HP: világhírű magyar fotográfusok kiállítása Londonban

forrás Prim Online, 2003. december 5. 19:16
A Hewlett-Packard támogatásával 23 fotóművész több mint 100 munkáját mutatja be a londoni Proud galéria újonnan nyílt kiállítása.

A "Magyar Történelem" című tárlat a nagy-britanniai "Magyar Év" rendezvénysorozatának részeként nem csupán világhírű fotósok műveit vonultatja fel, hanem külföldön kevésbé ismert művészek fotóit is segítségül hívja a magyar kultúra bemutatásához.

Robert Capa, Moholy-Nagy László és Brassai neve legendává vált a fotóművészet történetében. Escher Károly és Pécsi József munkáival azonban a nagyközönség ez idáig nem találkozhatott nemzetközi tárlatokon, holott műveik jelentősége ezt mindenképpen indokolta volna. A Proud galéria december elejétől január végéig tartó kiállításán tudatosan törekedtek arra, hogy pontos képet fessenek az egyébként világszínvonalú magyar fotóművészetről, és hogy a nagy nevek mellett a kevésbé ismert alkotók is helyet kapjanak.

A kiállítás képei, amelyek a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből kerültek Londonba, az 1910-es évektől a század végéig tartó időszakot ölelik fel, és művészi értékükön túl egyben a korszak fontos társadalmi, politikai, szociológiai tanúi is. A művészek nagy része külföldön alkotott, miután politikai, gazdasági okokból arra kényszerült, hogy elhagyja Magyarországot - gyakorta mindössze egyetlen szalámival a zsebében, miként Robert Capa. Az itthon maradottak - Escher, Pécsi, Munkácsi - ugyan az országon belül jelentős ismertségre tettek szert, külföldön azonban kevésbé tudtak érvényesülni.

Ezt a hiányt kívánja most orvosolni a Proud galéria, amelynek fennállása óta ez az első, igazán "múzeum" jellegű kiállítása. A szervezők a két hónap során mintegy 5000 látogatóra számítanak. A tárlat, a Londonban rendezett egész éves rendezvénysorozatnak, a "Magyar Évnek" a része, mely hazánk történelmét, tájait, kultúráját, embereit és az ország szépségeit szándékozik bemutatni.

A Hewlett-Packard túl azon, hogy elsődleges feladatának tekinti a magyar kultúra támogatását, annak megismertetését a nagyközönség minél szélesebb rétegeivel, kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a magyar fotóművészet valamennyi jeles munkája megkapja az őt megillető elismerést. A HP úgy véli, ezzel a támogatással nem csak a múlt, hanem a jelen nagy alkotóinak is segítséget nyújthat az érvényesülésben, a művészi kiteljesedésben.

Kulcsszavak: kultúra kiállítás HP

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már készülhetünk a 2020-as Szabadság Szigetére

Érdemes beírni a naptárba: 2020. augusztus 5-én indul az év legjobb hete, a Szabadság Szigetén. Aki a november 14-én déli 12 órától 24 órán át tartó “Szitizen Prime” akcióban vásárol bérletet a jövő évi Szigetre, nem csupán a legolcsóbban válthat hetijegyet, de exkluzív ajándékcsomagot is kap, a környezettudatosság jegyében.

2019. november 13. 11:30

A természetes fény és a beépíthető lámpák

A természetes fény lételemünk, pozitívan hat testi-lelki jóllétünkre. Nincs is szebb egy csodálatos napkelténél, mely beragyog otthonunk ablakán. A reggeli napfény képes az egész napunk hangulatát pozitívan befolyásolni. Viszont az évszakok és az időjárás váltakozása miatt sajnos nem érheti mindig kellő (nap)fény lakásunkat. Ezért is fontos nagy hangsúlyt fektetnünk a természetes és a mesterséges fények egyensúlyára. 

2019. október 16. 20:46

Az ideális őszi, otthoni program

Itt a zordabb, esős idő, tagadhatatlanul megérkezett az ősz. Még a gyerekek nagy kedvencét, a pocsolyákban való ugrálást is meg lehet unni egyszer. Ilyenkor a hűvös kinti program után nincs is jobb, mint a meleg szobában leülni és társasozni egy nagyot. Mikor a család apraja-nagyja összegyűlik, kezdődhet a maratoni társas party.

2019. október 16. 15:14

Sminkelés állatkísérletektől mentes készítményekkel

A The Body Shop egyértelműen elkötelezett az igazán fontos dolgok mellett. Ennek megfelelően az általuk forgalmazott valamennyi smink készítmény teljes egészében mentes az állatkísérletektől.

2019. október 16. 13:12

Brit Care kutyaeledel

A rohanó világ és a modernizáció nemcsak minket, embereket érint olykor negatívan, hanem házi kedvenceinket is. Korunk népbetegségei – a keringési- és szívpanaszok, a daganatos megbetegedések vagy a cukorbetegség – visszavezethetők a stresszes életmódra. Gyógyításuk pedig sajnálatos módon sok esetben nem lehetséges, vagy nagy költségekkel jár.

2019. október 15. 18:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

2019. november 8. 10:07

Az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25%-át

2019. november 1. 08:32

Idén is keresik az év fiatal vezetőjét!

2019. október 22. 13:26

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44
online sportfogadás