Betiltották a wifit az ima idején

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 15. 08:29

A wifi szolgáltatás lekapcsolására utasították a boltosokat az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges dzsihadista szervezet fegyveresei az imák idejére a kelet-szíriai Deir ez-Zórban, hogy ne lehessen internetezéssel zavarni az istentiszteletet - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Az erről szóló rendelkezést a várost hosszú ideje uraló IÁ által felállított hatóságok adták ki. Az IÁ az ellenőrzése alatt tartott területeken számos hasonló intézkedéssel korlátozza az emberek mindennapi életét, hogy az megfeleljen a szervezet szélsőséges vallásértelmezésének.

A szintén kelet-szíriai Rakkában, az IÁ nem hivatalos fővárosában például megtiltották, hogy nyilvánosan zenét játszanak és embereket ábrázoló képeket tegyenek közszemlére. Sok helyen tilosnak nyilvánították a dohányzást, a nőket a teljes testüket takaró ruházat viselésére kényszerítik, és az IÁ vallási felügyelői az élet szinte minden területét ellenőrzik.

Deir ez-Zórban a héten már betiltották a kávézókban az esti internetszolgáltatást, ennek azonban nem vallási, hanem stratégiai oka volt: a szervezet így akarja megnehezíteni, hogy hírt adjanak egységei éjszakai mozgásáról.

A Szíria északkeleti, valamint Irak nyugati és északi részén jelentős területeket uraló dzsihadista csoport korábban "kalifátust", azaz iszlám államot kiáltott ki.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50