Az internet atyja köszöntötte a 30 éves magyar internetet

forrás: Prím Online, 2021. december 8. 19:29

1991-ben jegyezték be az első magyar domént, a sztaki.hu-t, és ezzel megnyílt az út a magyar internet előtt. A harmincéves jubileumot az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) virtuális kerekasztallal ünnepelte, amin a magyar internetet megalapozó hálózatkutatási és internetfejlesztési szakemberi vettek részt. Bakonyi Péter, Csaba László, Martos Balázs, Horváth Nándor, Pásztor Miklós és Tétényi István munkája nélkül nem startolt volna el olyan gyorsan a magyar internet. A beszélgetésbe becsatlakozott Kovács László, a SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztályának vezetője is.

Az első magyar doménnév 30. évfordulóját ünneplő kerekasztalt a járvány miatt virtuálisan, Zoomon szervezte a SZTAKI, a résztvevők is az otthonaikból csatlakoztak be. A műsor megnyitóját Monostori László, a SZTAKI igazgatója tartotta, majd Képes Gábor, az NJSZT Informatika-történeti Fórum vezetőségi tagjának előadása következett a magyar internethez vezető útról, amit Kovács László prezentációja követett a SZTAKI akkori szerepéről és mai tevékenységeiről.

 

A kerekasztal előtt  az internet nemzetközi pionírjai videóüzenetekkel köszöntötték a magyar internetet: Radia Perlman, Robert Cailliau és Vint Cerf is felköszöntötték a SZTAKI doménjét és a magyar internetet.

 

A köszöntők után kezdődött a virtuális kerekasztal-beszélgetés, amiben a korabeli kihívások, a magyar hálózatkutatás eredete, illetve az internetre való áttérés voltak a legfontosabb pontok. A végén a net jövője is szóba került.

 

 

„Vámos Tibor behívott magához és azt mondta, »figyelj, Péter, a számítógép-hálózati kutatásokat is el kellene kezdeni«. Ez a hetvenes évek második felében volt” – idézte fel a hazai internet-fejlesztés kezdeteit Bakonyi Péter, a SZTAKI volt igazgatóhelyettese, idézve a SZTAKI volt igazgatóját. Bakonyi Péter bízta meg Csaba Lászlót a feladat szakmai irányításával. Bakonyi szerint a SZTAKI a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején már aktív európai és amerikai kapcsolatokkal rendelkezett, a kutatók nemzetközi konferenciákra jártak. „Vint Cerffel nagyon jó viszonyban voltunk, meghívtuk őt Magyarországra.”

 

„Azt gondoltuk, hogy későn vagyunk” – válaszolta Csaba László, a SZTAKI számítógép-hálózati kutatásainak egykori vezetője arra a kérdésre, hogy gondolták-e a magyar mérnökök, hogy világszinten kimondottan korán kezdik az országos internet-fejlesztést. Martos Balázs, a SZTAKI Akadémiai Számítástechnikai Infrastruktúra Főosztályának egykori vezetője kiemelte, hogy az első internetkapcsolat nem jöhetett volna létre a korai hálózatfejlesztések nélkül, ez egy lassan épített folyamat volt. „Az első bérelt vonal úgy volt, hogy 90-ben a SZTAKI érte el, hogy a Mellon Alapítvány támogassa ennek kiépítését, mert ezekben az időkben borzalmasan drága volt minden távközlési kapcsolat. Hazai pénzből nem állt annyi rendelkezésre, hogy nemzetközi bérelt vonalat lehessen megvalósítani.”

 

Eddigre már működtek az e-mailek: Horváth Nándor, a SZTAKI egykori tudományos munkatársa Hollandiában építette ki azt a kapcsolatot, ami lehetővé tette az internetes levelezésbe való bekapcsolódást. Ehhez szükség volt a legfelsőbb szintű domén bejegyzésére, ami azért lett HU, mert ez volt Magyarország szabványos, kétbetűs kódja. „Az első e-mail, amit elő tudtam ásni, és már a UUCP-s levelezőrendszeren keresztül érkezett, az 1990. május 23-i. Ha voltak is előtte e-mailek, azok elvesztek valahol a különböző számítógépek között” – mondta Horváth.

 

„Ami ma már elképzelhetetlen, de lényegében ez történt: az összes létező platformon Assembly-programozás volt, tehát gépi nyelvi programozás zajlott, aminek megvoltak az előnyei és hátrányai” – idézte fel a korszak nehézségeit Tétényi István, a SZTAKI Internet Technológiák Osztályának egykori vezetője. Hozzátette: a nagygépes fejlesztések fontosak voltak ugyan, de a kliensoldali programozás is kiemelt fontosságúnak számított. „Óriási élmény volt, hogy távoli erőforrásokhoz hozzáfértünk távoli hálózatokon” – mondta Pásztor Miklós, a SZTAKI Hálózati Osztályának egykori munkatársa.

