Ilyen hatással van a robotika az iparágakra világszerte

forrás: Prím Online, 2021. február 18. 11:00

Az elmúlt években a robotika jelentős térnyerésének lehettünk szemtanúi számos iparágon belül, főleg azokon a területeken, amelyekre jellemzőek a munkaerő-intenzív folyamatok. Az egyre növekvő vásárlói igények és a kockázatcsökkentés szükségessége miatt a jövőben a különböző szektorokban működő vállalatok nagy valószínűséggel egyre több és több automatizált megoldást fognak üzembe helyezni, annak érdekében, hogy javítani tudják üzleti tevékenységüket. Így nem meglepő, hogy egyes iparágakban a robotika már jelenleg is elterjedtnek számít, például az autó-, vagy a fémiparban, és a technológia egyre több olyan szegmensben is felbukkan, ahol korábban ezt nem is gondoltunk volna.   

Iparágak, ahol a leginkább elterjedt a robotika

Pár évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen lett volna az, hogy robotok különféle iparágakban az emberi dolgozók mellett, vagy velük együttműködve, közösen dolgozzanak. Mára ez a szemléletmód teljesen megváltozott, és azt látjuk, hogy a robotikát számos területen alkalmazzák automatizált megoldások létesítésére, és a jövőben szinte minden területen meg fog jelenni, ahol az csak lehetséges. A technológiát már régóta használják, és ezáltal széles körben el is terjedt a gyártóiparban, beleértve az autóipart, a fémipart és az elektronikai ipart is, így ezek a területek valószínűleg a legnagyobb felhasználói ezen megoldásoknak. Ez a trend Magyarországon is megfigyelhető, a gyártószektorban évente telepített ipari robotok száma 2014 és 2019 között 13%-al növekedett. Hazánkban az autóipar és a fémipar az ipari robotok legnagyobb fogyasztója, az ő esetükben az alkalmazások száma körülbelül 20%-al emelkedett 2014-hez képest. A robotika térnyerése ezen kívül az elektronikai iparban is megindult, 2018 és 2019 között a telepített ipari robotok száma megduplázódott. (World Robotics 2020 Report).

 

De miért is válik a robotika telepítése egyre általánosabbá? Az ipari robotok, és velük együtt az együttműködő robotok rengeteg olyan feladatban képesek segítséget nyújtani, amiket korábban kizárólag emberi munkaerő tudott csak elvégezni. Ide tartozik például az anyagmozgatás (azaz válogatás, csomagolás, raklapozás), a gépkezelés, az anyageltávolítás (pl.: sorjázás, csiszolás, polírozás, fúrás), és még sok más. A robotikai megoldások lehetővé tehetik a gyártók számára, hogy magas minőséget tartsanak fenn és elkerüljék a költséges termékvisszahívásokat, mindeközben a termelékenység növekedéséhez is hozzájárulnak. Továbbá az alkalmazottak munkahelyi biztonsága is növekszik, mivel a robotok átvállalják azokat a szerepeket, amelyek nem biztonságosak, vagy megoldhatók az emberek szempontjából – és mindezt folyamatos működés mellett tudják nyújtani, ami manapság igencsak értékes tényezőnek számít. A vállalatok versenyelőnyre tehetnek szert a robotok által nyújtott rugalmasságnak köszönhetően. Ezeket az előnyöket már más iparágak – például az élelmiszeripar, a kozmetikai ipar és az egészségügyi szektor – is felismerték. 

 

 

Egyre nagyobb az igény az automatizált megoldásokra

Élelmiszeripar

Az egyre növekvő népesség ellátása okozta nehézségek, valamint a különféle vásárlói igények teljesítése mellett az élelmiszeripar számos további kihívással kell, hogy szembenézzen. A munkavállalók egészségének biztosítása, a folyamatosan szigorodó élelmiszerbiztonsági előírások, a feldolgozott élelmiszerek népszerűségének növekedése, valamint a termelés növelése és a költségek párhuzamos csökkentése mind hatással van az automatizálás fokozott iramban történő terjedésére. Ezekre a kihívásokra válasszal szolgálhat az ipari robotok telepítése, mivel a robotok lehetővé teszik az élelmiszergyártók számára, hogy gyorsabban tudjanak eleget tenni a fogyasztói elvárásoknak, valamint meg tudjanak felelni a kötelező higiéniai szabályoknak, mivel nem hordoznak és terjesztenek olyan szennyező anyagokat, amik esetleg a végtermékre kerülhetnek. Ezen felül az end-effektoroknak, például puha grippereknek és képfelismerő rendszereknek köszönhetően a törékeny és sérülékeny elemek, romlandó élelmiszerek, gyümölcsök, zöldségek kezelésére is lehetőség nyílik. Mindezek tükrében számos élelmiszeripari vállalat döntött a robotikai megoldás mellett, köztük Dánia legnagyobb fűszer- és gyógynövénytermelő vállalata, a Rosborg Food Holding is, amely gripperekkel ellátott robotokra bízza  növényeik kezelését. Hogy válaszolni tudjon a növekvő keresletre, a széles termékkör által felállított különböző igényekre, valamint a szezonális ingadozásokra, a vállalat áramvonalasította automatizált gyártósorát, aminek köszönhetően javította teljesítményét, és ebből következően a befektetés is gyorsan megtérült.

