Felgyorsítja a forradalmi technológiák bevezetését a fenntartható működés iránti elkötelezettség
A feltörekvő technológiák, mint a mesterséges intelligencia (MI) és a robotika segítségével igyekeznek a cégek megfelelni az egyre szigorúbb fenntarthatósági elvárásoknak – derül ki az EY több mint 1300 cég bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A válaszadók döntő többsége szerint ezek a jövőbe mutató megoldások kulcsszerepet játszhatnak a vállalatok szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésében.
A társaságok háromnegyede (76%) kiemelten kezeli a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontokat a technológiai beruházásainál. A válaszadók hasonló arányban vélik úgy, hogy például a gördülékenyebb távmunkát, a hatékonyabb gyártási folyamatokat vagy a fennakadás nélküli áruszállítást elősegítő fejlesztések, mint az 5G vagy a dolgok internete (IoT) meghatározóak lehetnek az emisszió visszaszorításában.
„A fenntartható vállalati működés kialakítása elképzelhetetlen a forradalmi informatikai alkalmazások bevezetése nélkül. Az ESG-célok még nagyobb lendületet adtak a digitális átalakulásnak, a folyamat pedig sokat segíthet egy tapasztalt külső szakértő bevonása" – hangsúlyozta Zala Mihály, EY technológiai kockázatkezeléssel és információbiztonsággal foglalkozó vezetője.
A vállalatok egyre többet ruháznak be az új alkalmazásokba. A jelenlegi fejlesztések a robotika és az automatizálás (65%), valamint az analitika és a mesterséges intelligencia (64%) területére koncentrálnak. A jövőbeli beruházások tekintetében viszont az 5G tűnik a legvonzóbbnak, a válaszadók 57 százaléka invesztálna a technológiába a következő három évben.
„A feltörekvő technológiai megoldásokkal a vállalatok elsősorban az energiafogyasztásuk csökkentését akarják elérni, valamint hatékonyabban szeretnék mérni a fenntartható működésben elért eredményeiket. Az autóiparban leginkább az energiahatékonyságban látják a modern alkalmazásokat előnyként, míg a feldolgozóiparban a legtöbben hulladékcsökkentésben várnak áttörést” – emelte ki Lukács Ákos, az EY Fenntarthatósági és Klímaváltozási Szolgáltatások Üzletág vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- ChatGPT mint fegyver? Az ESET szerint elhárulnak a nyelvi akadályok a csalók elől, de azért marad 10 árulkodó jel
- Felmérés: Megtriplázódott a vállalatok energiaköltsége
- Az ABB előrejelzései a 2023. évben várható főbb robotikai trendekről
- Japán kutatók mesterséges intelligencia segítségével olvasták az emberi elmében lévő képeket
- Mesterséges intelligencia és önvezetés
- Órákon belül választ ad a bőrbetegek problémájára egy magyar fejlesztés
- Rekorddöntést örökített meg a HONOR Magic5 Pro
- Már a hálószobában is jelen lehet a mesterséges intelligencia
- Az új Bing a mobilokra és a Skype-ra is megérkezik
- 2023 a mesterséges intelligencia éve a tanfolyampiacon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Samsung a világ legjobb munkaadója a Forbes szerint
A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést immár negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas lendületet, amelyet az elektronikai óriás az alkalmazottak támogatásából merített, arra biztatva őket, hogy bátran bontakozzanak ki és fedezzék fel a bennük rejlő tehetséget, lehetőségeket.
A Samsung ismét bekerült a világ öt legjobb márkája közé
A Samsungot a negyedik egymást követő évben választotta a világ legjobb öt márkája közé az Interbrand. A nemzetközileg is elismert márkatanácsadó vállalat évente közzéteszi a legjobb nemzetközi márkákat tartalmazó Best Global Brands listáját. Az Interbrand 91,4 milliárd dollárra becsülte a Samsung márkaértékét, amely 4%-kal nőtt az előző évhez képest.
A Kyndryl technológiai előrejelzései 2024-re
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT-infrastruktúra-szolgáltatója nemrégiben ünnepelte független, tőzsdei vállalatként való működésének második évfordulóját. E mérföldkő alkalmából a vállalat megerősítette elkötelezettségét a régióban és a Magyarországon működő szervezetek, ügyfelek és üzleti partnerek iránt, amelyek a modernizáció, az átalakítás és a növekedés szellemében fogalmazzák meg céljaikat, és mindeközben fenntartható és versenyképes üzleti működést folytatnak.
HONOR: Az olyan hajlítható készülékek, mint a Magic V2 az okostelefonok jövője
Abu-Dzabiban, a Fortune Global Forum 2023-on Dr. Ray Guo, a HONOR marketingigazgatója beszélt az okos készülékek jövőjéről. Egyéb vállalati vezetőkkel tárgyalta az intelligens világ jövőképét, kitérve a hajlítható eszközök népszerűségére, a mesterséges intelligenciára és a szemkímélő technológiákra – amikben mind úttörő a vállalat.
Szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics
A vállalat működésében rejlő képességek és az üzleti versenyképesség megerősítése érdekében szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG), amely újabb lépést jelent a júliusban bejelentett Future Vision 2030 megvalósítása felé. A cél az, hogy az LG olyan intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá alakuljon át, amely az elektronikai készülékek gyártásán túl arra is képes, hogy összekapcsolja a fogyasztók különféle tereit és az azokhoz kapcsolódó felhasználói élményeket.