Dobogós a mellrákot felismerő magyar fejlesztés
Harmadik helyezést ért el a mellrák felismerését segítő fejlesztésével a rientiQ Biotechnologies csapata a Microsoft Imagine Cup részeként meghirdetett Big Idea Challenge nevű megmérettetésén. A bronzéremmel ezer dollár jutalom jár a magyar diákoknak, amit ötletük továbbfejlesztésére fordíthatnak.
Évente mintegy 240 ezer nőt diagnosztizálnak mellrákos megbetegedéssel csak az Amerikai Egyesült Államokban, ez a szám pedig idén akár 266 ezerre is rúghat. A betegek közül átlagosan 40 ezer nő veszíti életét a kór elleni küzdelemben. A megbetegedések közel 10%-a genetikai eredetű és a megfelelő egészségügyi eljárásokkal akár egészen korai fázisban kimutatható – a korai diagnózis pedig kulcsa a sikeres gyógyító terápiának.
A rientiQ e téren a nyújt forradalmi megoldást: felismeri a mellrák kifejlődésének lehetőségét fiatal felnőtt nők esetében. A hölgyek egyik legveszélyesebb betegségének felismerését génszakaszok elemzésére alapozzák, a fejlesztés különlegességét pedig a gépi tanulás adja, mely segítségével az alkalmazás minden egyes eset elemzésével fejlődik, tovább növelve a kialakuló kór felismerésének esélyét.
A projekt bemutatkozó videója:
Az Imagine Cup előszobájának tekinthető Big Idea Challenge-re a fiatal fejlesztők Azure alapú megoldásokkal jelentkezhettek: a versenyzők 21 százaléka a gépi tanulásra és a mesterséges intelligencia használatára összpontosított, 12 százalék pedig a kognitív szolgáltatások előnyeire épített.
„A Big Idea Challenge-re beérkező pályázatok jól mutatják a fiatalok azon eltökéltségét, hogy tudásukkal jobbá tegyék a világot. A Microsoft a világ egyik vezető technológiai vállalkozásaként mindent megtesz azért, hogy szakértelmével és technológiai megoldásaival nemcsak a diákok törekvéseit támogassa, de a végső soron jobbá tegye a világot.” – mondta Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.
Bár a Big Idea Challenge véget ért, az Imagine Cup március 2-ig várja a forradalmi magyar ötleteket. Jelentkezni a Microsoft Imagine Cup weboldalon lehet, a jelentkezési űrlap és a kérdőív együttes kitöltésével.
Kapcsolódó cikkek
- A gépi tanulás lesz a legfontosabb technológia az internet indulása óta
- Meghosszabbított nevezési határidővel várja az innovatív ötleteket a Microsoft
- Régiós webinar sorozat segíti a hazai Imagine Cup jelentkezőket
- Magyar ötleteket is vár a Microsoft
- Pénzesőt zúdít a mesterséges intelligenciát fejlesztőkre a Microsoft
- Magas szintű Check Point biztonság a Microsoft Azure Stack-en
- Magyar egyetemisták találmánya látássérülteknek
- Látássérült emberek életét könnyítő magyar app jutott ki a Microsoft világversenyére
- A Microsoft új szolgáltatásaival könnyen építhető mesterséges intelligencia a most készülő és a régi alkalmazásokba egyaránt
- Az ABB és a Microsoft együttműködésének újabb sikerét jelzi Asset Health Center 3.0 eszközmenedzsment megoldás
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.