Inkubátorház épül a szegedi lézerközpont mellé

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 31. 12:16

A helyi önkormányzat és az egyetem közös cége inkubátorházat épít a szegedi lézerközpont melletti tudományos parkban, a kutatási eredményeket hasznosító cégek számára.

A tervek szerint 2,5 milliárd forintból megépülő, 5500 négyzetméteres inkubátorházban irodákkal, laborokkal, megfelelő kiszolgáló létesítményekkel tudják fogadni az első vállalkozásokat - mondta a polgármester az építkezésen tartott sajtótájékoztatóján. Botka László hangsúlyozta, hogy már nagyon sok cég érdeklődik az Európai Unió egyetlen, Magyarországon megvalósuló tudományos nagyberuházásához kapcsolódó fejlesztése iránt. Hozzátette, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, fontos, hogy az első vállalkozásokat már kész infrastruktúra fogadja.

 


 

A politikus közölte, az önkormányzat mintegy 1,5 milliárd forintból építi ki a lézerközpont külső kiszolgáló infrastruktúráját, a többi között az egykori szovjet laktanyát és a várost összekapcsoló út- és kerékpárút-hálózatot.
 

Lehrner Lóránt, a beruházó ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a tavaly tavasszal indult kivitelezési munkálatok a terveknek megfelelően haladnak. Az építkezési munkákkal a STRABAG-Swietelsky konzorcium előreláthatólag novemberre végez. Ezt követheti az épületek körüli terület rendezése és a lézertechnológia telepítése.
 

A központ megvalósításának első fázisára 36,9 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre, amelynek 85 százalékát az EU strukturális alapja biztosítja.

 

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36