Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak
A jubileumi, harmincadik MENTA 2023 – NEXT30! konferencián adta át IVSZ – Digitális vállalkozások szövetsége az egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett Év menedzsere-díjat. A 2023-as díjazott Patay Szabolcs, a fejlett járműkommunikációs technológiákat fejlesztő magyarországi startup, a Commsignia ügyvezető igazgatója.
A Balatonfüreden zajló, jubileumi MENTA 2023 – NEXT30! konferencia első napjának zárásaként adták át az év menedzserének járó Gyurós Tibor-díjat. Az ünnepélyes keretek között átadott díjjal 2001 óta ismeri el a hazai IKT-szektorban meghatározó szakembereket az IVSZ által felkért szakmai zsűri.
“Az év menedzsere díjat nemcsak a 2001-ben történt tragikus hirtelenségű elvesztése okán nevezte el az IVSZ elnöksége Gyurós Tiborról, hanem azért is, mert a szövetség egykori elnöke kiemelkedő vezető volt: mind az üzleti életben, mind a szövetség építésében maximalistaként járt el. Hírnevét leginkább karizmatikusságának, energikusságának és kiváló empatikus készségének köszönhette. Stílusa lehengerlő volt, beosztottainak irányt tudott mutatni: újra és újra meg tudta győzni őket arról, hogy az esetleges nehézségek ellenére is érdemes hinni cégében. Az IVSZ minden évben a hasonlóan karizmatikus és sikeres menedzsereket keresi és díjazza, és elmondhatjuk, hogy szerencsére sok vezetői példaképet tudtunk már bemutatni az elmúlt évtizedekben” – mondta el a díjról Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.
Vinnai Balázs, az IVSZ elnöke (balra) adja át a díjat Patay Szabolcsnak a MENTA 2023 konferencia színpadán
Az év menedzsere – Patay Szabolcs, a Commsignia ügyvezetője
A Gyurós Tibor – év menedzsere-díj nyertese 2023-ban Patay Szabolcs, a vehicle-to-everything (V2X) technológián alapuló járműkommunikációs megoldásokat fejlesztő, a nemzetközi piacokon is jelen lévő magyar startup, a Commsignia ügyvezető igazgatója, társalapítója. A Commsignia budapesti fejlesztőközpontjában készülő szoftveres és hardveres megoldások révén a jövőben jelentősen csökkenthetők a közúti balesetek és halálesetek.
A Commsignia V2X-alapú megoldásait Magyarország, Csehország és Olaszország mellett több amerikai nagyvárosban is telepítették már utak mentén, hogy a technológiával kompatibilis járművek felé továbbítsák jelzőlámpák, forgalomfigyelő kamerák és érzékelők valós idejű adatait – kibővítve a sofőrök fizikai látóterét. A jelenleg 140 fős cég nemzetközi szinten is jelentős kutatás-fejlesztési tevékenységet folytat, meghatározó tagja iparági szervezeteknek, konzorciumoknak, aktívan működik közre a jövő járműkommunikációs szabványainak kidolgozásában.
Az idei shortlistes menedzserek
Az idei Gyurós-díj shortlistjére került Kovács Dominik Máté, a 2021-ben alapított Colossyan társalapító-ügyvezetője – a társaság olyan megoldást fejlesztett ki, amely AI technológia segítségével képes szöveges formában megadott információkból kész videókat generálni. A folyamatos fejlesztések révén a Colossyan a text-to-video szolgáltatások piacán technológiai vezető szerepet ért el, platformjukat már számos világmárka használja, hiszen két-három hétről akár 30 percre is csökkenti a videók készítésének idejét, jelentős költségeket takarítva meg a gyártásban.
Rónaszéki Péter, a FORTIX Consulting ügyvezető igazgatója szintén shortlistre került a zsűri döntése alapján. Rónaszéki 23 éve foglalkozik információbiztonsággal, információvédelemmel, és üzletmenet-folytonossággal többek között bank- és repülésinformatikai területen. Az ISACA Magyarországi Egyesület elnökségi tagjaként és az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás (KIBEV) alapító tagjaként is aktívan részt vesz a szakmai közösség életében, és szakértőként gyakran nyilatkozik a hazai médiában a kiberbiztonsággal kapcsolatos témákban.
A 2023-as Gyurós Tibor-díj – az év menedzsere nyertesével készült videó:
Kapcsolódó cikkek
- Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói
- Rekordszámú diákot vettek fel az informatikai szakokra
- Ezekre a készségekre lesz szükségük a munkavállalóknak az MI-korszakban
- Idén is bárki jelölhet hazai menedzsert a Gyurós Tibor-díjra
- Kkv-k százai fejleszthetik térítésmentesen digitális tudásukat
- Új szerepköréhez jobban illő névre vált az IVSZ
- Sokba kerülhet a cégeknek az uniós mesterségesintelligencia-szabályozásnak való megfelelés
- Az IVSZ álláspontja a mesterséges intelligenciára épülő fejlesztésekkel kapcsolatban
- A pandémia után a BNPL szolgáltatások adhatnak új lökést a magyar e-kereskedelemnek
- Indul a diákok digitális készségeit felmérő, nagyszabású régiós teszt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Okosérzékelők az otthon távoli felügyeletéhez és vezérléséhez
Az IKEA három új, VALLHORN, PARASOLL és BADRING névre keresztelt, a vízszivárgás- és mozgásérzékeléshez fejlesztett, megfizethető okosérzékelővel bővíti választékát. Az érzékelőket úgy tervezték, hogy a vásárlók számára nagyobb fokú felügyeleti lehetőséget és kényelmet biztosítsanak azáltal, hogy kapcsolatban maradhatnak az otthonukkal, még akkor is, ha távol vannak.
Karácsonyi levél- és csomagfeladás: ezekre figyeljünk
Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb szolgáltatót keressük, használjuk az Európai Bizottság csomagár-összehasonlító oldalát. A postafelügyeletet ellátó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) összegyűjtötte a főbb tudnivalókat.
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
A generatív mesterséges intelligencia (MI) kínálta lehetőségeket is kihasználja a Schneider Electric, hogy hatékonyabbá tegye működését és az új megoldások kifejlesztését. A vállalat törekvéseit a Microsoft Azure OpenAI megoldásával támogatja.
Bemutatták a Széchenyi-egyetem és a Petz-kórház közös egészségtechnológiai fejlesztéseit
Szemmozgást detektáló diagnosztikai eszközt, telerehabilitációs szoftvert, műtéti közvetítő platformot, 3D és VR technológiai megoldásokat mutattak be a győri Széchenyi István Egyetem szakemberei a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. A „Digitális megoldások az egészségügyben” című tudományos ülésen a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia orvostechnológiai felhasználása is előtérbe került.
Az AOC és a Philips Monitors rangos EPEAT Climate+ bajnokok lettek
Az elektronikai iparban a környezeti felelősségvállalás és az innováció felé tett jelentős lépésként az MMD, vezető technológiai vállalat és a Philips Monitors márka licencpartnere, valamint az AOC, egyike a vezető kijelzőgyártóknak büszkén jelenti be, hogy a közelmúltban elnyerték az EPEAT Climate+ tanúsítványt. Logójuk mostantól jól láthatóan szerepel az EPEAT weboldalán, jelezve fontos szerepüket és elismerésüket a környezettudatos technológia területén. Ez a minősítés aláhúzza a szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, nagy teljesítményű termékek kifejlesztése iránti elkötelezettségüket.