Egyházasdengeleg mindent vitt a Vodafone játékán
Az alig ötszáz fős Nógrád megyei település, Egyházasdengeleg nyerte meg a Vodafone különleges játékát, mely még a nyár elején vette kezdetét. A nyertes helység hatalmas F1-es buli keretében ünnepelhette meg győzelmét.
A Vodafone több száz olyan település között hirdette meg játékát, ahol három hónappal ezelőttig nem lehetett Vodafone 3G mobilinternetet használni. Az érintett helységek a Vodafone hálózatmodernizációjának köszönhetően bekapcsolódhattak a villámgyors mobilinternet világába, és egyúttal automatikusan részt vehettek az egy hónapon keresztül zajló versenyben.
A játékban az a község állhatott fel a képzeletbeli dobogó felső fokára, ahol a lakosság arányában a legtöbb új, de nem kevesebb, mint 30 Vodafone előfizetés köttetett.
A pályázat első helyezettje, vagyis Egyházasdengeleg kap lehetőség arra, hogy a közeljövőben maximum bruttó 10 millió forint értékben digitális fejlesztést hajtson végre a településen a Vodafone Alapítvány segítségével. A támogatáson túl azonban a mobilszolgáltató arról is gondoskodott, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagítsa a település lakóit.
A július 29-én megszervezett F1-es eseményen több száz ember követte élőben a Magyar Nagydíjat, és próbálta ki a nagysikerű Kezdj el valami újat hétvége játékait, így például a villámgyors reflexeket igénylő Batakot. A kíváncsibbak a Forma 1 világába is bepillantottak egy kiterjesztett valóságon alapuló alkalmazásnak köszönhetően, majd a sikeres rendezvény végén a Csillag Születik aranytorkú énekesnője, Szirota Jennifer kápráztatta el a nagyérdeműt.
Kapcsolódó cikkek
- Huawei: új mobil Wi-Fi és Wi-Fi modem készülékek
- Nissan GT Academy: Virtuális autóverseny a valódi vezetéséért
- A hálózat minősége és az ár is befolyásolja a mobilinternet- használókat
- Fusion Thermo: A világ első hibrid, lég- és vízhűtésre egyaránt felkészített hűtőbordája
- ASUS HD 7000 sorozat/ROG Crosshair V Formula-Z DiRT Showdown csomag
- Folyamatos a mobilinternetből származó bevétel-növekedése a Telenornak
- Nyeréshez segít a játékhoz optimalizált ASUS ROG Vulcan PRO headset
- Különleges ASUS grafika Diablo III-játékosoknak
- Évi 45 játék PlayStation Plus előfizetéssel
- Óriáscsúszda és 4G mobilnet várja a fesztiválozókat Zamárdiban
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.