Így vált Budapest a kockázatkezelés fellegvárává

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 9. 09:59

A Morgan Stanley több száz pénzügyi szakembert, kvantitatív elemzőt, informatikust és kockázatkezelőt foglalkoztat budapesti irodájában, akik szorosan együttműködnek a globális tőkepiacok sűrűjében dolgozó New York-i, londoni vagy épp hongkongi kollégáikkal. A bank első magyarországi kockázatkezelési csapatának létrehozása egybeesett a 2008-2009-es pénzügyi világválsággal, ami azt is jelenti, hogy a részleg idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját. Az évek során a kockázatkezelés területe folyamatos fejlődésen esett át, és a budapesti munkatársak mindezt első kézből tapasztalhatták.

 

• Az elmúlt másfél évtizedben megnőtt a kockázatkezelés jelentősége a pénzügyi szektorban, és a világ egyik vezető befektetési bankjának életében Magyarország alaposan kivette a részét ebből a növekedésből. 

• A Morgan Stanley 2008-ban tíz emberrel hozta létre első kockázatkezelési csapatát Budapesten – ma több száz közgazdász, matematikus és természettudományos háttérrel rendelkező szakember dolgozik itt. 

• A kockázati modellezés, a kockázatkezelés vagy éppen a stressztesztelés területén dolgozó budapesti munkatársak a globális pénzügyi világ frontvonalában állnak helyt – Magyarországról.

 

„Amikor a budapesti csapat megalakult, a Morgan Stanley kockázatkezelési részlege kizárólag a bank központi irodáiban működött, például New Yorkban, Londonban és Hongkongban. A terület szerepe rengeteget változott az évek során a Morgan Stanley-nél, és ezzel párhuzamosan nőtt az itt alkalmazott magasan képzett szakemberek száma is. A globális kockázatkezelési csapatunknak immár közel negyede Budapesten dolgozik” – mondta el Mayer Dániel, a budapesti kockázatkezelés részleg vezetője, aki frissdiplomás közgazdászként egyike volt annak a tíz szakembernek, akikkel a csapat 2008-ban elindult. Hozzátette: „A terület egyre nagyobb hangsúlyt kapott az alapításunk óta, és ebben nemcsak a bank üzleti modelljének változása játszott szerepet, hanem a szigorodó szabályozási követelmények is jelentős növekedést hoztak.”

 

Új területek és innovatív megközelítések

 

Az első budapesti csapat a hitelkockázattal foglalkozott, vagyis azzal a potenciális veszteséggel, amit a bank abban az esetben szenved el, ha az ügyfelek nem tudják teljesíteni pénzügyi kötelezettségeiket. „A bank 2009-től kezdődően egyre több kockázatkezelési funkciót telepített Budapestre, és nőtt a magasabb szintű pozíciók száma is” – mondta el Tiszai Attila, aki szintén tagja volt az első csapatnak, ma pedig a magyarországi iroda hitelkockázati részlegének vezetője. Idővel olyan területekkel egészült ki az eredeti budapesti tevékenységi kör, mint a piaci, a likviditási vagy éppen a portfóliókockázat. „Megjelentek olyan nem hagyományos rizikótípusok is, mint a klímaváltozásból fakadó kockázat, amivel szintén foglalkozunk a magyarországi irodában” – árulta el Tiszai.

 

Az elmúlt 15 év a kockázatkezelés módszereiben is fontos változásokat hozott. Ilyen például a felhasználható adatok mennyiségének robbanásszerű növekedése. „A ma alkalmazott kockázati modellek hatalmas mennyiségű adatra épülnek, és ezeknek a modelleknek a folyamatos validálása fontos része lett a szakmának” – magyarázza Gisela Shameti. Gisela, aki Albániából érkezett Magyarországra tanulni, 2008-ban matematikus és közgazdász végzettséggel csatlakozott a Morgan Stanley-hez, és miután több szerepben is kipróbálta magát a részlegnél, jelenleg a likviditási és tőkekockázat, illetve a stressztesztelés és adatelemzés területén tölt be vezető pozíciót. „Számos természettudományos és műszaki hátterű szakember dolgozik ma különböző kvantitatív munkakörben a divíziónál” – hangsúlyozza.

