Kódolás: esély a felemelkedésre

forrás: Prím Online, 2020. december 13. 12:06

A Microsoft az idén is csatlakozott a Kódolás Órája elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez. A december 7-től 13-ig tartó programsorozat központi eseménye egy online élményóra volt december 8-án az EMMI Budapesti Javítóintézetében, a Digitális Tudásért Alapítvány szervezésében és a Microsoft önkénteseinek közreműködésével. A legmotiváltabb tíz résztvevő fiatal ezt követően egy éven át tanulhat programozni, így új esélyt és jövőképet is kapnak a kódolás révén.

Főként tizenéves, bűnelkövető fiatalok élnek az EMMI Budapesti Javítóintézetében, ahol a Kódolás Órája hazai programsorozatának központi eseménye zajlott december 8-án. A fiatalok körülbelül másfél évet töltenek el az intézetben, amely alatt iskolai oktatásban részesülnek és különböző programokban vehetnek részt. A Digitális Tudásért Alapítvány (a Logiscool alapítványa) szervezésében és a Microsoft támogatásával megvalósult online élménynapon a fiatalok megismerkedhettek a kódolás alapjaival a KODU nevű alkalmazás segítségével. Közülük tízen, a legmotiváltabbak, lehetőséget kapnak arra, hogy egy éven át tanulhassák a kódolást a Logiscool módszertanával és tananyagával. Ez akár egy új esélyt és jövőképet is adhat a felnőtt életnek hátrányból nekiinduló fiataloknak.

 

„A Microsoft küldetése az, hogy minden embert és szervezetet hozzásegítsen ahhoz, hogy többre legyen képes. Valóban mindenkire gondolunk, ezért is döntöttünk úgy, hogy a hagyományos iskolák mellett olyan intézményt is megkeresünk, ahol a fiataloknak sokkal kevesebb lehetőségük van arra, hogy programozást tanuljanak, fejlesszék a digitális tudásukat” – mondta Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója. – „Akiben van kellő motiváció és kreativitás, bátran megpróbálkozhat a kódolással, cserébe olyan tudást szerez, amire egyre nagyobb a kereslet a munkaerőpiacon.”

 

A Microsoft már egy ideje jelen van a javítóintézet életében, hiszen néhány kollégánk tagja az Innovatív Iskola Programnak, amelynek köszönhetően, többek között, elkezdődött a programozás alapjainak oktatása az intézetünkben. Ez az egy éves program azért egyedülálló, mert komplex segítséget nyújt a szaktanároknak és a gyermekeknek: tananyaggal, eszközökkel segíti a munkánkat. Ilyen lehetőséggel még nem találkoztunk hazánkban javítóintézeti körülmények között. Mivel céljaink között szerepel a nálunk lévő fiatalok sikeres reintegrációja, minden olyan módszertani és technikai elemet felhasználunk, amivel sikert érhetünk el” – mondta Páger Pál Attila az EMMI Budapesti Javítóintézetének oktatási szakmai egység-vezetője. Hozzátette: a kezdeményezés azért is különösen értékes, mert olyan fiatalok szemében kapcsolhatja össze az élményt az iskolával, akik ezen a helyen, korábban inkább csak kudarcokat éltek meg.

 

 

 

A résztvevők feladata az élménynapon az volt, hogy a KODU 3D szoftver segítségével készítsenek játékot. Ahhoz, hogy ezt megtegyék, elég volt megismerkedniük a programmal, semmilyen egyéb előképzettségre nem volt szükségük. Ráadásul az elsajátított tudás birtokában alkothatnak majd új játékokat is, ugyanis a KODU egy ingyenesen hozzáférhető platform.

 

A december 7-től 13-ig tartó Kódolás Órája során a Microsoft Magyarország a Digitális Tudásért Alapítvánnyal együttműködve ingyenes online programozás órákat biztosít a Logiscool iskoláiban, amelyekre a Logiscool honlapján lehet jelentkezni. Arról szeretnék meggyőzni a gyerekeket, hogy a kódolás nemcsak a kiváló matekosoknak, vagy a téma iránt eleve érdeklődőbb fiúknak való, hanem minden gyermek jól használhatja az itt megszerzett készségeket felnőtt korában. A Microsoft és a Code.org évek óta együttműködik ennek a hétnek a megszervezésében, és ehhez a mozgalomhoz a Microsoft Magyarország is évről-évre nagy örömmel csatlakozik. A vállalat kiemelten figyel arra, hogy az olyan hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek is jövőképet adjon, akiknek nehezebben, vagy egyáltalán nincs lehetőségük megismerkedni a programozással. Az elmúlt években ezért a Microsoft önkéntesei tartottak már kódolás órát például a Mozgásjavító Intézetben, a Gyengénlátók Iskolájában és a Hallássérültek Tanintézetében is.

 

Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett Kódolás Órája nemzetközi kezdeményezés arra buzdítja a nevelőket és szülőket, hogy egy héten keresztül szánjanak legalább egy órát a programozás alapjainak megismerésére és a gyermekekkel való megismertetésére. Az Egyesült Állomokból elindult mozgalom a világ 180 országában több tíz millió embert, főként fiatalokat szólít meg, akik a Kódolás Órája honlapjáról  tölthetnek le szórakoztató és hasznos, több mint 30 nyelven rendelkezésre álló oktatási anyagokat, amivel akár otthon is el tudnak mélyülni a kódolás rejtelmeibe. A Microsoft a mozgalmat annak indulása óta támogatja a YouthSpark elnevezésű globális oktatási programja keretében, kormányzati, iparági és nonprofit civil szervezetekkel együttműködve.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar diákok az unió egyik legbefolyásosabb digitális innovációs egyetemi képzésén

Az Európai Unió egyik vezető, digitális innovációkra összpontosító intézete, az EIT Digital, azaz az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Digitális Tudásközpontja október 15-én nagyszabású virtuális eseményre hívta össze 300 új hallgatóját. 

2021. október 28. 12:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12

Google: környezetbarát keresési funkciók érkeztek

2021. október 7. 17:13

Radikális változások jönnek a Google keresésben: itt a MUM!

2021. szeptember 30. 19:07

Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója

2021. szeptember 29. 11:20