A dobogót veszi célba a Széchenyi-egyetem Formula Student-csapata

forrás: Prím Online, 2022. március 3. 12:37

„Kellő szerénységgel kijelenthetjük, hogy jó autót tudunk építeni. A következő lépés az, hogy célba is érjünk vele” – hangzott el az Arrabona Racing Team hagyományos design freeze eseményén, utalva arra, hogy tavaly több esetben is apró technikai bakik miatt úszott el a sikeres szereplés. Kapocsi Máté csapatvezető magabiztosan kijelentette: idén mindegyik versenyükön a dobogót veszik célba, amire új autójukkal minden esélyük meg is lesz. A rendezvényen elhangzott, ezúttal nagy fejlesztések helyett a tavalyi konstrukció tökéletesítésére, a tömegcsökkentésre és a megbízhatóság növelésére törekedtek.

A Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata, az Arrabona Racing Team 2022-ben is megtartotta hagyományos design freeze eseményét, amely a szokásokhoz híven idén is dr. Hanula Barna köszöntőjével kezdődött.

 

„Ha spontán összekeverném a delfti, a stuttgarti, az esslingeni, a brünni vagy a prágai egyetem autóit a győriével, nem biztos, hogy ki tudnám választani közülük, melyik a miénk. Ez azt jelenti, hogy az autó teljesen felnőtt. Azt a szintet képviseli, hogy a győzelemre esélyes csapatok között lehet emlegetni” – mondta az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja, aki külön kiemelte, már tavaly is csak egy pici hiányzott ahhoz, hogy története legnagyobb sikerét érje el a csapat.

 

A legendás mérnök itt arra utalt, hogy a 2021-es két legnagyobb verseny egyaránt pechesen zárult az ART számára, tudniillik mindkét alkalommal a legtöbb ponttal járó Endurance versenyszámot kényszerültek feladni néhány nüansznyi technikai malőr miatt. Ebben a számban 22 kilométert kell vezetni az autóval, ahol az időeredmény mellett az üzemanyag-fogyasztás hatékonyságát is értékelik a bírák. Mindez azért óriási kihívás, mert nem elég teljesíteni a pályát, a szakemberek féltávnál az utolsó csavarig átnézik az autót, és egy-egy kisebb technikai hiba is könnyen kizárást vonhat maga után.

 

Az esemény látványos külsőségek között zajlott az egyetem Menedzsment Campus épületében. (Fotó: Horváth Márton)

 

Dr. Hanula Barna hangsúlyozta: az egyetem azért szereti a Formula Studentet, mert olyan gyakorlatorientált képzést nyújt, amelynek révén kiváló mérnökök kerülnek ki az intézményből.

 

„Pont az a jó benne, hogy nemcsak matekot, fizikát, végeselemeket lehet itt tanulni, hanem menedzsmentet, csapatmunkát is. Sok mindent megad, amit később egy vállalatnál tudni kell. Ha valaki komolyan dolgozik, azt meghálálja a gazdaság: lábon viszi el a jó diákokat” – fogalmazott a dékán.

 

Ehhez a gondolathoz csatlakozott dr. Feszty Dániel, a Járműfejlesztési Tanszék vezetője is, aki ugyancsak kiemelte az utánpótlásképzés fontosságát.

 

„A tavalyi évben tizenhét ART-os hallgató kapott lehetőséget az Audiban, ebből kilencen teljes állásban kezdtek. Ez egy hatvanöt tagú csapatból nagyon jó arány” – árulta el a tanszékvezető, aki azt is hozzátette, óriási előnyt jelent a munkaerőpiacon, ha valaki az életrajzába be tudja írni, hogy az Arrabona Racing Team tagja volt.

 

Dr. Feszty Dániel három pontban vezette le, miért támogatja a vállalat az egyetem Formula Student-csapatát. Elsőként az utánpótlásképzés fontosságáról beszélt. Ehhez kapcsolódik a második pont is, miszerint fontos számukra az új kompetenciák kiépítése. Úgy vélekedett, az ART jó pár területen az oktatási tartalmak előtt jár, azaz olyan innovatív módszereket, technikákat, technológiákat vet be, amelyeket az iparban is kevés helyen próbáltak ki élesben. Példaként a többtest-szimulációt illetve a hardware-in-the-loop megközelítést vetette fel. 

 

„Az Arrabona Racing Team egyfajta védjegy lett. A cégek ezt értékelik” – mondta dr. Feszty Dániel. (Fotó: Horváth Márton)

 

„A harmadik dolog, ami összekapcsol minket, a motorsport iránti szenvedély. Az Audi sportos márka, ezért büszkék vagyunk arra, hogy egy versenycsapatot támogathatunk” – lelkesedett a tanszékvezető.

 

Ezt követően Kapocsi Máté, az ART csapatvezetője állt a mikrofon elé, aki röviden összefoglalta a csapat tavalyi eredményeit.

 

„Az ART_08 a versenyeken szép teljesítményt nyújtott, egyedüli fájó pont az Endurance versenyszám volt. Az osztrák versenyen féltávnál féknyeregszivárgás miatt az átvevők nem engedtek minket tovább, a magyar versenyen pedig a céltól mindössze háromszáz méterre egy elektronikai probléma teljesen leállította az autót, ezért feladni kényszerültünk a futamot” – részletezte Kapocsi Máté, aki hozzátette: azokban a versenyszámokban, ahol a mérnöki tudást és a pénzügyi ismereteket kellett bemutatni, jelentős előrelépést értek el az előző évekhez képest.