 

 

Megfelelni a szigorúbb szabályozásnak

 

A szabályozási környezet jelentősen átalakult 2008 óta, ami világszerte gyökeres változásokat hozott a pénzügyi szektorban. „A bankoknak ma jelentős erőforrásokat kell fordítaniuk arra, hogy megfeleljenek jelentéstételi kötelezettségeiknek. Itt, Budapesten olyan hatóságokkal állunk kapcsolatban, mint az Európai Központi Bank, valamint a Bank of England keretében működő Prudential Regulatory Authority” – mondta el Csibrák Emese. A szakember számos pozíciót töltött be a kockázatkezelési részlegen, amióta tizenöt éve csatlakozott az első budapesti csapathoz, jelenleg pedig a bankszabályozással foglalkozó osztály vezetője a budapesti irodában. Hozzátette: „A szabályozási környezet változása 2008 óta egy új kockázatelemzési módszert is életre hívott: a stressztesztelést, ami az egyik legfontosabb innováció a szakmában a 2008-2009-es pénzügyi világválság óta.”

 

A stressztesztelés célja, hogy megmutassa a cég vezetésének és a hatóságok számára, hogy szélsőséges helyzetekben mi történik a portfólió értékével, és hogy a cég rendelkezik-e elegendő tőkeforrással és likviditással az ilyen forgatókönyvek bekövetkezésének esetére is. Míg a korábbi módszerek a 95%-os valószínűségi tartományon belüli eshetőségekre összpontosítottak, addig a stresszteszt a fennmaradó 5%-ra. Az éghajlatváltozás, a világjárvány és a geopolitikai kihívások tovább erősítették az új megközelítés létjogosultságát.

 

Így vonzza a tehetségeket Budapest

 

A Morgan Stanley budapesti kockázatkezelői szorosan együttműködnek a globális piacokon aktív New York-i és londoni kollégákkal – a hibrid munkavégzés elterjedése pedig még inkább elmosta a földrajzi határokat az irodák között. A budapesti csapat már önmagában is sokszínű: a munkatársak egyharmada hazánk határain túlról érkezett, több mint 40 országból vonzott tehetségeket a befektetési bank a magyar fővárosba. „Inspiráló és lelkesítő ilyen sokféle munkatárssal együtt dolgozni, főleg egy olyan vállalati kultúrában, amely az együttműködésre, az érdemek alapján történő előrelépésre és a tudásmegosztásra alapul” – hangsúlyozza Tiszai Attila.

 

„A kockázatkezelés ma főszerepet játszik a pénzintézetek életében – független belső kontrollfunkciót lát el, tanácsokkal látja el az igazgatótanácsot és a vezető döntéshozókat, illetve biztosítja, hogy a bank megfeleljen a szabályozásoknak” – teszi hozzá Mayer Dániel. – „A kockázatkezelés megnövekedett súlya és fontossága hozzájárult ahhoz, hogy a pénzügyi rendszer a világgazdaság viharosabb időszakai alatt is megőrizze stabil működését, és a Morgan Stanley-nél ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik Budapest.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Konnektivitás újratöltve: a Xiaomi bemutatta az új „Human x Car x Home” koncepcióját

A Xiaomi az MWC Barcelona 2024 rendezvényen bemutatta az új „Human x Car x Home” stratégia jegyében kifejlesztett okos ökoszisztémáját, amely új fénybe helyezi a technológiai integráció fogalmát.  A Xiaomi SU7 elektromos autó ennek az új megközelítésnek a megtestesítője, amely a bejelentéssel együtt debütált nemzetközileg, ízelítőt adva abból, hogy milyennek képzeli el az okos eszközökkel bőven ellátott jövőt a Xiaomi – egy olyan új világot, amelyben a felhasználói igényeket egy közös okos ökoszisztéma fogja kiszolgálni.

2024. február 26. 18:59

Különleges motort fejlesztett az ABB

Az ABB egy újabb világelsőséget ért el az IE5-ös hatékonyságú szinkron reluktanciamotorok (SynRM) fejlesztésében egy olyan új változat piaci bevezetésével, amely egyesíti az ultraprémium energiahatékonyságot a rendkívül jó tényleges teljesítményt nyújtó folyadékhűtés előnyeivel. Az új kialakítás kompakt helyigény mellett új mércét állít fel a nagy kimenti teljesítmény és a megbízhatóság tekintetében. 

2024. február 26. 17:30

A GreenGo hatalmas rakterű autókkal erősíti flottáját

A GreenGo egyre azon dolgozik, hogy környezetbarát és praktikus közlekedési megoldásokat kínáljon ügyfeleinek. A flottához újonnan csatlakozó, Cargo L névre hallgató Opel Vivaro-e típusú tehergépjárművek egyedülállóak a magyar carsharing-piacon, hiszen 100 %-ban elektromosak, méretüket tekintve az eddigi legnagyobbak, így ideálisak a legkülönlegesebb kihívások esetére is.

2024. február 26. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07