 

Kozmetikai ipar

A kozmetikai iparban tevékenykedő vállalatok esetén is emelkedő igényt láthatunk az automatizált megoldásokra, nemcsak a gyártás, hanem a kutatás területén is. Például az együttműködő robotokat (kobotokat) különféle feladatok elvégzésével lehet megbízni, amelyek különféle tárgyak kezelésével vagy vizsgálatával járnak. Továbbá, a laboratóriumi szükségletek és az egyes robotok képességeinek függvényében a vállalatok pontosan meghatározott mérési egységekkel dolgozhatnak. Ezekkel az alkalmazásokkal az üzemeltetők versenyelőnyre tehetnek szert és javíthatják a foglalkoztatottak munkahelyi jólétét azáltal, hogy felszabadítják őket a nehézkes munkák alól, akik így értékesebb feladatokkal foglalkozhatnak. Példaként említhetjük a L’Oréal-t, ahol nemrég léptett életbe ilyen típusú fejlesztés: együttműködő alkalmazásokkal automatizálták hajkutató központjukat Franciaországban.

 

Egészségügy

A tavalyi év rámutatott arra, hogy a robotikára az egészségügyi szektorban is szükség van. Ebben a szegmensben robotokat már a gyógyszer- és egyéb orvosi eszközök gyártása, valamint a különböző vírustesztelések során is használnak. Továbbá például minőség-ellenőrzésre is alkalmazhatók, mivel pontos és ismételhető módon képesek elvégezni a gyógyszerek és csomagolások ellenőrzését, miközben betartják a szigorú minőségi előírásokat. Így nem meglepő, hogy számos vállalat döntött már a robotikai megoldások mellett, például az orvosi eszközökhöz alkalmas „elsődleges csomagolásokhoz” szakértői megoldásokkal szolgáló MedicoPack is. A vállalatnál korábban az elkészült infúziós tartályokat egy nagyméretű ládába gyűjtötték, majd manuálisan ellenőrizték, rendezték, és ezután csomagolták őket. A MedicoPack úgy érezte, lehetne mindezt célszerűbben is végezni, nem csak a hatékonyság, hanem a szennyeződés kockázatának szempontjából is. Ennek tükrében a MedicoPack úgy döntött, gripperek segítségével automatizálja ezt a folyamatot.

 

Az EOAT (End-of-Arm Tooling, más néven end-effektor) piac éllovasa, az OnRobot, hasonlóan látja a helyzetet a különféle iparágakban napról napra elterjedtebbé váló automatizálással kapcsolatban: „Ahogy telnek az évek, egyre több vállalat fog együttműködő robotokat alkalmazni, mivel a robot- és kobot-megoldások folyamatosan megfizethetőbbé és könnyebben telepíthetővé válnak. Azonban a jövő már elkezdődött, itt az idő az automatizálásra, a vállalkozások, mérettől függetlenül, most minden eddiginél szélesebb körű robotikai megoldások előnyeit élvezhetik ki, aminek köszönhetően globális versenyképességre tehetnek szert.” – mondja Vikram Kumar, az OnRobot EMEA régiójának General Managere.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Továbbra is élen a Magyar Telekom fenntarthatósági gyakorlata

A Magyar Telekom két független értékelés alapján is elismerő értékelést kapott fenntarthatósági gyakorlatát tekintve. A FTSE Russell (FTSE International Limited and Frank Russell Company) megerősítette, hogy a Magyar Telekom a FTSE4Good kritériumai szempontjából történt független elemzés során megfelelt azoknak a követelményeknek, amelyek alapján továbbra is FTSE4Good indexcsalád tagja lehet. Emellett, a CDP Supplier Engagement Rating (SER) értékelése alapján a Magyar Telekomot – egyedüli magyar székhelyű vállalatként – a top7%-ba sorolta.

2021. február 24. 11:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén 20 éves az Adverticum

2021. február 8. 14:49

Kinőtte a határokat a Codecool

2021. február 1. 14:47

A DokiApp-ot választották az év applikációjának

2021. január 18. 14:59

Zsinórban hatodszor az Év Honlapja a mateking.hu

2021. január 7. 09:55