Világszerte ismert mérnökök adnak elő a Formula Student Symposiumon
Az egyetemi motorsportot összefogó Formula Student-versenysorozatban világszerte több száz csapat dolgozik azon, hogy a legjobb eredményt érje el együléses versenyautója fejlesztésében, az ehhez kacsolódó mérnöki tervezésben, projektmenedzsmentben. A „mozgalom” egyik fontos eseménye a Formula Student Symposium, amelyet a Széchenyi István Egyetem hívott életre, és november 25. és 27. között már nyolcadik alkalommal rendez meg. Népszerűségét jelzi, hogy eddig mintegy 200 hallgató regisztrált rá, Németországtól Cseh- és Lengyelországon át Észtországig.
2019 után először újra nem online, hanem személyes jelenléttel rendezi meg a Formula Student Symposiumot a Széchenyi István Egyetem. (Fotó: Májer Csaba József)
Kolossváry Tamás, a rendezvény egyik főszervezője, a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjának vezetője elmondta: nagy öröm számukra, hogy ebben az évben ismét személyes jelenléttel, a győri campus Új Tudástér épületének aulájában rendezhetik meg a szimpóziumot. „Egyetemünk számára egyaránt fontos, hogy a gyakorlatban jól hasznosítható legkorszerűbb tudást nyújtsa a hallgatóknak, illetve hogy erősítse nemzetközi kapcsolatait. Büszkék vagyunk arra, hogy a Formula Student Symposium mindkét célhoz nagymértékben hozzájárul” – tette hozzá.
Kolossváry Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvényen világszerte ismert és elismert mérnököktől tanulhatnak az érdeklődők. Visszatérő vendég Owen Carless, a Red Bull világbajnok Forma–1-es csapata hajtásláncfejlesztő részlegének mérnöke. A száguldó cirkuszt nem csak ő képviseli: a pódiumra lép majd Hegedűs Andor (Red Bull), Ernesto Desiderio (Williams), a hallgatóként Formula Student-csapatban is tevékenykedett Jonas Pangerl (Williams), illetve Jánvári Zsolt, aki korábban a Haasnál és a Williamsnél dolgozott. Érdemes kiemelni Peter Schögglt, az AVL versenyzés- és járműüzletágának vezetőjét is. A hagyományoknak megfelelően előadásokat tarthatnak a Formula Student-sorozat önvezető, elektromos és belsőégésű kategóriájának top három nemzetközi csapata, így idei kiváló eredményei alapján a Széchenyi István Egyetemről az Arrabona Racing Team is.
Kapcsolódó cikkek
- Innovatív projekteket támogat a Széchenyi István Egyetem vállalkozásösztönzési pályázata
- Együttműködési megállapodást kötött az NMHH a Széchenyi István Egyetemmel
- Nagy sikerrel zárult a rangos nemzetközi közlekedésbiztonsági konferencia a Széchenyi-egyetemen
- Kína meghatározza az autonóm vezetés trendjeit
- Autonóm közlekedési rendszerekkel kapcsolatos kutatásokat mutattak be a ZalaZONE tesztpályán
- Radar a porszívón: első díjat nyert a Széchenyi István Egyetem innovációja a nemzetközi versenyen
- RUN-EU+ projekt a Széchenyi István Egyetem részvételével: sikeresen zárultak a megalapozó workshopok
- Siker: különdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem PhD-hallgatója egy nemzetközi konferencián
- Gyorsítósávon az önvezetés felé
- Föld hívja Holdat: tudománytörténelmi jelentőségű kísérletet reprodukáltak a Széchenyi István Egyetemen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.