2016 - az elődöntő éve

forrás: Prím Online, 2016. július 5. 09:49

A Google Lunar XPRIZE csapatainak 2016 végéig kell bemutatniuk, hogy igazolt rakétaindítási szerződéssel rendelkeznek. A Puli széles körű kampányban mutatja be a világ legnagyobb technológia versenyét, eddig elért eredményeit. A kampány célja, hogy a csapat további támogatókat szerezzen küldetésének, Magyarországot negyedik nemzetként eljuttatni a Holdra. A Puli Metró Galéria plakátjait júliis végéig tekinthetik meg az M2, M3, M4 vonalon utazók.

A Google Lunar XPRIZE órája 2017. december 31-ig ketyeg, addig kell sikeresen végrehajtani a kiírás szerinti feladatokat: az égi kísérőnkre eljuttatott robotnak legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre.

 

2015-ben két csapat, az izraeli SpaceIL és az amerikai Moon Express mutatta be érvényes rakétaindítási szerződését. Minden többi csapatnak, aki benn akar maradni a versenyben - így a verseny egyetlen magyar résztvevőjébek, a Pulinak is - 2016. december 31-ig kell bemutatnia saját indítási szerződését.

 

A Puli, holdjárójának gőzerővel való fejlesztése mellett, ennek érdekében nemzetközi kapcsolatait is erősíti. A Toulouse Space Show 2016-on, melynek fő témái között a nemzetközi együttműködés lehetőségei és az innovatív, diszruptív "New Space" filozófia is ott volt, mintegy kétezer résztvevő vett részt; Magyarországról a Puli mutatkozott be sikeresen, német, görög, francia és spanyol cégekkel indultak el együttműködési tárgyalások. 

 

Első sikeres tereptesztjének országába, Marokkóba is visszatért a magyar holdjárót építő csapat: a marrákesi Air Show-n kötött újabb kapcsolatok első eredményeképpen a casablancai l’Université Hassan II de Casablanca kötelékébe tartozó l’Ecole Nationale Supérieure d’Electricité et de Mécanique három diákja kezdi meg hamarosan nyári gyakorlatát Budapesten, a Puli vendégeként.

 

Ausztriában az Osztrák  Űrfórummal való immár több mint három éves sikeres kooperáció aa Memory of Mankind egyedülálló időkapszula projektjével bővült: a Puli vezetésével elindult a MOM on the Moon projekt.

 

A Puli új partnerei között különleges helyet foglal el egyik versenytársukkal kötött hosszútávú együttműködési megállapodás. "A Google Lunar XPRIZE már sokszor bebizonyította, hogy nem csak egy nagyszerű verseny, de egyúttal igazi "coopetition" is - a csapatok együtt dolgozva versenyeznek, és nem csupán a győzelemre koncentrálnak a GLXP inspiráló világában. Büszkék vagyunk arra, hogy egyik legerősebb versenytársunkkal, a pittsburghi Astrobotic csapatával  köthettünk a GLXP-n is túlmutató együtműködési megállapodást. A Puli skálázható rover platformja ideálisan illeszkedik az Astrobotic által fejlesztett Peregrine "Holdtaxihoz." mondta el Dr. Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője.

 

"A Puli, a magyarság összefogásával meg tudja mutatni, hogy egy kis ország is, mint hazánk, képes ott lenni a világ innovációs élmezőnyében. Széchenyi szavaival élve: 'Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen'. Ahhoz azonban, hogy Magyarország negyedik nemzetként eszközt juttasson a Holdra, a Puli önereje nem elég, nemzetközi partnerei mellett feltétlen szükségünk van a magyar emberek, cégek és az állam szerepvállalására, anyagi támogatására is." -tette hozzá Pacher.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán

Könyvet írt Both Zoltán, az ország egyetlen hivatásos vadállatbefogója. Több mint 20 éve ezzel a titulussal ismeri őt mindenki. Az egykori szegény kisfiú most ’A Vadállatbefogó - Cenzúra nélkül’ című könyvében felfedi, hogy milyen is az „igazi bothzoli”, aki küzdött az alkohollal, a drogokkal és, aki minden pénzét egzotikus hüllőkre költötte.

2021. február 18. 20:22

Vb 2022: volt magyar válogatott labdarúgó vizsgája az I. csoportot, két favoritot lát

Többek között Anglia és Magyaroszág lesz a lengyel csapat ellenfele a 2022-es vébé selejtezőin. Volt magyar válogatott labdarúgó szerint Lengyelországnak és Angliának van legtöbb esélye kijutásra.

2021. február 15. 10:02

22 Bet – széleskörű sportfogadási kínálat egy helyen

Magyarul is elérhető a Bet-Fogadás oldala, mely a legjobb fogadóirodákat gyűjti egybe. Minden sportágban nagy kínálattal rendelkezik.

2021. február 11. 20:13

Válasszunk magunknak csillagot

Virtuálisan barangolva az idei online CES-en az egyik kedvencem a csillagok vizsgálatát egyszerűvé és okossá varázsló Vespera, amely a francia startup, a Vaonis legújabb - immár második verziójú - távcső-fejlesztése.

2021. január 14. 11:04

Tordai István a magyar James Bond

Ritkaságszámba menő filmet készített Tordai István és csapata, melyről a producer-műsorvezető beszélt.

2021. január 6. 14:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új pályázatokat indít az EIT Digital

2021. április 8. 14:15

Stabil üzleti teljesítmény mellett tovább növekedett tavaly a Huawei

2021. március 31. 13:35

Április végéig lehet jelentkezni a MOL frissdiplomás programjára

2021. március 17. 11:05

Mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata

2021. március 4. 16:27