Megtanulni egy nyelvet fél év alatt? Lehetséges!

forrás: Prím Online, 2023. március 26. 13:27

Egy igazán egyedülálló nyelvtanulási módszerrel hatalmas sikereket érhetünk el! Kezdő szintről mindössze hat hónap alatt el lehet sajátítani egy idegen nyelvet az egyedi módszer által. Tóth Alexandra, az Alexa Nyelviskola megálmodója kifejlesztett egy hatékony rendszert, melynek segítségével könnyen és érthetően tanulhatjuk meg a régóta vágyott nyelvet. 

Az agyunk rendkívül jól irányítható, kis dobozokba téve az információkat nagy fejlődésre tehetünk szert. Az első és a legfontosabb a memóriánk javítása és erősítése, amely elengedhetetlen a nyelvtanuláshoz! Alexandra tanítványai 98%-os sikert érnek el, a nyelviskola tulajdonosa garanciát vállal, hogy fél év alatt a középszintre, egy év alatt pedig a felsőfokig juthatunk el! Három hónap a rekord, mialatt sikerült az egyik tanítványát eljuttatni kezdő szintről középfokra. Most már végre nem csupán álom elsajátítani egy idegen nyelvet!

 

Memóriajavítás, anyanyelvi környezet és beszédkészség fejlesztése

 

Tóth Alexandra nyelviskolájában három fontos lépésből áll a nyelvtanulási folyamat.

 

Először az emlékezőképesség javításával foglalkoznak: a nyelviskola tulajdonosa egy nyelvtanulási memóriafejlesztő képzést hozott létre, melynek segítségével arra helyezik a hangsúlyt, hogyan fejleszthetjük az emlékezőképességünket. Ennek a módszernek köszönhetően napi 50-100 szót is meg lehet tanulni úgy, hogy nem felejtjük el, és beépül a hosszútávú memóriába. Általa elsajátíthatunk technikákat az idegen kifejezések memorizálására, illetve megtanulhatjuk áthelyezni a passzív szókincsben tárolandó szavakat az aktív státuszba, alkalmazva a mindennapi kommunikációban.

 

A második lépés a nyelvtani alapok lerakása. Ebben segít az öt nyelvtankönyv és a videótanfolyam, amelyek alapja az egyedi anyanyelvi módszer. Ennek köszönhetően tudnak a tanítványok ilyen gyors ütemben haladni, úgy, hogy mindent átlátnak, és nem keverik a megkapott tananyagot.

 

A harmadik lépés a kommunikáció erősítése és a szókincs bővítése. Ennél a pontnál megszabadulhatunk a nyelvi akadályoktól, könnyen elérhetjük a társalgási szintet, és magabiztosan, természetes módon szólalunk meg idegen környezetben.

 

 

Hogyan működik az egyedi módszer?

 

A fiatal tehetség sok kutatást tanulmányozott, hogyan is működik az agyunk. A technikákat beépítette a rendszerébe, ami megkönnyíti egy nyelv elsajátítását. Azóta a nyolc év tapasztalatait beletéve saját magán és diákjain tökéletesítette a módszert, amelynek köszönhetően a tanítványok 98%-ban sikeresen megtanultak a kívánt nyelven beszélni.

 

– Nekem egy évem volt, hogy megtanuljak magyarul. Először az emlékezőképességemet erősítettem. Két hónap alatt átvettem az egész nyelvtant, ezt követően bővítettem a szókincsemet, majd a beszédkészségre fókuszáltam. Fél év alatt középszintre jutottam el, és egy év alatt sikerült a felsőfokú nyelvvizsgát letennem magyar nyelvből. Ezért tudom bátran mondani, hogy a legfőbb célunk az, hogy a nyelvtanulási folyamat az agyunknak kényelmes, természetes és érthető legyen. Ha figyelembe vesszük az agyunk “kéréseit”, tehát alkalmazzuk a memóriafejlesztő technikákat, akkor láthatjuk a gyorsulási folyamatot – kezdte Tóth Alexandra, az Alexa Nyelviskola alapítója, aki most már nyolc éve juttatja el tanítványait kezdő szintről fél év alatt középfokú és egy-másfél év alatt felsőfokú szintre.

 

Tóth Alexandra

 

Emlékezőképesség javítása

 

– Nyelviskolámban nagy hangsúlyt fektetek a memória és az emlékezőkészség erősítésére. Először meg kell tanulnunk tanulni, erősíteni kell az anyanyelvünkön az emlékezőképességet. Ha megtanuljuk, hogyan sajátítsunk el rövid időn belül nagy mennyiségű információt, akkor könnyedén tudunk akár napi 50-100 szót is rögzíteni idegen nyelven.

 

Miért hasznos a videótanfolyam?


– A képzés kiemelt pillére a videótanfolyam. Lényege, hogy anyanyelvi környezetet biztosítsak. A legfontosabb pedig az, hogy akkor tanulhatunk, amikor nekünk kényelmes, és kedvünk van. A videókat vissza lehet nézni, és van lehetőség segítséget is kérni tőlünk. A módszer felépítésének köszönhetően nem három év alatt, hanem fél év alatt lehet megtanulni egy nyelvet, ezáltal a tanítványaim a nyelvtanulásra fordított összeg akár 70%-át képesek megspórolni. Az anyanyelvi környezet kialakítása érdekében mindenféle bónuszokat, hangoskönyveket, filmeket, tematika kialakító programot valamint nyelvtanulási kalkulátort nyújtunk számukra – részletezte Tóth Alexandra, aki azt is elárulta, hogy az egyik legfontosabb szabály a rutin kialakítása, a napi 10-15 perces tanulás.

 

Kommunikáció erősítése 

 

Első körben a videótanfolyamra szükséges jelentkezni, és ezt követően, aki a 30%-át elsajátította, akkor tudja folytatni a beszédfejlesztő tanfolyammal. Ennek keretében segít egy anyanyelvi tanár, aki kimondottan a beszédre összpontosít. Ahhoz, hogy kizökkentsem a tanítványaimat a komfortzónájukból, anyanyelvi vendégeket hívok meg ezekre a tanfolyamokra, ezzel is még jobban inspirálva őket - mesélte Alexandra, aki azt is hozzátette, a rekord az volt, hogy három hónap alatt sikerült az egyik tanítványát eljuttatni kezdő szintről középfokra. 

 

Miben más ez a módszer?

 

Segít, hogy az agyi kapacitásunkat kihasználva rendkívül könnyedén tanuljuk meg az idegen nyelvet! Mindezt úgy, hogy a memóriánkat erősítjük, ezzel a szókincsünk bővül, és könnyebben tudunk kommunikálni az adott nyelven! Végre nem kell éveket szenvedni egy nyelvvel, hanem akár hat hónap alatt elérhetjük a célunkat, ha középszintre szeretnénk felfejleszteni magunkat, teljesen nulláról, ám ha felsőfokban gondolkodunk, akkor is elegendő egy év!

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05