Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom

forrás: Prím Online, 2023. október 10. 16:18

A hazai vállalatok nagy része gondolkodik vagy már aktívan fejleszt mesterséges intelligenciával, amely komoly előrelépést jelenthet, ugyanakkor egyik pillanatról a másikra felboríthatja az erőforrás- és kapacitástervezést. Számukra nyújt lehetőséget a Magyar Telekom októberben induló pályázata. Olyan cégek jelentkezését várják, akik már elindították a mesterséges intelligencia használatával összefüggő, vagy használatára irányuló fejlesztéseiket, és ehhez szeretnék bővíteni fejlesztői környezetüket, szerverinfrastruktúrájukat. A pályázat nyertesei egy éven keresztül térítésmentesen kapnak hosting szolgáltatás a Telekomtól a szerverkapacitásuk bővítéséhez. 

A Magyar Telekom 2023. október 9-e és november 17-e között várja a jelentkezéseket a pályázat felületén, ahol a vállalatra és kapcsolattartásra vonatkozó adatok megadásával, valamint a pályázati dokumentáció beküldésével lehet jelentkezni. 

 

A pályázóknak több feltételnek is meg kell felelniük: mesterséges intelligenciát alkalmazó K+F tevékenységet végeznek, legalább két éve működnek és minimum tíz embert foglalkoztatnak teljes munkaidőben. A bírálatnál előnyt élveznek azok a pályázók, akik jelentős digitális transzformációs erővel bíró fejlesztésekkel járulnak hozzá a hazai gazdaság erősödéséhez, versenyképességéhez, továbbá ezekben a fenntarthatóság szempontjait is érvényesítik. A pályázati feltételeknek megfelelő jelentkezők közül a Magyar Telekom szakmai zsűrije választ ki három vállalatot, akik egy éven keresztül térítésmentesen vehetik igénybe a Magyar Telekom – fejlesztői környezet kialakítására tökéletesen alkalmas – Virtuális szerverbérlés XL csomagját.

 

 

„Már a hazai vállalatok is ráléptek arra az útra, hogy a mesterséges intelligenciában aktívan gondolkodnak, fejlesztenek, kísérleteznek. Ehhez rugalmasan igazodó fejlesztői környezetre, könnyen skálázható szerverinfrastruktúrára van szükség. Prémium IT megoldásokkal a Magyar Telekomnál már arra az időszakra készülünk, amikor a mesterséges intelligencia natív módon lesz a hétköznapjaink része. Az ehhez vezető úton pedig örömmel támogatjuk azokat a partnereket, akik szintén abban érdekeltek, hogy a magyar gazdaság szereplői minél versenyképesebben tudják kihasználni az AI-ban mutatkozó lehetőségeket” – mondta Gonda Gábor, a Magyar Telekom Vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese. 

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Neumann 120 kiállítás a Deák17 Galériában

Mit tenne Neumann János, ha egy időgép segítségével ma visszatérhetne a Földre? Mit gondolna a jelen kihívásairól? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Neumann Társaság diákalkotói pályázatára érkezett művekből rendezett kiállítás a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában. A Neumann 120 kiállítás ünnepélyes megnyitójára december 2-án 11 órakor kerül sor, a kiállítás pedig december 5-16. között díjmentesen látogatható.

2023. november 27. 10:07

Magyar energetikai startupokat is várnak a befektetői programba

Idén december 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai, köztük a magyar startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba, amelyek ennek a platformnak köszönhetően üzleti, technológiai és forrásszerzési támogatásban részesülhetnek.

2023. november 19. 12:05

Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

Az Év Honlapja pályázat, amely évről évre megmutatja a digitális világ legjobbjait, most egy izgalmas fordulatot vesz. Meghosszabbított nevezési határidővel 2023. december 15. éjfélig várjuk a jelentkezéseket! Ez azt jelenti, hogy több időt kapnak a legújabb, friss projektek befejezésére és benyújtására, ezáltal pedig lehetőség nyílik a kreatív ügynökségeknek és vállalatoknak arra, hogy az egész éves munkájuk termését mutassák be a közönségnek és a zsűrinek.

2023. október 16. 09:57

Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom

A hazai vállalatok nagy része gondolkodik vagy már aktívan fejleszt mesterséges intelligenciával, amely komoly előrelépést jelenthet, ugyanakkor egyik pillanatról a másikra felboríthatja az erőforrás- és kapacitástervezést. Számukra nyújt lehetőséget a Magyar Telekom októberben induló pályázata. Olyan cégek jelentkezését várják, akik már elindították a mesterséges intelligencia használatával összefüggő, vagy használatára irányuló fejlesztéseiket, és ehhez szeretnék bővíteni fejlesztői környezetüket, szerverinfrastruktúrájukat. A pályázat nyertesei egy éven keresztül térítésmentesen kapnak hosting szolgáltatás a Telekomtól a szerverkapacitásuk bővítéséhez. 

2023. október 10. 16:18

A kreativitás új dimenziói: két új kategória ’Az Év Honlapja’ pályázaton

Immár 22. alkalommal indult útjára Magyarország legrangosabb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség Neked szól!

2023. október 5. 18:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27