 

Idén nyáron Európa legnívósabb megmérettetésein, a magyar (FS East), az osztrák (FS Austria) és a német (FS Germany) versenyen teszi próbára tudását a csapat. Egy ilyen eseményre nem lehet „csak úgy” benevezni, egy mérnöki és szabályismereti kvízt kell kitölteni, mely alapján rangsorolják a résztvevőket. Csak a miheztartás végett: belsőégésű motoros kategóriában durván 700 csapat működik a világon, ebből 30-35 kerül be egy-egy versenyre. Ennek fényében óriási értékkel bír, hogy a világ legnagyobb presztízsű seregszemléjén, a német verseny regisztrációján harmadik helyen végzett az Arrabona Racing Team.

 

Az új, ART_09-es autó technikai részleteit, illetve az aktuális fejlesztéseket Orova László konstrukciós vezető ismertette. A közel félórás prezentációból kiderült, az idei jármű a tavalyi javított, tökéletesített, optimalizált változata lesz, néhány technikai újdonsággal. A cél az volt, hogy csökkentsék az autó tömegét úgy, hogy közben megtartják a teljesítményt és növelik a leszorítóerőt. Nagy hangsúlyt helyeztek a megbízhatóságra is, ezért minden feltételezhető hibaforrást detektáltak és orvosoltak. Utóbbira jó példa az energiaelosztó egység (PDU), amely esetében minden fogyasztót saját biztosítékkal láttak el. Ennek köszönhetően, ha valahol túl nagy az áramfelvétel, nem áll le a teljes autó elektronikai rendszere, hanem csak a szóban forgó fogyasztó esik ki. Tavaly egy ilyen apró villamossági hiba okozta a kiesést, ezt most korrigálták.

 

„2021-ben, elsőként a csapat történetében úgynevezett önhordó vázzal, karbon-monocoque karosszériával versenyeztünk. Idén ezen nem változtattunk” – folytatta Orova László. „Ahol tudtunk, ergonómiai szempontok alapján növeltük a pilóta komfortérzetét, például új pedálboxokkal, kényelmesebb üléssel, a kormány áttervezésével. Szintén könnyebbség, hogy az új telemetria-rendszerünk segítségével valós időben látjuk az autó adatait, így probléma esetén tudjuk a pilótát figyelmeztetni. Ezzel terhet veszünk le a válláról, a vezetésre tud fókuszálni, hiszen nem kell folyamatosan figyelnie az értékeket a kijelzőn, megteszi helyette a csapat a boxból” – fejtette ki a konstrukciós vezető.

 

Design Freeze

Az ART naptárában mindig mérföldkőnek számít a design freeze: lezárul a tervezés szakasza és elkezdődik az alkatrészek legyártása és az autó összeszerelése. Ezt követi a tesztelés fázisa, majd a nyári versenyekkel ér véget a mérnöki esztendő, amely szeptembertől augusztusig tart.

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világcsúcs és két arany: tarolt a Széchenyi-egyetem csapata

A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve. Az eredmény egyszerre mutatja a győri intézményben folyó gyakorlatorientált képzések és a tehetséggondozás magas színvonalát.

2023. május 29. 13:38

Bemutatta új autóját a SZEnergy

Tavaly nyáron világcsúccsal nyerte Európa legnagyobb energiahatékonysági autóversenyét a győri SZEnergy Team, amely idén is indul a Shell-Eco Marathonon: a hagyományos városi kisautó kategóriában címvédésre készül, az önvezető versenyen pedig a tavalyi második hely után idén a dobogó legfelső fokát célozta meg. A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata a napokban mutatta be fejlesztéseit és leplezte le idei autóját, majd hamarosan utazik Franciaországba, ahol május 19-én már az autonóm versenyszámban szerepel.

2023. május 17. 12:39

A BMW Group elektromos autóinak beszállítójaként zöld gyárat épít az EVE Power Magyarországon

Az EVE Power, a vezető lítiumcella-gyártó cég Debrecenben épít környezetbarát gyárat, amely a BMW Group jövőbeni üzemének akkumulátorcella-beszállítójaként fog működni 45 hektáron. Az üzem Debrecen közelében, a BMW beszállítóinak biztosított területen, az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben épül fel. 

2023. május 10. 18:56

Minőség és teljesítmény – ezt tudja a Bridgestone legújabb nyári gumiabroncsa

Az autó az abroncson keresztül érintkezik az úttal, így egy jól megválasztott, megfelelő minőségű és típusú gumiabronccsal sokat tehetünk a biztonságunkért. Az új Bridgestone Turanza 6 gumiabroncs tervezésénél is a közlekedésbiztonság szempontjait helyezték előtérbe. 

2023. május 8. 14:03

Megérkezett hazánkba a Maserati legújabb modellje

A Maserati márka kizárólagos hazai forgalmazója, a Wallis Motor itthon is bemutatta a kívül-belül megújult GranTurismót. Az új túrakupét a forradalmi V6 Nettuno motorral szerelték fel, jelenleg két változatban kapható: a 490 lóerős Modena, és a valaha volt legerősebb modellvariáció, a550 lóerős GT Trofeo. A Wallis Motor ígérete szerint hamarosan rendelhető lesz hazánkban is a Maserati első 100 százalékban elektromos modellje, a 760 lóerős GT Folgore is. 

2023. május 5. 21:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39