Az Euronics hálózata az elsők között teljesítette az új online kassza előírásokat

forrás: Prím Online, 2017. június 1. 15:25

Az ország egyik legnagyobb műszaki áruházláncának minden boltja már az új jogszabálynak megfelelő pénztárgép-verzióval működik.

Az elsők között vált az országban teljes egészében ONLINE 2.0 szabályoknak megfelelően frissített bolthálózattá az Euronics, ennek eredményeként az áruházláncnál május eleje óta már az új pénztárgépek és az AEE FirmWare verzió állnak működésben.

 

A megvalósítást végző Laurel nemcsak az elsők között szerezte meg az online kasszákra vonatkozó ONLINE 2.0 szabályoknak megfelelően módosított pénztárgép-forgalmazási engedélyt, hanem március vége óta már több – összesen nyolc – újabb engedélyezteti eljárást is sikeresen lefolytattak.

 

A következő hetek során a Laurel kasszafejlesztő csapata a többi új rendszer engedélyeztetésére összpontosítva tovább folytatja a már meglévő engedélyek refiskalizációját. „Elismerés számunkra, hogy minden eddigi engedélyeztetési kérelmünket kifogás nélkül elfogadta a szabályozó hatóság. A nyár folyamán több ezer pénztárgép frissítése történik meg” – mondta Bessenyei István, a Laurel tulajdonos-ügyvezetője.

 

„Mivel az Euronics is az elsők között kapta meg a 9/2016-os jogszabálynak megfelelő engedélyt, műszaki áruházláncunk minden boltja immáron az ONLINE 2.0 szabályoknak megfelelően módosított pénztárgép-verzióval működhet. A Laurel szakmai felkészültségének köszönhetően az engedélyünk sikeresen, az általunk kívánt igen rövid határidőre megújításra került. A telepítés a terveknek megfelelően zajlott, az átállással járó technikai kihívásokat pedig partnereink támogatásával és rugalmasságával gyorsan és hatékonyan kezeltük a boltok folyamatos működése mellett" - Kóbor Attila, az Euronics IT-igazgatója.

 

Mint ismeretes, tavaly szeptemberben jelent meg a Nemzetgazdasági Miniszter 36/2016. (IX. 27.) NGM rendelete, mely módosította a jelenleg hatályos 48/2013 (XI.15.) NGM, illetve a 9/2016 (III.25) rendeletet. A megjelent módosítás értelmében az ONLINE 1.0 rendeletnek megfelelő pénztárgépeket (a jelenleg érvényes forgalmazási engedélyek alapján) 2017. január 1-ig lehetett üzembe helyezni. A meglévő engedélyek frissítésének beadási határidejét 2017. április 30-ig hosszabbította meg a rendeletmódosítás. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36