Elektromos busz, mely útközben, vezeték nélkül tölti magát

Czipperer Dia, 2013. augusztus 7. 17:24

A dél-koreai Gumi városában tesztelik az első olyan buszt, amely nemcsak magát tölti, de mindezt útközben, vezetékek nélkül teszi.

Vezeték nélküli töltési technológiákat már ismerünk, de eddig inkább a mobilpiacon volt jellemző. Most azonban, a koreai kutatóknak köszönhetően a közlekedésben tesztelik ezt a technológiát: egészen pontosan Gumi városában.

 

A tesztbusz, melyet OLEV névre kereszteltek (Online Electric Vehicle) egyelőre 24 km-es útvonalon jár, és érdekessége, hogy az útból tölti magát. Ez elsőre elég furcsán hangzik, de valójában mindezt kábelekből teszi meg, ugyanis a busz vonalán lefektettek elektromos vezetékeket, így képes áramhoz jutni. Ehhez nem is kell feltétlenül megállnia, menet közben is képes tölteni magát.

 

 

A technológiát a KAIST Graduate School for Green Transportation hallgatói fejlesztették azzal a céllal, hogy egy megoldást fejlesszenek, ami eltér az eddigiektől. Vagyis egy olyan járművel alakítsanak ki, aminek töltéséhez nincs szükség egy hagyományos aksi kapacitására.

 

Bár a megoldás jónak tűnik, egyszerűségét tekintve mégis a felső kábelezés bizonyul jobbnak. Itt ugyanis a buszokat is le kell cserélni, valamint az útburkolat egy részét is (15%). Egyelőre még csak két tesztbusz állt forgalomba kedden, majd kiderül, hogyan bírják a strapát.

 

A témáról bővebben az Ecolounge oldalán olvashatnak.

 

Forrás: TheVerge.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05