3G – késés Spanyolországban is

Kollár Csaba, 2002. január 30. 21:35
A Spanish nevű újság értesülései szerint Spanyolországban a kormány nemtetszését fejezte ki egy közleményben amiatt, hogy az előzetes tervekhez képest késni fog az országban a 3G szolgáltatások elindítása.
A tudományokért és a technológiáért felelős minisztérium eredeti elképzelése szerint azok a cégek, melyek a licenc-kiíráson nyertek, már 2001 augusztusában elindítják Spanyolország 22 városában az új szolgáltatásokat. A minisztérium – a közlemény megfogalmazása szerint – mérlegelve a helyzetet úgy döntött, hogy a nyerteseknek 2002 júniusáig haladékot ad.

A kormánnyal szerződött cégek más-más okokra hivatkoznak, amikor a késés oka kerül szóba. Az Xfera szóvivője úgy nyilatkozott, hogy “mi már komoly lépéséket tettünk a 3G technológia irányába, ugyanakkor a kormány mostani határidője is túl korai. Reális elképzelés szerint 2003 júniusa körül indulhatnak el az általunk kiépített hálózaton szolgáltatásaink.”

Elemzők rámutatnak arra, hogy nem csak az Xfera, de a Vodafone is inkább az egy évvel későbbi indulást tartja megvalósíthatónak.

Kulcsszavak: +fohir UMTS mobilhálózat

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30