Tévés ismétlési jogdíjak

forrás: Prím Online, 2019. június 6. 12:49

25 éve rendelkezik jogszabály az ismétlési jogdíjról, amelyet Magyarországon az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) szed be, oszt fel és fizet ki évente az előadóművészeknek. A legutóbbi, azaz a tavalyi felosztás több mint kilencezer színészt érintett, a befizetett jogdíj több mint 150 millió forint volt. Az előadóknak átlagosan kifizetett jogdíj az ismétlési jogdíjjal együtt kifizetett magánmásolási és kábeles jogdíjakkal együtt sem haladta meg a harmincötezer forintot.

Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója elmondta: „Tudatosítani szeretném mindenkiben, hogy ezek az ismétlések komoly hasznot hoznak a mai napig is a TV társaságoknak. Ezekért a műsoridőkért ismétlési jogdíjként a töredékösszegét fizetik ki annak, mintha ugyanennyi új műsort gyártanának.  Az ismétlési jogdíj évtizedek óta jól működik. Rendkívül fontosnak és eredményesnek tartom az EJI tevékenységét a televíziós ismétlési jogdíjak kezelésében”. Mindezt megerősítve Fehér Anna azt is elmondta: „Ma a színészek kevés előadóművészi joggal rendelkeznek, ezért különösen fontos az ismétlési díj, mert a nézők szempontjából is egyértelműen kifejezi az előadó fontosságát. Kifejezi a megbecsülést azért a teljesítményért, amelyet a közönség többször is szívesen tekint meg.” 

 

1000 előadóval indult

Az ismétlések után járó jogdíjfizetés rendszeréről – még jogszabályi háttér nélkül - 1985-ben állapodott meg az akkori EJI és MTV. Az első jogdíjkifizetésre 1986-ban került sor, amely mintegy 1000 előadót érintett. Az ismétlési jogdíjfelosztásnak azóta szinte minden magyar színész előadó kedvezményezettje lett. Olyan művész is akad, akinek annyi műsorát ismételték e három és fél évtized alatt, hogy összesen 12 millió forint jogdíjat kapott ezen a címen az EJI-től. 

 

Az MTVA és a többi tv csatorna is csak a saját gyártású műsorai után köteles jogdíjat fizetni. Ismétlési jogdíjra minden olyan magyar előadóművész jogosult, aki irodalmi vagy egyéb művészeti alkotás előadásában közreműködött.

 

A 2018-as jogdíjkifizetés során az MTVA csaknem ötezer műsort ismételt meg. A népszerű sorozatok ismétlésével az előadók mellett jól jár az MTVA is, hiszen percenként néhányszáz forint jogdíjat fizet a műsorszámok után. Ekkora összegért a legolcsóbb sorozatok epizódjait sem tudná megvásárolni, új produkciókat pedig végképp képtelen lenne készíteni.

 

Már a Comedy Central is fizet jogdíjat

Az EJI folyamatosan azon dolgozik, hogy a jogdíjfelosztás egyre pontosabbá, részletesebbé és átfogóbbá váljon. A televíziós ismétlési jogdíj területén jelentős pozitív változás, hogy az EJI-nek egy hosszabb jogvitát követően sikerült megállapodásra jutnia a Comedy Central nevű televíziós csatornát üzemeltető Viacommal. Ennek értelmében a csatorna 2018. július 1-től kezdve megfizeti az ismétlési jogdíjat az általa gyártott, illetve gyártatott, előadóművészi teljesítményt tartalmazó műsorok után. 

 

Az idei felosztás során az EJI egyébként 5200 feletti ismétlést fog feldolgozni és az előzetes adatok szerint ismét közel 10 000 magyar színész és más előadóművész részére fizet majd jogdíjat.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Reggelivel lepi meg kedden a Szent Gellért téren közlekedőket a Lime

A Budapesten már két hónapja tesztüzemmódban működő Lime e-rollereket is kipróbálhatják a Mobilitási Pont közös reggelijén résztvevők. Kedden 7 órától reggelivel és 500 forint értékű Lime kuponokkal várják az érdeklődőket a Szent Gellért téren.

2019. június 24. 19:06

Speciális programozói készségeket igényel a filmipar

A filmiparban edződő programozók merőben más kihívásokkal kell szembenézzenek, más hozzáállással, esetenként extrém terhelés alatt, precedensek helyett saját készségeikre támaszkodva. – állapították meg a szakmai előadók a Codecool Programozóiskola szervezésében lezajlott Főszerepben a programozó meetupon.

2019. június 24. 17:59

Miskolc már 10 éve a Vodafone második otthona

A Vodafone Magyarország ügyfélszolgálata 10 éve kezdte meg működését Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnagyobb városában, azóta pedig rengeteg jelentős eseményhez járult hozzá a régióban. Az összesen több mint 1 milliárd forintos beruházás mára több mint 600 embernek ad munkát Miskolcon.

2019. június 24. 16:44

VOLT vonattal, VOLT kombinált jeggyel a VOLT Fesztiválra!

A MÁV-START és a GYSEV kombinált – a soproni helyi buszjáratok korlátlan használatát is biztosító – jegyet kínál a VOLT Fesztiválra vonattal utazó diákoknak. A VOLT kombinált jegy a két vasúttársaság Budapest és Sopron között közlekedő járatain egy útra vagy menettérti utazásra használható fel, június 25-től július 1-jén éjfélig.

2019. június 24. 15:11

Piaci körkép: 5 hónap tanulás után garantált a programozói karrier

Az elmúlt három évben több mint hússzorosára bővült itthon a jellemzően 4-5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. Ezek az úgynevezett bootcampek tavaly több mint 500 hallgatónak adtak képesítést, idén pedig már nagyjából 750, főként 21 és 45 év közötti életkorú diák kezdhet új karriert programozóként néhány hónap tanulás után. A bootcampek egy része ráadásul hallgatói elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig a tapasztalatok szerint 3-4 év után átlépheti az 1 millió forintot is.

2019. június 24. 13:52

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Bosch repülni tanítja az autókat

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

2019. június 4. 11:26

GKI e-TOPLISTA: Magyarország legnagyobb forgalmú webáruházai

2019. május 28. 12:05

A Vodafone bemutatta, mire képes Budapest első állandó 5G bázisállomása

2019. május 23. 15:50
online sportfogadás