Nők az informatikában: már nem számítanak csodabogárnak, de van hova fejlődni

forrás: Prím Online, 2020. március 6. 09:31

Nyakunkon a nemzetközi nőnap, április végén pedig ezt követi a „lányok az informatikában” világnap, melynek célja felhívni a terület iránt érdeklődő fiatal lányok figyelmét arra, hogy ők is építhetnek sikeres karriert a techvilágban. 

Az üzenet hazánkban továbbra is aktuális, ugyanis az Eurostat munkaerőpiaci adatai szerint 8,5%-kal Magyarországon mélyen az EU átlag (16,5%) alatt van az információs és kommunikációs technológiai szakmákban foglalkoztatott nők aránya*. Nemcsak emiatt van azonban szükség arra, hogy minél többet beszéljünk a témáról: a ma már IT-területen dolgozó nők 37%-át kifejezetten riasztotta a szakmától a férfiak dominanciája** - így a kör be is zárul.

 

Miközben Magyarország – közép-kelet-európai társaival együtt – dinamikusan zárkózik fel a kontinens nyugati részéhez az információs és kommunikációs technológiai szektorban foglalkoztatott szakemberek számát tekintve, a nők még mindig jelentősen alulreprezentáltak a pályán. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy bár az arányok eltérnek, a probléma Európa-szerte jelentős, ugyanakkor az IT-területen folyamatosan nőnek a változatos szakmai készségeket és úgynevezett soft skilleket igénylő pozíciók – ebben pedig gyakran erősebbek a női munkavállalók. 

 

Digitális forradalom – kukába az előítéletekkel

Ahogy a digitális technológia gyors ütemben beszivárog az életünk minden területére, egyre több hozzáértő szakemberre mutatkozik igény, ráadásul a tét nagy, országok, régiók és kontinensek gazdasági versenyképessége dőlhet el azon, hogy meg tudnak-e felelni a kihívásnak. Ebben a kiélezett helyzetben nagy szükség van arra, hogy a nők számára is reális, elérhető és vonzó alternatíva legyen az IT-karrier. Egy közelmúltbeli, 5000 informatikai szakember bevonásával készült felmérés szerint azonban a területen dolgozó nők több mint egyharmada (37%) tartott korábban a tech-szakmáktól a férfidominancia miatt, akik pedig vezető pozícióba kerültek pályájuk során, gyakran (30%) tapasztalták, hogy a férfi kollégák megkérdőjelezték döntéseiket***.

 

Laczkó Gábor, a Braining Hub IT oktatási centrum vezetője úgy látja, „a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a nemek összetétele szempontjából kiegyensúlyozott, vegyes csapatokra magasabb szintű együttműködés, kohézió, illetve problémamegoldó-képesség jellemző, melynek köszönhetően növekszik az eredményesség és a hatékonyság is. Mi a magunk részéről egyre több női szakembert képzünk évről évre, az alapozó tanfolyamokon már eddig is átlagosan 30% volt a nők részvételi aránya, és mostanra már a junior képzéseinken is megközelítik a női résztvevők ezt az arányt. Tehát jól látható, hogy a fejlesztői pálya már egyre inkább karrierváltási opcióként jelenik meg a hölgyek esetében is. Az ügyfelek visszajelzései is ezt a tendenciát igazolják, a partnereink sorában található közép- és nagyvállalatok pozitívan nyilatkoznak a frissen képzett női IT-sokról, akik új szempontokat és hozzáállást visznek magukkal a munkába”.

 

 

Érdemes belevágni: átképzés, rugalmasság, kiváló kereset 

Az IT-karrier számos előnnyel járhat a női munkavállalók számára, hiszen sok esetben létfontosságú számukra a munkahely rugalmassága, de az sem utolsó szempont, hogy a szakma képviselőinek kevesebb mint harmada tartja stresszesnek a pályát . Ahogy az ideális munka-magánélet egyensúly megteremtése ma már fontos elvárás a munkáltatókkal szemben, úgy a versenyképes fizetés is, az információs és kommunikációs technológiai szakmákban pedig erre sem lehet panasz. Sok nőt érint a családalapítást követő időszakban a karrierváltás kérdése, erre is jó alternatívát jelenthetnek az informatikai képzések, melyek stabil és kiszámítható pályaívvel kecsegtetnek.

 

„Nem kell megijedni attól, hogy teljesen kezdőként induljunk el az úton, elérhetők a piacon olyan alapozó képzések is, melyekhez nem szükséges semmilyen előzetes tudás. A mi egyedi konstrukciójú programozó képzésünkön például kilenc hónap alatt junior webfejlesztővé válhatnak a résztvevők, és ebben a 3 hónapos elméleti oktatás és a 6 hónapos gyakornoki program is benne van. Ehhez kell mindenkinek hozzátennie sok-sok egyéni munkát, szorgalmat, kreativitást – ettől lesz sokszínű és izgalmas ez a szakma, és ebben a női munkavállalóknak is fontos szerep jut. Az informatikai terület jelentősen átalakul, jobb, ha mindenki kitörli a fejéből a naphosszat a monitor előtt gubbasztó kódolók képét” - teszi hozzá Laczkó Gábor.

 

A Braining Hub nőnap alkalmából ráadásul most jelentős kedvezményt is biztosít a hölgyeknek aktuális webfejlesztő képzésének díjából, melyet március 18-ig vehetnek igénybe a női jelentkezők.

 

________________

*  Eurostat forrás 

**  Kaspersky Lab kutatás (2019)

***  Kaspersky Lab kutatás (2019)

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09