Budapesten és Szegeden is jelen lesz a Múzeumok Éjszakáján a Neumann Társaság

forrás: Prím Online, 2023. június 19. 17:13

A Neumann Társaság 2023. június 24-én az Óbudai Egyetem Bécsi úti kampuszán, illetve a szegedi Szent-györgyi Albert Agórában készül a #neumann120 évfordulóhoz kapcsolódó, szórakoztató programokkal, amelyeket ingyen kereshetnek fel az érdeklődők.

Neumann János születésének 120. évfordulójának évében az idén 55 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Óbudai Egyetem közös szervezésű programokkal készül a június 24-ig Múzeumok Éjszakájára, amelyek az egyetem Neumann János Informatikai Karának Doberdó út felől megközelíthető aulájában  zajlanak majd, a részletes program ezen a linken olvasható. 

 

Ezek a programok zajlanak Óbudán

 

Az egyetem aulájában 16 óra és 23 óra között a látogatók Kutor László IT Evolúció kiállításának vitrinjein keresztül ismerhetik meg az informatika történetét, de ennél is fontosabb, hogy a kiállított tárgyak jelentőségéről a látogatók a helyszínen a társaság Informatikatörténeti Fórumának tagjai, a magyar informatika nem ifjú személyeit is tudják kérdezni a kezdetekről.

 

A Múzéj keretében kétszer is megismétlik az este folyamán azt az élő bemutatót tekinthetnek meg az érdeklődők, amelynek első részében Jeszenszky Sándor, az Elektrotechnikai Múzeum nyugalmazott igazgatója történelmi perspektívában mutatja be a villamos gépek két meghatározó elemét: a villanymotort, és ami azt hajtja. A bemutató második részében Kutor László címzetes egyetemi tanár azokról a tendenciákról beszél és különleges tárgyakkal szemléltet, melyek elindításában Neumann Jánosnak fontos szerepe volt.

 

 

Képes Gábor informatikatörténész, a Neumann Társaság marketingigazgatója a #neumann120 tablókiállítás bemutatásán keresztül avatja be a résztvevőket a magyar zseni életművének legérdekesebb momentumait. Este Képes Túléljük-e a technikát? címmel tart beszélgetést Képes Gábor Fedina Lídiával és Kevereschán Andrással, a Galaktika és a Neumann Társaság idei  novellapályázatának díjazott sci-fi szerzőivel. 

 

Idézhető Neumann János – nagy mondások egy nagy embertől címmel a Neumann Jánosról szóló rendhagyó idézetgyűjteményt és életrajzi albumot bemutatja két szerzője, Hargittai István és Hargittai Balázs. Záróprogramként húsz perces beszélgetésre kerül sor Haász Ágnessel,  a Magyar Elektrográfiai Társaság elnökével Neumanntól a computer artig címmel a jelenleg is zajló a Hommage à Neumann képzőművészeti pályázat és kiállítás kapcsán.

 

Ezek lesznek a társaság szegedi programjai

 

Szegeden, a Szent-györgyi Albert Agórában működő Informatika Történeti Kiállításon 15 órától 23 óráig zajlik az idei Múzeumok Éjszakája: a tárlatvezetéseken Neumann János életműve mellett a távközlés és a számítástechnika kifejlődését ismerhetik meg az érdeklődők, ami azért is különleges, mert tíz éve a magyar zseni lánya, Marina von Neumann Whitmann nyitotta meg a tárlatot.

 

Vágfalvi Zoltán Csaba, SZTE Jelenkortörténeti és Összehasonlító Doktori Program hallgatója, gimnáziumi tanár azt vizsgálja, hogy újítóként hogyan alakulhatott volna Neumann János pályája, ha nem a matematika tudományát választja hogy reagált volna útkeresésére a kortárs politikum, vagy akár az állambiztonság. Tóth I. János, SZTE BTK, Filozófia Tanszékének munkatársa előadásában a játékelmélet előzményeit mutatja be, kifejtve Neumann János meghatározó szerepét az elmélet kialakulásában és későbbi fejlődésében, s a játékelmélet használatát társadalmi problémák elemzésére. 

 

Orbán Hedvig, Agóra igazgatója röviden köszönti a 10 éves Informatika Történeti Kiállítást, majd Kónya Orsolya ITK múzeumpedagógus és  Megyery Károly, a Neumann Társaság Múlt örökség gondozója, mentora a világszinten is egyedülálló Informatika Történeti Kiállítás nem mindennapi létrejöttére emlékszik majd vissza - felidézve a legfontosabb mérföldköveket napjainkig. Második előadásában Kónya Orsolya a Neumann-elveken keresztül beavatja az érdeklődőket a manapság is használatos számítógépek működési elvébe.

 

Gál Péter programtervező, játéktervező és -gyűjtő az előadásában az ördöglakatok világán keresztül vizsgálja  Neumann-elv alapú számítógépek működésének elveit, míg Korom Dezső és Szendrei József távközlési szakértők azt tekintik át előadásukban, hogy milyen hatása volt Neumann Jánosnak a telekommunikáció fejlődésére a távírótól kezdve az okostelefonokig.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Corvinus-kutatás: a fejlődő országok szegényei nem érdeklik a mesterséges intelligenciát

Egy éve, november 30-án tették hozzáférhetővé a ChatGPT-t. Ennek kapcsán is aktuális a téma, az MI etikusan működik-e. A Corvinus kutatása szerint sok globális problémát figyelmen kívül hagy az MI etikusnak szánt, ún. emberközpontú megközelítése.

2023. december 3. 13:56

A jövő év a karbonlábnyom csökkentésről szól majd a vállalati technológiák területén

Jövőre várhatóan tovább gyorsulnak a vállalati digitalizációs törekvések, az előrejelzések szerint a transzformációra fordított források a következő 3 évben elérik a 3,4 billió dollárt

2023. december 3. 12:10

Debütált a Logisztikai Évkönyv 2024

A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) évkönyvbemutató rendezvényén debütált a Logisztikai Évkönyv 2024. A kiadvány a hagyományokhoz híven egy szakmai tanulmánygyűjtemény, amelyet a Falk1 Rendezvényközpontban tartott bemutató rendezvényén szerzői előadásokkal színesítve ismerhetett meg a közönség. 

2023. december 3. 10:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04