Közép-Kelet-Európa legjobb IT szolgáltató cége lett az EPAM Magyarország

forrás: Prím Online, 2018. február 6. 14:39

Átadták a közép-kelet-európai szolgáltató szektor egyik legrangosabb elismerésének számító „CEE Shared Services and Outsourcing Awards” díjakat Varsóban, ahol kiemelkedően jól szerepelt az EPAM magyarországi leányvállalata. A végső megmérettetésen több, mint 67 cég vett részt 23 országból. 

A szolgáltatók versenyének díjait február 1-jén immár hatodik alkalommal adták át, több mint 20 kategóriában a régió legkiválóbb szolgáltató cégeinek. Idén az amerikai központú, Magyarországon egyik legnagyobb technológai cégként jelenlévő EPAM-ot 5 kategóriában is jelölték, melyekből a hazai képviselet „Az Év IT Szolgáltató Cége Közép-Kelet-Európában” díjat nyerte el.  

 

 

Ugyancsak óriási sikernek számít, hogy további két díjra is jelölték az EPAM eKids program kapcsán társadalmi felelősségvállalás kategóriában, valamint szintén esélyes volt a legjobb munkáltatói márkaépítés díjára is. 

 

Bozsó Attila, az EPAM regionális igazgatója a díjátadón való sikeres szerepléssel kapcsolatban azt mondta: „Rettentően büszkék vagyunk a győzelemre! Minden ilyen díjjal újabb lendületet kapunk, hiszen egy ilyen rangos elismerés visszaigazolást is ad arra nézve, hogy jó úton haladunk.”

 

A díjazottak teljes listáját itt lehet megtekinteni: http://ceeoutsourcingawards.com/.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Magyar Telekom 2019. második negyedéves eredményei

2019. augusztus 8. 11:32

Új tulajdonosa van a UPC-nek

2019. augusztus 1. 12:20

A Bosch és a Daimler megvalósítja a vezető nélküli, automatizált parkolást

2019. július 31. 16:53

Rekordbevétel az LG-nél

2019. július 30. 17:03
online sportfogadás