Mobiltelefonos alkalmazás indult várandós kismamáknak

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 4. 11:48

Mobiltelefonos alkalmazás indult várandós kismamák számára a magzati élet fejlődésének nyomon követésére. A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatta.

Az ingyenesen letölthető szoftver segítségével egyebek mellett életmódtippeket kaphatnak a kismamák a táplálkozástól az oltásokon át a szépségápolásig, de akár a hivatalos ügyeik intézésével kapcsolatban is tájékozódhatnak. Az alkalmazás letölthető mobiltelefonokra, de a www.edeskisbabam.hu oldalon is elérhető.
 

Az Édes Kisbabám elnevezésű alkalmazást elindító cég ügyvezetője, Fejérdy Zsófia az MTI-nek arról beszélt, hogy az (1980 és 1995 között született) úgynevezett "Y generáció" az az új típusú nemzedék, amelynek tagjai napjainkban válnak szülővé. Mint mondta, ők azok, akik az információfogyasztás megváltozott kultúrája, azaz az innovatív kommunikációs eszközök és felületek használata miatt egyre kevesebb személyes kapcsolatot létesítenek, ezért készítettek a kismamák számára bárhonnan elérhető szolgáltatást.
 

Közölte, az alkalmazás már a fogantatás után "megfogja az édesanya kezét", és hasznos információival, interaktív felületeivel a várandósságtól a születésig, majd később egészen a kisgyermek egyéves koráig kíséri, segíti, támogatja a családot. Legfőbb előnye, hogy mindig kéznél van, és tematizált olvasnivalóit elismert szakértők, orvosok és szülésznők, dietetikusok írták - fűzte hozzá.

Kulcsszavak: mobilalkalmazás

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50