Uniós pályázatokkal startolhatnak a kkv-k a hatékonyabb energiafelhasználásáért
Az elmúlt időszak hektikus energia-ármozgásait követve egyre inkább felértékelődik az önellátás jelentősége, s ezt nem csak a lakossági, hanem a vállalkozói szektor fogyasztói is mindinkább felismerik. Számos tényező erősíti, hogy a kis-, vagy közepes energia-igényű cégeknek is érdemes áttérniük az alternatív források használatára, nem beszélve azokról a több műszakban termelő gyárakról, üzemekről, telephelyekről, amelyek működésük során a megszakítás nélkül villamos energiára támaszkodnak, vagyis nem kapcsolhatják le a munkanap végeztével az áramot.
„Az áram ára az elmúlt években a korábban megszokott, havi 16-40 forint/kWh-ról 160-180 forint/kWh-ra emelkedett. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a szolgáltatók sok esetben nem kötnek fix áras szerződést, hanem díjaikat a tőzsdei árhoz igazítják. Jó hír, hogy a kkv-k a megújuló energiaforrásokra való áttéréshez jelentős uniós támogatást is igénybe vehetnek majd a kiírásukat követően, ami tovább faragja a fajlagos költségeket. Fontos azonban a kis- és középvállalkozások számára, hogy már most elkezdjék tervezni és kidolgozni ezeket a projekteket, hogy időben és hatékonyan fel tudják használni az uniós forrásokat” – érvelt Szenyán Endre, az A1 Solar ügyvezető igazgatója. Szavai szerint a hazai alternatív villamosenergia-források több mint háromnegyedét már a napenergia tette ki az elmúlt két évben, s ezen a területen továbbra is dinamikus növekedés tapasztalható.
Jó hír a kisvállalkozásoknak, hogy energiahatékonysági fejlesztésekre várhatóan már 2023 első felében számos pályázati lehetőség áll majd a rendelkezésükre, amit érdemes kiaknázni. A szakember szerint azonban addig sem kell ölbe tett kézzel várni, amíg ezek a kiírások napvilágot látnak, hiszen az elbírálásoknál jelentős előnyt élvezhet az, aki már kész energetikai audittal, épületenergetikai tanúsítvánnyal, fejlesztési tervekkel és megtérülési számításokkal rendelkezik, így a pályázatok megjelenésekor már felkészülve állhat oda a startvonalra. Az Európai Unió támogatásai iránti igények rendkívül nagyok, ezért az uniós pályázatokon való sikeres részvételhez szükséges előkészületeket és tervezéseket már jó előre el kell kezdeni. A kis- és középvállalkozások számára az uniós pályázatokon való sikeres részvételhez általában hosszabb előkészületi idő szükséges a pályázati anyag összeállítása, a projektterv és a költségvetési terv kidolgozása, az önerő előteremtése miatt. Az is előfordulhat, hogy a pályázatok kiírása és beadási határideje is rövid időn belül kerül meghatározásra, így a késői indulás akár a pályázatok beadásának elmulasztását is eredményezheti.
Az előzetes felkészülés segíthet a pályázóknak abban, hogy megfelelően felmérjék a projektjük környezetvédelmi hatásait, valamint az ehhez szükséges engedélyeztetési eljárásokat is időben meg tudják indítani. Azoknak a kkv vezetőknek, akik számára már rendelkezésre állnak ezek a dokumentumok, a pályázati felhívások közlését követően várhatóan már csak kisebb módosításokat kell elvégezniük, hogy minél előbb benyújthassák a jó minőségű támogatási kérelmeket. Sok kis- és középvállalkozás olykor azért ódzkodik a napelemes rendszerek telepítésétől, mert tart a pályázati projekt menedzselésével járó plusz feladatoktól: azonban a vállalkozásoknak nem szükséges minden egyes szakterülethez külön-külön szakértőt alkalmazni, az ilyen beruházásra szakosodott cégek rendszerint átvállalják ezt a terhet, s a pályázatfigyeléstől kezdve annak előkészítéséig, megírásáig majd a teljes energiahatékonysági beruházás levezényléséig elvégzik a feladatot.
Iparági számítások szerint a pályázati forrásokat kihasználva a kkv-k számára akár egy-két év alatt megtérülhet a beruházás, s onnantól kezdve a naperőmű-rendszer már ingyen termeli meg a szükséges villamos energiát.
Fotók: KRQ
Kapcsolódó cikkek
- Ez lehet az egyik megoldás az energiaválság kezelésére!
- Ezek a nemzetközi trendek dominálnak idén a hazai villamosenergia-szektorban!
- Hogyan érdemes optimalizálni az agrárvállalatok energiafelhasználását?
- Felgyorsítja a napelem beruházásokat Európa az EIT InnoEnergy vezetésével
- Magyar megoldás született a rezsicsökkentésre házi napelemekkel
- Új trend a napelemeknél: felértékelődött az energiatárolás
- Bázisállomásai napelemes energiaellátását teszteli a CETIN
- Csak a legszemfülesebbek kapnak támogatást a napelemes pályázat második ütemében
- Évi 25 ezer forintnyi áramot is spórolhat nekünk egy modern hűtő
- Villanyfűtés gáz helyett? – Gondosan megtervezve jó megoldás lehet
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra
Végre egy helyen összegyűjtve megkapunk minden tanácsot, iránymutatást, hogyan pályázzunk EU-s támogatásokra, bár ezek egy ideje nem elérhetőek itthon. A pályázatíró szakember szerint jövőre újra lehetőséget kaphatnak a vállalkozók, azonban gyakori tévhitekre, hibákra hívja fel a figyelmet.
A Kyndryl technológiai előrejelzései 2024-re
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT-infrastruktúra-szolgáltatója nemrégiben ünnepelte független, tőzsdei vállalatként való működésének második évfordulóját. E mérföldkő alkalmából a vállalat megerősítette elkötelezettségét a régióban és a Magyarországon működő szervezetek, ügyfelek és üzleti partnerek iránt, amelyek a modernizáció, az átalakítás és a növekedés szellemében fogalmazzák meg céljaikat, és mindeközben fenntartható és versenyképes üzleti működést folytatnak.
HONOR: Az olyan hajlítható készülékek, mint a Magic V2 az okostelefonok jövője
Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és a szemkímélő technológiákra – amikben mind úttörő a vállalat.
Szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics
A vállalat működésében rejlő képességek és az üzleti versenyképesség megerősítése érdekében szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG), amely újabb lépést jelent a júliusban bejelentett Future Vision 2030 megvalósítása felé. A cél az, hogy az LG olyan intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá alakuljon át, amely az elektronikai készülékek gyártásán túl arra is képes, hogy összekapcsolja a fogyasztók különféle tereit és az azokhoz kapcsolódó felhasználói élményeket.
Együttműködési megállapodás a MINDS Park létrehozására
Az oktatásfejlesztés és a tudományos közösségépítés erősítésére irányuló programok támogatása, valamint az azokhoz kapcsolódó fejlesztések elősegítése áll annak az együttműködési megállapodásnak a középpontjában, amelyet Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke és prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese írt alá a Hungaroringen 2023. november 28-án.