Safer Internet Program: a nyári szünetben fontos a szülői felügyelet megerősítése

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 24. 13:36

Nem újdonság, de a szakemberek minden lehetséges fórumon igyekeznek hangsúlyozni, hogy érdemes, sőt elengedhetetlen beszélgetni a gyerekeinkkel, hogy megtudhassuk, milyen kérdések, problémák foglalkoztatják őket, amíg a virtuális térben tartózkodnak. A Safer Internet Program hazai konzorciuma ezért szeretné bemutatni az idei második negyedéves eredményeit, hogy ezzel is felhívja a szülők, pedagógusok figyelmét. A nyári szünet kiemelkedően fontos a gyermekek online aktivitásának vizsgálatára, a szülői felügyelet megerősítésére.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Safer Internet Program hazai konzorciumvezetőjeként, a figyelemfelkeltés, megelőzés érdekében dolgozik, amire a legjobb módszer az intézményekben „Netezz biztonságosan!” címmel tartott oktatások. Az idei év áprilisa és júniusa között a Safer Internet Program oktatói országszerte 50 alkalommal - 17 fővárosi, 25 vidéki helyszínen – összesen 4 866 fő részére 193 tanórát tartottak. Így ebben az időszakban közel 1 200 fővel több felhasználónak több, mint kétszer annyi felvilágosító előadást tartott a Program, mint az első negyedév során.  Az elért közönség 37%-a (1 787 fő) az 5-11 éves, 40%-a (1 962 fő) a 12-16 éves, 4,2%-a (207 fő) pedig 17 éves és annál idősebb korosztályba tartozott. A felvilágosító előadásokat 398 szülő és körülbelül ugyanennyi (375) tanár is meghallgatta.

 



A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat azonban fontosnak tartja, hogy gyermekekkel kapcsolatba kerülő különböző szervezetek munkatársai is tisztában legyenek az online világ lehetséges veszélyeivel, ezért szociális munkások, rendőrök illetve a katasztrófavédelem munkatársai számára is szervezett előadásokat oktatói révén.

A legfontosabb célközönséget - ahogy azt a számok is mutatják - viszont továbbra is a gyermekek és a fiatalok jelentik, ezért a május 30-31 között a Városligetben megrendezett Gyermeknapon ismét felállításra került a Biztonságos Internet Sátor, ahol a két nap során közel 10 000 gyermek kapott információkat a biztonságos internetezés szabályairól játékos formában.

 



A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja, hogy országos lefedettséget érjen el „Netezz biztonságosan!” előadásaival. Az alábbi  linken látható, hogy a Program eddig mely településeket érte el.


https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=zkHrFokYoJZQ.kmkYpxqhDFm0
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezek a számítógépek hozták el a digitális kultúrát az iskolákba

Új időszaki kiállítást mutat be az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával március 8-tól május 1-ig Túrkevén, a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében, majd május második felétől Budapesten, a Neumann Társaság Báthori utcai székházában lesz látható.

2024. február 21. 20:26

Az ELTE-n tanácskoznak az ERASMUS MASUDEM konzorcium vezetői

Hat ország tizenegy partnerintézményének részvételével 2024. február 21. és 23. között az ELTE Informatikai Karán tartja soron következő ülését a fenntartható fejlődést Ázsiában akadémiai fejlesztésekkel támogató Master Studies in Sustainable Development and Management projekt.

2024. február 21. 19:23

Ezt tudja most egy tévé, amit egy tipikus magyar vásárló választ

2024-ben több fontos sporteseményt követnek majd az emberek Magyarországról is: minden ilyen időszak jelentős lökést ad a televízió eladásoknak az eMAG-nál, az év elején pedig egy sor újdonsággal rukkolnak elő a gyártók. Azért, hogy segítse a megfelelő új készülék kiválasztását, a kereskedő összegyűjtötte, hogy mely tévés technológiákat érdemes már keresni az olcsóbb, tömegpiaci modellekben keresni, és melyek számítanak a prémium modellek kiváltságának.

2024. február 21. 17:51

Retro időmérővel ünneplik a Casio karóra részlegének 50 éves fennállását

A CASIO újra kiadta legendássá vált Casiotron QW02 karórát, amely a világ első automatikus naptárfunkcióval ellátott időmérő szerkezete volt. Az újdonság a TRN-50-es típusszámot viseli, utalva arra, hogy a Casio karóra részlege idén ünnepli 50 éves fennállását. A modell limitált, négyezer darabos példányszámban került forgalomba.

2024. február 21. 14:40

Az AOC bemutatja az elegáns otthoni és irodai monitorok új korszakát

A kijelzőspecialista AOC izgatottan jelenti be legújabb B3 sorozatának bevezetését, amely a modern otthoni és irodai környezetekhez tervezett belépőszintű B2C monitorok újragondolt változata. Az új B3 termékcsalád két 23,8 hüvelykes (60 cm) (AOC 24B3CF2 és 24B3CA2) és két 27 hüvelykes (68 cm) (AOC 27B3CF2 és 27B3CA2) modellel indul, amelyek IPS panellel és Full HD felbontással rendelkeznek. A 100 Hz képfrissítési sebességgel, USB-C csatlakoztathatósággal és 65 W tápellátással ez a négy monitor frissített dizájnnal és továbbfejlesztett teljesítménnyel egyesíti magában a modern otthonok és vállalkozások változó igényeit.

2024. február 21. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07