Ezek a diákok képviselik Magyarországot az idei informatikai diákolimpiákon
Pénteken véget ért a világ legrangosabb informatikai diákolimpiáinak kétnapos válogatóversenye az ELTE Informatikai Kar száznál több számítógépet rejtő számítógép laborjában. A válogatón legjobb eredményt elérő nyolc versenyző vesz részt az augusztus 28-ától Szegeden zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI 2023). Négy diák a nyáron Magdeburgban zajló Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI 2023), négy társuk pedig a Romanian Masters of Informatics (RMI) nemzetközi versenyen vehet részt.
Április 27-28-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának nagylaboratóriumában száznál is több számítógép előtt zajlott le az idei év kiemelt informatikai diákolimpiái, az IOI 2023 világverseny, illetve a közép-európai régió országaiban élő diákok számára szervezett CEOI 2023 válogatóversenye.
A kihíváson részt vevő középiskolás diákoknak ugyanolyan összetett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokat kellett minél nagyobb sikerrel megoldaniuk három fordulóban, amelyek majd a világversenyen és a közép-európai diákolimpián várják majd őket.
A válogatóverseny a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke, dr. Horváth Gyula vezetésével, a társaság és az ELTE IK munkatársainak intenzív közreműködésével, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulhatott meg.
Ezek a középiskolás diákok képviselik majd Magyarországot az idén augusztus 28. és szeptember 4. között Szegeden zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián:
● Molnár István Ádám, Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
● Németh Márton Tamás, Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja (Budapest)
● Czanik Pál, Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Budapest)
● Máté Lőrinc, Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Budapest)
● Fülöp Máté, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)
● Tarján Bernát, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)
● Németh Marcell, ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely
● Vámosi Bendegúz Péter, Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
A németországi Magdeburgban augusztus 13-19. között zajló Közép-európai Informatikai Diákolimpián részt vevő magyar diákcsapat tagjai:
● Molnár István Ádám, Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
● Czanik Pál, Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Budapest)
● Fülöp Máté, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)
● Tarján Bernát, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)
Az RMI – Romanian Masters of Informatics nemzetközi versenyen induló csapat tagjai:
● Németh Marcell, ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium,Szombathely
● Szilágyi Balázs, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)
● Vámosi Bendegúz Péter, Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
● Bata Zsombor, Friedrich Schiller Gimnázium, Pilisvörösvár
“A most lezárult válogatóversenyre csak sok éves felkészülés eredményeként juthattak el a legjobban teljesítő diákok. A Neumann Társaság az ELTE IK-val együttműködve évtizedek óta egy egymásra épülő rendszerben válogatja ki és készíti fel a legkiemelkedőbb tehetségeket, akik hazánkat képviselik a nemzetközi versenymezőnyben. Hálával tartozunk azoknak a tanár kollégáknak, szülőknek és segítőknek, akik évtizedek óta segítik a gyerekeknek megtalálni az utat a versenyprogramozás világába, s folyamatosan inspirálják és motiválják őket arra, hogy fejlődjenek” – mondta el Erdősné Dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke.
A 2023-as Neumann 120 emlékév kapcsán a Neumann Társaság egy dedikált honlapot indított, amely a www.neumann120.hu címen érhető el. Ezen az oldalon minden fontos információ megtalálható a 2023-as emlékév kapcsán zajló eseményekről (versenyek, pályázatok, kiállítások, díjátadók, konferenciák és emlékfaültetés), a Kaleidoszkóp menüpont alatt pedig Neumann János életéből fennmaradt vizuális emlékeket lehet böngészni.
Kapcsolódó cikkek
- Öt alkalommal lehet megnézni a Neumann-család relikviáit
- Talpraesett diákprogramozók és profi képzőművészek tisztelegtek Neumann János előtt Szekszárdon
- Neumann János hiánypótló életrajzi kötetét adja ki a Neumann Társaság
- Computer art és ősszámítógépek a terítéken a Neumann Társaság újranyitó informatikai múzeumában
- Aki Neumann János nyomában bejárta a világot
- A 120 éves Marslakó – Neumann 2023 programév
- Elindult a Neumann 120 év!
- Idén újabb rekordot ért el az e-Hód informatikai verseny
- Tizenhat szakember vehette át a Neumann Társaság idei díjait
- Jól szerepeltek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.