A Yahoo gazdagabb tartalmat kínál saját keresőprogramjával

Milkovits Gábor, 2004. március 2. 20:38
A Yahoo internetes médiavállalat bejelentette, hogy bővíteni készül keresőszolgáltatásának kínálatát, főként zenével, mozgóképpel és kapcsolódó információkkal. A cég, amely valószínűleg elsősorban a Google-lal és a Microsoft MSN-nel éleződő verseny hatására tette meg ezt a lépést, még februárban jelezte, hogy fokozatosan saját kereső-technológiájának használatára tér át.

A Yahoo keresőprogramjának használói ezentúl olyan gazdag tartalomhoz is hozzáférhetnek majd, mint például az amerikai Kongresszusi Könyvtár és a new york-i közkönyvtár állománya, vagy éppen a szintén amerikai legfelsőbb bírósági határozatok hangfelvételei. A cég képviselője úgy nyilatkozott, hogy az új, digitális tartalommal bővített szolgáltatás alapvetően meg fogja változtatni a keresőprogramokról kialakult általános képet. A Yahoo keresőlistájára üzleti célú és non-profit weboldalak is feliratkozhatnak, előbbiek meghatározott díj ellenében, míg utóbbiak ingyenesen.

A februárban bejelentett és fokozatosan megvalósuló lépések végleg felbontják a Yahoo és a Google korábbi hosszú időn át tartó kapcsolatát. Eközben a Microsoft szintén egy saját keresőtechnológia kifejlesztésére irányuló projekten dolgozik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09