Biztonságos Internet Nap 2017

Te magad légy a változás: Együtt egy jobb internetért

forrás: Prím Online, 2017. január 12. 10:53

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2017-es Biztonságosabb Internet Nap alkalmából versenyt hirdet hazai általános iskolások, középiskolások és felsőoktatásban résztvevők számára, plakát vagy fotó készítésére.

A verseny célja, hogy a fiatalokat, „digitális bennszülötteket” motiválja médiatartalmak előállítására a biztonságos internet témájában, és ezáltal felhívja a figyelmet az internetben rejlő számtalan lehetőségre. Fotópályázatukban kiemelt figyelmet fordítanak saját fejlesztésű, ’Lájkvadász’ nevű társasjátékukra, hogy megtudják, kik és hogyan használják, és ez hogyan segíti a játékosokat a valós és a virtuális tér közötti helyes egyensúly megtalálásában. A társasjátékról a www.saferinternet.hu weboldalon tájékozódhatnak. 

A plakátkészítő verseny célja, hogy rávilágítson, hogyan használják a gyerekek és a fiatalok a szociális és multimédiás ikonokat. 

A pályamunkák elkészítésekor fontos szem előtt tartani, hogy az alkotásokat később felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnék terjeszteni! 

 

 

Kik jelentkezhetnek?

  1. Általános iskola alsó- és felső tagozatos tanulói (1 -8. évfolyam)
  2. Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)
  3. Egyetemi és Főiskolai hallgatók

 

Mivel lehet pályázni?

Két kategóriában várják az alkotásokat.

1.Fotó

2.Plakát 

 

Témakörök, és a pályamunkák feltételei

  • Fotópályázat: „Lájkvadász pillanat”
    – a fotón szerepelnie kell a „Lájkvadász” társasjátéknak
  •  Plakátkészítő pályázat
    – a plakátnak minél több szociális és multimédiás ikont kell tartalmaznia (pl. like-jel, Facebook jele, okostelefon, tablet ikonja). 
    – A/3-as méretben, szabadon választott technikával lehet elkészíteni
    – egyénileg vagy csoportban is lehet versenyezni

 

 

 

Határidők

Beküldési határidő: 2017. január 20., éjfél

 

Nyeremény

A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A kategóriák győztesei pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást nyernek a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére. Ennek időpontja 2017. február 7., helyszíne Budapest. A részletekről a nyerteseket időben értesíteni fogják!

Két korcsoportban díjazzák a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolások és a felsőoktatásban részt vevőket. 

I. díj: 50.000Ft

II. díj: 40.000Ft

III. díj: 30.000Ft

IV- X. díj: 10.000 Ft

 

Lebonyolítás

A verseny eseményeit a Saferinternet Magyarország FB-oldalon követhetik nyomon. 

A fotópályázatra készített képeket a sip@gyermekmento.hu címre várják, ahol január 13. és 27. között szavazhatnak majd „lájkolás” formájában az érdeklődők. A fotók értékelése a begyűjtött like-ok száma szerint történik.

A plakátkészítő versenyre készített pályamunkákat a 1066 Budapest, Teréz krt. 24. I./1 postai címre várják (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat). 

Eredményhirdetés: 2017. február 7. (A nyerteseket külön értesíteni fogják!)

Díjátadás: Budapest, 2017. február 7. 

 

Hozzájárulás a pályamunkák felhasználásához

A jelentkezési lapon kívül kérik, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is! 

Kérik, hogy az alkotások végén szerepeljen a készítők neve!

További információ a Biztonságosabb Internet Napról: http://www.saferinternetday.org/web/guest/home

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09