Jól szerepeltek a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián
Az idén Szingapúr által megszervezett, de a járványhelyzet miatt online zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) a világ 88 országának 351 diákja mérte össze a tudását. A négyfős magyar delegáció tagjai egy ezüst- és két bronzérmet is szereztek.
A szingapúri IOI versenynapjai 2021. június 19-étől 25-éig tartottak, a hivatalos eredményeket június 28-án, hétfőn délután hirdették ki. A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szervezői a 351 versenyző közül a legmagasabb pontszámot elérő 30 versenyzőt díjazták arany-, 58 versenyzőt ezüst-, illetve 85 versenyzőt bronzéremmel.
Eredményei alapján Tóth Gellért, az Óbudai Árpád Gimnázium 12-edik évfolyamos diákja ezüstérmet kapott, Varga Péter, a gimnázium azonos évfolyamra járó diákja pedig bronzérmet vihetett haza csakúgy, mint Szabó Kornél, aki a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 12-edikes hallgatója. A magyar csapat negyedik tagja, Németh Márton a nagykanizsai Batthyány Gimnázium 10-edik évfolyamára jár, és élete első nemzetközi olimpiájaként az IOI 2021 elsősorban a tapasztalatszerzést szolgálta.
Szabó Kornél a hivatalos feladatok megoldásával szerzett bronzérme mellett az szabadidős CodeCombat verseny 1000 szingapúri dolláros szponzori díját is megnyerte. Ebben a fakultatív megmérettetésben egy videojáték virtuális katonáinak viselkedését kellett leprogramoznia a versenyzőknek JavaScript vagy Python nyelven.
A magyar csapat versenyzőit a saját tanáraikon túl az ELTE Informatikai Karának, illetve a Neumann Társaság tehetséggondozó szakosztályának munkatársai (Dr. Zsakó László elnök, Dr. Horváth Gyula, olimpiákért felelős alelnök, Nikházy László, az ELTE Informatika Doktori Iskola hallgatója) készítették fel a megmérettetésre.
A kedvezőtlen globális járványhelyzet miatt minden résztvevő ország diákjai anyaországaikból, de ott közös helyszínen versenyeztek, online kapcsolaton keresztül. A négytagú magyar delegáció tagjai az ELTE Informatikai Karának budapesti campusáról kapcsolódtak be a versenybe. A korábbi éveknél nehezebb versenyprogramozási feladatok megoldására szánt órákon kívül a szingapúri szervezők online aktivitásai, többek közt a YouTube-on keresztül élőben közvetített kirándulások, illetve a magyar csapat számára szervezett helyi kirándulások tették élvezetesebbé a részvételt.
“Büszke vagyok a magyar csapattagok IOI 2021-en elért eredményeire, hiszen a felkészülésük a pandémia miatt szinte kizárólag online zajlott. Ráadásul idén <<generációváltás>> volt a magyar csapatban, a korábbi, már rutinos IOI-s csapattagokat friss tehetségek váltották: globális informatikai diákolimpián egyik idei versenyzőnk sem szerzett még tapasztalatot” - mondta el Dr. Horváth Gyula, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatikai Tanszék címzetes egyetemi docense, az IOI 2021-en induló magyar csapat vezetője.
2023-ban, a számítógép atyjának tartott Neumann János születésének százhuszadik évfordulójának évében a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát Szegeden fogják megrendezni a Digitális Jólét Nonprofit Kft., a Szegedi Tudományegyetem, és a Neumann Társaság együttműködésében.
Magyarország a 2023-as rendezés kapcsán a szervezőbizottságokban is dolgozott az idei olimpián: Erdősné Dr. Németh Ágnes az Nemzetközi Bizottság, Dr. Németh Zsolt a Nemzetközi Tudományos Bizottság, Dr. Nyúl László pedig a Nemzetközi Technikai Bizottság tagjaként működött közre.
Kapcsolódó cikkek
- Eltűntek a belépési korlátok a programozóképzésből
- Hiánypótló weboldal segít eligazodni az informatikai szakmák között
- Magyar ezüstérem az első Európai Lány Informatikai Diákolimpián
- Hello IT! for Women: júliusban ingyenes informatikai kurzus indul nők számára
- Magyarok fejlesztették a Balti villamosenergia-ipari rendszerirányítók közös platformját
- Rekord összeget költenek a cégek IT-ra
- Több mint 1000 résztvevő 34 országból a régió legnagyobb, magyar szervezésű tech fesztiválján
- Ingyenes élményinformatika kurzus indul az ELTE Informatikai Karán
- Idén Szemerédi Endrének ítélték a Neumann professzori címet
- Tévedés él a legtöbb ember fejében az IT szakmákról
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Idén Kő Róbert, a Dorsum Zrt. alapítója nyerte el a Gyurós Tibor-díjat
Idén is a MENTA konferencia keretében adta át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett Év menedzsere-díjat. A 2024-as díjazott Kő Róbert, a fintech megoldásaival a nemzetközi piacokon is jelen lévő magyar vállalat, a Dorsum Zrt. alapítója, igazgatósági elnöke.
Az iPhone csúcstelefonja mostantól hazánkban is elérhető
A várva-várt iPhone 16 termékcsalád szeptember 20-án hivatalosan is megérkezett a boltok polcaira. A legújabb iPhone 16, iPhone 16 Plus, iPhone 16 Pro, iPhone 16 Pro Max telefonok mellett az Apple ezen a napon dobja piacra az Apple Watch Series 10 óráját, valamint az AirPods 4 fülhallgatók két új verzióját is. Az okostelefon-technológia élvonalába tartozó újgenerációs termékek a mai naptól megvásárolhatók az iSTYLE hazai Apple Premium viszonteladói hálózatában.
A Sony 1000X széria már elérhető füstös rózsaszín színben is
A Sony bejelentette a díjnyertes 1000X zajszűrős fej- és fülhallgató termékcsalád legújabb tagjait. A WH-1000XM5 fejhallgató és WF-1000XM5 zajszűrős fülhallgató mostantól füstös rózsaszín színben is kapható. Ez a szín a rózsaszín árnyalat és az elegáns tónus révén új lehetőségeket kínál az egyedi stílus kiegészítéséhez, így a hangzásjavító divat alapdarabjává válik!
Jelentős szakmai sikerrel zárult az ELTE pályaorientációs és tehetséggondozó programja
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, „STEMpont” komplex pályaorientációs és tehetséggondozó program (NTP-STEM-23) megvalósítására kiírt pályázatán az ELTE Informatikai Kar 20 millió forint, a Természettudományi Kar pedig csaknem 18 millió forint támogatási összeget nyert el.
24. alkalommal lehet jelölni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért 2024-ben is várja a jelöléseket a Rátz Tanár Úr Életműdíjra, amelyet immáron 24. alkalommal ítélnek oda olyan tanároknak, akik különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért.