üzleti életben és az egészségügyben is, most pedig a közigazgatásban is egyre nagyobb szerepet kap. Egyértelműen érezhető ez a stratégiai irányok kijelölésénél vagy az Európai Uniós források felhasználását meghatározó szakpolitikai dokumentumok tartalmán. Az MI alapú rendszerek legfontosabb tulajdonsága, hogy képesek nagyobb adatmennyiséget gyorsan feldolgozni, ez pedig hatékonyabbá teszi – többek között – az állami szervezetek működését, lehetővé válik a manuális folyamatok automatizálása, ezáltal az emberi erőforrás csökkentése, átcsoportosítása.” – fejti ki Kész Ákos Tamás. Ahogy mondja, “az MI által vezérelt rendszerek átírhatják a közigazgatás jövőjét, miközben könnyebbé teszik az emberek mindennapjait”. 

 

Kész Ákos Tamás

 

Az MI által vezérelt rendszerek egyik előnye, hogy a lehető legjobbnak vélt megoldást javasolják, csökkentve a hibák és az emberi tényező okozta problémák lehetőségét. Általuk pontosabb előrejelzéseket kaphatunk a költségekről és a bevételekről, ami lehetővé teszi az állami szervezetek számára a hatékonyabb működést. – teszi hozzá az elemző.

 

A mesterséges intelligencia egy aktuálisan felkapott iránya a generatív MI; olyan rendszerek, amelyek a felhasználó által beírt kérések/paraméterek (úgynevezett promptok) alapján gyártanak szöveget (pl. ChatGPT) vagy képet, videót (pl. Dall-e 2). Az OpenAI generatív előtanítású (GPT) nyelvi modelljének segítségével a ChatGPT értelmezi és reprodukálja az emberi nyelvet szöveg vagy beszéd formájában. Mindez egy nagy adatkészlet alapján tanul, amelyet felhasznál az emberi válaszokhoz hasonló szövegek generálásához kérdésekre vagy feladatokra adott válaszok formájában. Az MI fejlődésének szempontjából különösen fontos lépésnek tekinthető, mert rajtuk keresztül valósult meg első alkalommal, hogy nem tech-szakember tudású felhasználók tömege kezdtett aktívan használni egy MI rendszert. A végeredmények egyesek szerint bámulatosak, mások szerint egy idő után unalmasak, de az ilyen és ehhez hasonló generált tartalmak majdnem mindenki szerint forradalmasítani fognak számos területet, köztük a közigazgatást is.

 

Bár ezek a nyelvi alkalmazások továbbra is még fejlődnek, ettől függetlenül már több helyen most is alkalmazzák azokat a köz- és magánszektorban zajló folyamatok javítására. Ilyen pl. a robotizált folyamatautomatizálás, amely tehermentesíti a kormányzati alkalmazottakat, a vevőszolgálatok botokkal való kiváltása vagy az előrejelző elemzések használata a bűnügyi statisztikákban.

 

MI-től kell félnünk?

 

A mesterséges intelligencia fejlődésével még kifinomultabb és hatékonyabb rendszerek jelennek majd meg a jövőben – véli az elemző. Ezzel egyidejűleg azonban az MI alkalmazása kihívásokat is jelent, például az adatvédelemre vonatkozó szabályok betartását, a biztonsági kérdéseket és az emberi tényezőket illetően. Kiemelt kockázatot jelent az adatbiztonság kérdése, hiszen a bevitt adatokon keresztül tanul a rendszer, ezáltal számos bizalmas információ kerülhet nyilvánosságra. Ide tartozik még az értelmezhetőség hiánya, ugyanis a ChatGPT döntéshozatali folyamata nehezen érthető, indokolható vagy magyarázható. A ChatGPT tanulása egy nagy szöveges adatkészleten alapszik, amely ha nem kellően sokszínű, a modell nem érti vagy nem megfelelően reagálhat különböző perspektívákra.

 

Uniós szintű szabályozás

 

Az Európai Unió azt tervezi, hogy a hamarosan megjelenő, átfogó MI-rendeletét (AI Act) olyan szabályokkal frissíti, amelyek arra kötelezik az MI-t fejlesztő és alkalmazó vállalatokat, hogy nyilvánosságra hozzák modelljeik belső működését. A szabályozást valószínűleg 2023 második felében fogadják el, és ezt követően a vállalatoknak meg kell felelniük az abban foglaltaknak, ha MI-termékeket akarnak értékesíteni vagy használni az EU-ban, különben akár a teljes világméretű éves forgalmuk 6%-ának megfelelő bírsággal kell számolniuk. 

 

“A mesterséges intelligencia az elmúlt években egyre elterjedtebbé vált. Ahogy egyre nagyobb részét képezi a tervezési eszköztárnak, kritikus fontosságú, hogy figyelembe vegyük, hogyan járul hozzá az általános felhasználói élményhez. Csábító lehet, hogy az MI-t előnyei miatt – a skálázhatósága, a rugalmassága és a jobb eredmények ígérete miatt – egyre több helyen használjuk, de ha ezt a tágabb felhasználói kontextus és motiváció figyelembevétele nélkül tesszük, fennáll a veszélye, hogy célt tévesztünk.” – mondja Kész Ákos Tamás.

 

“Az egyéneknek és a szervezeteknek nem szabad a ChatGPT vagy a mesterséges intelligenciával támogatott munkaerő-képességeket beépíteniük a működésükbe anélkül, hogy ne értenék, hogyan működnek ezek, mit tudnak jól, és hol vannak még korlátok vagy kockázatok. A közigazgatásban különösen fontos, hogy felelősségteljesen használjuk ezeket a technológiákat, hiszen itt kiemeltem védeni kell az állampolgárok adatait és érdekeit.” – hívja fel a figyelmet az elemző.

 

Mint sok más innováció, a ChatGPT is az ijesztő és az izgalmas vékony mezsgyéjén mozog. Könnyű használhatósága és a szervezeti problémák megoldásának lehetősége miatt a mesterséges intelligencia széles körű elterjedését segíti elő. A ChatGPT és más, hozzá hasonló MI-technológiák hozzájárulása a munkakultúrához mindenképpen meghatározó lesz. Ezek a technológiák azonban akkor fognak igazán jól működni, ha az emberi feladatvégzést támogatják, azt egészítik ki.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét a legfenntarthatóbban működő vállalatok között a Schneider Electric

Idén is felkerült a Schneider Electric a Corporate Knights által összeállított, a legfenntarthatóbban működő vállalkozásokat bemutató százas toplistára. A társaság immár 13. alkalommal szerepel a rangsorban, amelynek összeállításához közel 7000 nagyvállalat eredményeit és teljesítményét vizsgálták meg.

2024. február 21. 09:58

Az ABB megerősíti vezető szerepét a következő generációs MI-alapú mobil robotika területén

Az ABB bejelentette, hogy felvásárolta a Sevensense svájci start-up céget, amely az autonóm mobil robotok (AMR) számára kifejlesztett, mesterséges intelligenciával támogatott 3D-s látásalapú navigációs technológia vezető szállítója. A Sevensense-t 2018-ban alapították a svájci műszaki egyetem, az ETH Zürich spin-offjaként.

2024. február 20. 16:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07

Felvásárolta a Siemens a Helioxot

2024. január 17. 19:40