Balogh Petyát választották meg 2021 Startup Befektetőjének

forrás: Prím Online, 2022. január 3. 12:59

Az első hazai befektetéscélú közösségi finanszírozási szolgáltató, a Tőkeportál által szervezett szavazás díjait a Kanapé pitch sorozat szilveszteri különkiadásában, a Startup Szilveszter során adták át. A tavaly első alkalommal átadott díjakat idén egy új kategória, az Év Közösségi finanszírozási Kampánya díj is kiegészítette. A tavalyi díj a Puli Space Technologies a Holdra küldött plakettjén való feltüntetés volt, az idén a Carassia pezsgőt élvezhetik a díjazottak.

Az Év Startup Befektetője díjat idén is a Cápák közöttből is ismert, korábban az NNG-ből exitált Balogh Petya nyerte. Petya nagyon népszerű a startupperek körében, ami hiteles múltjának, 40 befektetésének és edukatív kommunikációján az eredménye. A díj átvétele alkalmából videoüzenetben elmondta: „A legtöbb startupnál 2021-ben jelentős növekedést láttam, és ez azért is figyelemreméltó, mert a 2020-as év anyagilag senkinek nem volt a legjobb éve. Azok a startupok, amelyek viszonylag jól állták ki a pandémiát és stratégiailag előre tudtak jutni, 2021-ban ezt már pénzre is tudták váltani. Azt remélem, hogy 2022-ben ez a trend fog folytatódni.”

 

 

Az Év Startupja egy fintech szolgáltató, a digitális faktorálással foglalkozó Péntech lett. Ők a pandémia nyertesei közé sorolják magukat. A Péntech aktív résztvevője a hazai fintech ökoszisztémának, a Magyar Fintech Szövetség alapító tagja. Dr. Réti Bálint, a társaság egyik alapítója a díj alkalmából elmondta: „A pandémia sokkjában két élmény ért minket: egyrészt, az ökoszisztéma, a kölcsönös kiállás egymás érdekeiért még fontosabbá vált, másrészt a digitális pénzügyek különös jelentőséget nyertek. Mi élni tudtunk a lehetőséggel, hiszen a likviditás megőrzése/visszaszerzése létfontosságú lett a KKV-k számára, digitális megoldásunk pedig valós segítséget jelent. Emellett számos hazai és külföldi (pénzügyi) intézménnyel sikerült megállapodni, moduláris alapú folyamat digitalizálást nyújtunk számukra.”

 

Új díj az Év Közösségi Finanszírozási Kampánya kategória. Ezt idén Kemény Kornél csapata, a Solarbnb nyerte, akik szinte a nulláról, prototípus fázisban, szorgalmas kampánymunkával és a nehézségeket legyőző elhivatottsággal 42 M Ft tőkét gyűjtöttek kampányuk során. Kemény Kornél CEO elmondta: „Egy éve ilyenkor még javában zajlott a kampányunk. Emlékszem, hogy a két ünnep között is zajlottak a megbeszélések a befektetőkkel. Akkor még bizonytalan volt az is, hogy egyáltalán sikeres lesz-e a kampány, de az alázatos munka és az agilitás tovább segített minket, ahogy azóta is a jelentősen átalakult napelem-beruházási piac minden nehéz helyzetében.”

 

------------------------------------

A Tőkeportál az első hazai befektetéscélú közösségi finanszírozási platform szolgáltatója. A közösségi finanszírozás online tőkebevonást jelent, amelynek révén a professzionális, intézményi befektetőkön kívül lakossági, hétköznapi befektetetők kis összegekkel is befektethetnek a platformon kampányt indító vállalkozásokba. A felhasználók számára egyszerűen átlátható, előzetes azonosítást igénylő, a nemzetközi és hazai jogszabályok, és az évek óta jelentős fejlődést mutató nemzetközi platformok legjobb gyakorlata szerint működő platformon kis-és kezdővállalkozások, startupok indíthatnak tőke-vagy támogatásgyűjtő kampányokat. Az eddigi sikeres kampányok 15-100M Ft tőkét tudtak így bevonni. A Tőkeportál hamarosan saját kampányt is indít. A startup befektetések különösen kockázatos befektetési eszköznek számítanak, a korai fázisban lévő vállalkozások üzleti modelljének és belső folyamatainak kiforratlansága miatt. A startup részvények piaca illikvid és a cégérték-növekedés hosszú évekig tart, így kisebb összegeket, több kampányra elosztva érdemes befektetni. 

 

A Kanapé pitch sorozatot jelen adását a frissen alakult Express Innovation Agency támogatta.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szárnyaljon az új NIKKOR objektívvel

A Nikon bemutatja az új, teljes képméretű fix szupertelefotó objektívét beépített telekonverterrel – a NIKKOR Z 400mm f/2.8 TC VR S objektívet. Gyors, f/2,8-as rekesze és lenyűgöző AF-teljesítménye rendkívüli objektívvé teszi sport-, vad- és természetfotózáshoz. Ugyanazt a lenyűgöző képminőséget kapja, 400 mm-nél és 560 mm-nél egyaránt az 1,4 telekonvertert aktiválva.

2022. január 20. 11:11

A Zyxel kibővített Nebula portfóliója már az 5G kapcsolatot is támogatja

A Zyxel Networks bejelentette, hogy Nebula Cloud Networking megoldása mostantól az 5G kapcsolatot is támogatja, biztonsági szolgáltatásait pedig közvetlenül a hozzáférési pontokra is kiterjeszti.

2022. január 20. 09:49

Az év információbiztonsági újságírója 2022

A 2004-ben alakult Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület céljai között szerepel az információvédelem kultúrájának és ismereteinek magyarországi terjesztése. Ezzel a céljukkal összhangban 2022-ben ismét meghirdetik az „Az év információbiztonsági újságírója 2022” címet.

2022. január 19. 20:01

Ezek a világjárvány hosszútávú hatásai a fogyasztókra

A világon végigsöprő koronavírus járvány nagymértékben megváltoztatta a vásárlói szokásokat. Ennek következménye, hogy a Z*  és a millenniumi generáció napjainkban egyre inkább hajlamos közvetlenül a márkáktól terméket rendelni. Azonban nem ez az egyetlen változás, ami a fogyasztói szokásokat illeti. A vásárlók ugyanis egyre inkább visszavágynak az üzletekbe, hogy ott bonyolítsák le a vásárlást.  Mintegy 72 %-uk tervezi, hogy a járvány csillapodásával jelentős interakciója lesz a fizikai üzletekkel – emeli ki a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb kutatása, a What Matters to the Consumer

2022. január 19. 18:32

A Xiaomi új globális IoT kiberbiztonsági szabványt tett közzé

Az IoT eszközök használatára vonatkozó új közös, globális szabványra vonatkozó javaslatot tett közzé Xiaomi Cyber Security Baseline for Consumer Internet of Things Device Version 2.0 (Kiberbiztonsági Alapok a Fogyasztói IoT Eszközökhöz 2.0) néven a Xiaomi. Ezzel egyidejűleg a vállalat bejelentette, hogy egy újabb IoT-terméke kapta meg a BSI IoT Kitemark tanúsítványt. Két fontos hír, amely tovább erősíti a Xiaomi IoT ökoszisztéma biztonságos működésébe vetett bizalmat.

2022. január 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ez a három újdonság határozza meg az online marketinget 2022-ben

2022. január 18. 15:29

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58

Átszámítva közel 40 millió forintot fizettek a világ első SMS üzenetéért

2021. december 21. 17:35