Ingyenes bírósági ügyfélértesítő rendszer indul január végén

MTI Sajtóadatbank, 2015. január 19. 09:25

Január végén ingyenes bírósági ügyfélértesítő rendszer indul, amellyel sok időt és energiát takaríthatnak meg a jogkeresők és a bírósági dolgozók egyaránt - mondta Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bírósági főosztályának helyettes vezetője.

A szolgáltatás részeként a bíróság a peres fél regisztrációja után egyfelől sms, illetve e-mail üzenetben küld értesítést, ha az ügyben két tárgyalás között történt valami jogilag releváns esemény. Ilyen lehet, hogy iratok érkeztek a másik féltől vagy például a szakértőtől, valamint figyelmeztető üzenetet küld a közelgő tárgyalásról, másfelől lehetővé teszi, hogy a felek egyes, az eljárással kapcsolatos adatoknak maguk is utánajárhassanak - ismertette a szakember.
 

A tárgyalásra a kitűzött időpont előtt nyolc nappal figyelmeztető sms-hez joghatás nem fűződik, továbbra is akkor szabályszerű például egy idézés kézbesítése, ha azt hagyományos postai úton vették át - tette hozzá.
 

Az ügyfelek nemcsak jelzéseket kaphatnak a bíróságtól, hanem maguk is utánanézhetnek webes felületen az eljárásaikkal kapcsolatos egyes információknak, ez azonban egyelőre még nem jelenti azt, hogy az iratokba is betekinthetnek elektronikus formában, ez a fejlesztés a távlati tervekben szerepel.
 

Ezeket a szolgáltatásokat csak az veheti igénybe, akinek a bíróságon peres ügye van, az ahhoz kapcsolódó ügyszám például nélkülözhetetlen a szolgáltatás igénybevételéhez. Szükséges továbbá regisztrálni az ügyfélkapun, másrészt pedig egy ízben be kell mennie az ügyfélnek vagy a jogi képviselőnek arra a bíróságra, ahol a peres ügye zajlik, a személyazonosítás érdekében. Amikor egy ügy átkerül egy másik bíróságra vagy fellebbezés folytán másik bírósági szintre, újra kell regisztrálni személyesen is - mondta Kékedi Szabolcs.
 

Minden bírósági szinten, a járásbíróságtól a Kúriáig a polgári, gazdasági, közigazgatási, munkaügyi és büntető perek túlnyomó többségében igénybe vehető ez a szolgáltatás.
 

Az új szolgáltatás várhatóan lényegesen csökkenti majd az ügyfelek és a bírósági dolgozók idejét, energiáját felemésztő személyes vagy telefonos kapcsolatfelvételeket, hiszen a perekkel kapcsolatban az ügyfelek számos technikai információhoz hozzájuthatnak az interneten - magyarázta a szakember.
 

Egy másik új, webes felületen igénybe vehető szolgáltatás a pertartam-kalkulátor, amely egy-egy ügytípusban egy-egy bíróságon előre jelzi az eljárás várható időtartamát a rendelkezésre álló adatok átlaga alapján.
 

Ez a szolgáltatás polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási perekben vehető igénybe. Jelentősége, hogy az olyan ügyekben, amelyekben több bíróság is illetékes, és közülük a peres fél választhat, a kalkulátor segítségével az ügyfél a várhatóan hamarabb döntést hozó, vélhetően kevésbé leterhelt bíróságon indíthatja meg például kártérítési perét vagy házassági bontóperét. A kalkulátorból kiderül például, hogy az egyik legleterheltebb magyar helyi bíróságon, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egy válóper átlagosan 184 napig tart, ugyanakkor a Gyulai Járásbíróságon csupán 116 napig - ismertette az OBH munkatársa.
 

Induláskor a 2013. évi érdemben befejezett ügyek adatainak statisztikai átlagából számított pertartamok láthatók a rendszerben, amely évről évre frissül majd. Természetesen a szolgáltatás arra is figyelmezteti az ügyfeleket, hogy az átlagtól jelentősen eltérhet egy-egy konkrét per hossza például a bizonyítás nehézségei, a peres felek száma vagy más körülmény miatt.
 

Az elektronikus felületeken lehetőség lesz továbbá panaszkezelésre is, a bírósági vezetőknek címzett ilyen jellegű beadványokat elsősorban ott várják majd az ügyfelektől.
 

Mindezek a január végén működésbe lépő szolgáltatások díjtalanok - mondta Kékedi Szabolcs.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: A vállalkozások közel kétharmada tervez fejlesztést

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozás többsége, 61 százalék tervez valamilyen beruházást a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Beruházási szándék szempontjából a top helyen egyértelműen az IT fejlesztések állnak, de közel minden ötödik kkv gondolkodik gépek, illetve gépjárművek beszerzésében is. Az eredményekből az is kiderül, hogy az informatikai fejlesztések nem a munkaerő kiváltása miatt várhatók, hanem éppen azoknál a cégeknél jellemző a technológiai szintlépés, ahol előre láthatóan nem csökken a dolgozók létszáma.

2024. augusztus 15. 15:14

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32