A traktor és a Simson motor a legmenőbb a Jófogáson
Bár a karácsony slágertermékei egyértelműen a táblagépek és az okostelefonok, úgy tűnik, az általános tendencia nem ez, legalábbis a Jófogás.hu adatai szerint. Az apróhirdetési oldal eredményei szerint meglepő módon a traktor, motor, babakocsi és a ló a legkeresettebb termék.
Érdekesek a Jófogás.hu adatai abból a szempontból, melyek a legkeresettebb termékek náluk. A Top 10-ben ugyanis nem szerepel semmilyen ma népszerű elektronikai eszköz, ellentétben a traktorral vagy a lóval.
Az emberek inkább az olcsóbb dolgokra vadásznak a neten, ezt a rangsor is mutatja, mely szerint a régi Simson motor népszerűbb, mint a BMW. Ez utóbbira több mint 5 millióan kerestek rá tavaly.
A statisztikából az is kiderül, hogy az emberek az elektronikai cikkek, mint például a laptopok esetében főleg az olcsób árkategóriában keresgélnek.
Még a szakértőket is meglepte a mezőgazdasági termékek népszerűsége. „Az MTZ traktort 3,3 milliószor keresték 2013-ban a Jófogáson, így a fehérorosz csodagép meg is kaparintotta a negyedik helyet. A többség nyilván megtalálta a hozzá illő traktort, hiszen nemcsak a kereslet, a kínálat is hatalmas” – olvashatjuk a közleményben. A lista egyéb elemei sem éppen mindennapi adatokkal szolgálnak, például a 10. hely, amelyet a ló birtokol.
Íme a legnépszerűbb keresőszavak a Jófogáson 2013-ban:
1. Simson
2. Kerékpár
3. Babakocsi
4. MTZ
5. Traktor
6. Laptop
7. Kanapé
8. Szekrénysor
9. BMW
10. Ló
Kapcsolódó cikkek
- Magunk után is kutatunk a Google-n
- A neten női táskát vásárlók egyhatoda férfi
- Fogyasztói hűség az okostelefonok világában – a hang- és adatminőség számít
- Üzletépítés videotechnológiával
- Internet akkor és most - 10 év távlatából
- Uniós kezdeményezés "a jövő internetjének" kifejlesztésére
- Egyre fontosabb az internet az amerikaiak számára
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
- KSH: 112 ezerrel csökkent a mobiltelefon-előfizetések száma
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.