 

A jövő internetét illetően Bakonyi Péter azt mondta, az internet emberközelisége fogja meghatározni, milyen lesz a net tíz év múlva. Az utolsó működést illető változás 1995-ben volt, így tulajdonképpen az alkalmazások fogják meghatározni az internet jövőjét. „Mi a munkánkat befejeztük, a műszaki része működik, többet nem tudunk hozzátenni” – mondta Martos. Tétényi szerint szerves fejlődés várható, „más lesz a világ, mint amilyenben most élünk, ahogy tíz és húsz éve is más volt”. Kovács László, a SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztályának vezetője figyelmeztetett, hogy az internetre leselkedő egyik nagy veszély a hálózatok feldarabolódása. „Új fejlemény, amit szerintem érdemes figyelemmel követni, hogy a világháló szétdarabolódik-e politikai okok miatt. Leválnak-e majd országok? Kína, Oroszország leválik-e? És a leválási pontoknál mekkora információszűrési technológiát fognak bevetni, mondjuk mesterséges intelligenciával, hogy szűrjék a tartalmak áramlását.” Kovács szerint az egész világ megváltozik, ha ez így lesz.

 

A beszélgetésben szóba került még a felhasználói felelősség, a közösségi média, a korabeli nemzetközi szcéna és az a tény, hogy Magyarország egyedüliként tört előre hálózatkutatásban a régióban.

 

A kerekasztal szerkesztett, 1 óra 18 perc hosszúságú változata:

 

Kulcsszavak: internet SZTAKI

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2022 is az e-kereskedelem éve lesz

Azt régóta tudjuk, hogy sikeres vállalkozás ma már nem létezhet hatékony online jelenlét nélkül, de a világjárvány hazánkban is példátlan e-commerce robbanást hozott magával: 2021 első félévében 30%-os bővülés mellett bruttó 494 milliárd forintos belföldi forgalmat bonyolított a magyar online kiskereskedelmi piac. A képlet tehát egyszerű, de korántsem olyan könnyű kitalálni, mire harapnak a vásárlók az egymással versengő webáruházak zajában, miközben a körülöttünk lévő világ minden eddiginél gyorsabban változik. A Markestic összeszedte a nyolc legfontosabb trendet, melyre mindenképpen érdemes odafigyelnie a hosszú távra tervező kereskedelmi vállalkozásoknak.

2022. január 26. 19:24

A Xiaomi még magasabbra tette a lécet

Négy vadonatúj készülékkel érkezik a Redmi Note 11 termékcsalád, amelyek ismét megújítják az iparági standardokat és prémium kategóriás tulajdonságokat tesznek újból széles vásárlói kör számára elérhetővé. 

2022. január 26. 18:00

A Huawei bemutatta a P50-készülékcsaládot

A Huawei Technologies Fogyasztói Üzletága bemutatta a P sorozat legújabb okostelefonjait Magyarországon – a HUAWEI P50 Pro-t és az összehajtható HUAWEI P50 Pocketet. A P50 Pro kamerarendszere teljesen megújult és továbbfejlesztették a képalkotó szoftvereket is, a készülékkel így még élethűbb és részletgazdagabb, kiváló fényképek készíthetők.  A P50 Pocket az eleganciát és a praktikumot ötvözi könnyedén összecsukható kialakításával, megújult kamerarendszerével pedig méltó helyet foglal el a prémium kategóriában

2022. január 26. 16:27

Kínai újév, Covid és téli olimpia – mire számíthatnak az ellátási láncok az év elején?

A kínai újév köszöntése a távol-keleti országban élők számára családi összejöveteleket, utazást és pihenést jelent, a világ többi részének viszont komoly logisztikai kihívásokat. A vállalkozások bezárnak, a gyárak felfüggesztik működésüket, a fuvarozók pedig az alacsonyabb keresletre reagálva csökkentik a kapacitást, mindez nagymértékben befolyásolja a globális áruszállítási piacot. Idén a kínai újév hatása várhatóan a szokásosnál nagyobb lesz a DACHSER szerint, hisz a munkaszüneti napok mellett a COVID-19 okozta szigorításokkal és a pekingi téli olimpiával járó forgalommal is számolnunk kell.

2022. január 26. 14:59

Lehet-e 2022 az egyensúlykeresés éve?

A 2016-ban alakult, és a Magyar Marketing Szövetség exkluzív szakmai közösségeként működő Marketing Döntéshozók Klubja idén immár hatodik éve foglalja össze azt, hogy mi várható a marketingkommunikáció területén az előttünk álló esztendőben. Meghatározó hazai marketing és kommunikációs döntéshozók nyilatkoznak arról, hogy az elhúzódó járvány és annak gazdaságba begyűrűző hatásai hogyan jelentkeznek a fogyasztói motivációkban, az üzleti és marketingfolyamatokban, az ügyfélélményben, illetve a média és eszközhasználat területén.

2022. január 26. 13:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új elnökséget választott az IAB Hungary

2022. január 21. 16:55

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58