Windows 7-re is elérhető az Internet Explorer 11
Tegnap tette elérhetővé a Microsoft Internet Explorer (IE) böngészőjének legújabb, 11-es változatát Windows 7 operációs rendszeren. A vállalat szerint az új verzió az eddigi leggyorsabb, és a biztonság terén is ráver elődeire.
Korábban már a Win 7 felhasználók kipróbálhatták az IE böngésző 11-es legújabb változatát, és most, néhány hónappal később pedig a végleges változat is megjelent.
Beszámoltunk arról is, hogy az új verzió máris felkavarta az állóvizet, hiszen a Google úgy határozott, megszűnteti a korábbi verzió, az IE9 támogatását (az IE 8 sorsát már tavaly megpecsételte). Így a Google szolgáltatásait használó felhasználóknak érdemes legalább a 10-es verzióra frissíteni.
A Windows 8.1 userek nyomában
A következő hetekben az Explorert használó Windows 7 felhasználó gépe – akik beállították, hogy a gépük automatikusan frissítsen – automatikusan átáll majd az új verzióra, nem kell a felhasználóknak semmilyen műveletet végrehajtani. Ez jó hír azoknak, akik hajlamosak megfeledkezni az ilyen frissítésekről.
A frissítés által a Win7 felhasználók ugyanahhoz a sebességhez és böngészési élményhez juthatnak hozzá, mint a Windows 8.1 IE11 felhasználói. Először azoknak frissül majd a böngésző, akik korábban letöltötték az előzetes verziót, vagy a fejelsztő változatot használják (IE11 Developer és Release Preview).
Javult a teljesítmény
Az új verzió elődjénél 9%-kal gyorsabb böngészést tesz lehetővé, valamint a JavaScript teljesítmény is javult. A futtatáshoz kisebb CPU-használat szükséges, ami szintén pozitív fogyasztás szempontjából, különösen laptopokon és táblagépeken. A Microsoft szerint az IE11 30%-kal gyorsabb, mint más böngészők.
A frissítést a Win7 felhasználók szabadon letölthetik 95 különféle nyelven, ám Win8-as userek csak akkor, ha először frissítenek 8.1-re. Bővebb információ angolul a hivatalos blogon olvasható.
Kapcsolódó cikkek
- Megérkezett Windows 7-re az Internet Explorer 10
- A Google megszünteti az IE9 támogatását
- Az IE10-zel akár nosztalgiázni is lehet majd
- A Firefox4 megelőzte az IE9-et
- Kétmilliónál több IE9-letöltés 24 óra alatt
- Internet Explorer 9 – Visszahozza a felfedezés örömét
- Nyomkövetés ellen is véd majd a Microsoft új böngészője
- Letölthető az Internet Explorer 9 legújabb kiadása
- Internet Explorer 9: gyors, letisztult, megbízható
- 60 százalék alatt az Explorer
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Schneider Electric a világ legfenntarthatóbb vállalata a TIME szerint
Az első helyen végzett a Schneider Electric a TIME magazin és a Statista által összeállított, a világ legfenntarthatóbban működő vállalatait bemutató rangsorban. A társaság többek között saját fenntarthatósági programjával, illetve az ügyfelei és beszállítói energiahatékonysági és klímavédelmi törekvéseit támogató megoldásaival és kezdeményezéseivel érdemelte ki az elismerést.
A legmodernebb digitális oktatási rendszert valósította meg a Delta Systems a Corvinus Egyetemen
Míg néhány éve elég volt kiváló oktatókkal és lelkes diákokkal megtölteni az oktatási tereket ahhoz, hogy nagyszerű legyen egy egyetem, addig ma már a digitalizáció is elengedhetetlen a kiválósághoz, a felsőoktatási intézmények közül való kitűnéshez. A Corvinus Egyetem Gellért Campusán a Delta Systems Kft. a legmodernebb oktatástechnikai rendszert valósította meg térmikrofonokkal, robotkamerákkal és hatalmas, egyedi ledfalakkal.
Befektetőre talált a Megoldások a holnapért korábbi díjazottja
Játékos módon tanít programozást gyerekeknek a 18 éves vállalkozó robotika csomagja, a Megoldások a holnapért kihívás tavalyi díjazottja a népszerű televíziós műsorban is bizonyított. A Samsung és az EdisonKids közös programja a technológia iránt érdeklődő diákoknak kínál lehetőséget arra, hogy elismert szakemberekkel együttműködve gondolkodó közösséget, alkotóműhelyt hozzanak létre, ahol közösen dolgozhatnak ki jövőformáló megoldásokat.
A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket
A kvantumtechnológia áttörést hozhat a járműiparban és az orvostudományban is. A kvantumos jelenségek elsősorban az anyag legkisebb építőköveinek viselkedésében jelentkeznek. Ezek a parányi részecskék teljesen máshogy viselkednek, mint ahogy azt a hétköznapi életben megszoktuk. A kvantumos jelenségekre épülő kvantumtechnológia forradalmi változásokat hozhat a környezetünk érzékelésében és az információfeldolgozásban. A Bosch jelenleg a kvantumtechnológián alapuló első termékeinek fejlesztésén dolgozik, melyek az orvosi és a mobilitási területeken lesznek alkalmazhatók.
A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából
Ikonikus sporteseményekből – mint például az olimpia vagy a foci bajnokságok – idén nyáron sem lesz hiány. A szurkolók alig várják ezeket az eseményeket – nincsenek ezzel másként a kiberbűnözők sem, bár őket a versenyszellem vagy a közösség érzése a legkevésbé sem érdekli. A Foci EB és a 2024-es párizsi olimpiai játékok közeledtével az ESET biztonsági szakértői mutatnak 9+1 olyan esetet, amelyekben a kibertámadások áldozatai sportegyesületek, -események vagy a szurkolók voltak.