A miskolci fiatalok jövőképe bizonyult a legjobbnak

forrás Prim Online, 2004. június 11. 14:09
Az Észak-Magyarországi Régió képviseletében a Miskolci Egyetem csapata nyerte az Álmodj régiót! címmel megrendezett vetélkedő Budapesten, a Budai Várban megrendezett döntőjét.
A vetélkedőt a Stratégiakutató Intézet rendezte, azzal a céllal, hogy megtudja, van-e az ifjúsági korosztálynak jövőképe az információs társadalomról, valamint, azt, hogy hogyan képzelné el ez a korosztály az intelligens régiók fejlesztését. A program apropóját az adja, hogy 2004. június 9. és 11. között Budapesten rendezte meg az Eris@ (European Regional Information Society Association) és az IANIS (Innovative Actions Network for the Information Society) közös konferenciájukat, amelynek fókuszában a régiók szerepe és fejlődése áll az Európai Unió információs társadalmában. Érdekesség, hogy ezen a konferencián többek között az is elhangzott, hogy "Európa nem kérdezi meg a fiatalokat" a fejlesztésekről és ez súlyos hiba. "Mi evvel a vetélkedővel legalább az első lépést megtettük ennek a hibának a korrigálása érdekében"- mondta Dr. Lukovics Tamás a vendéglátó Közép-Magyarországi Régió képviseletében.

A vetélkedő délelőttjén a hallgatók a régiók helyzetképét vázolták, délután pedig a víziók, jövőképek bemutatására került sor. A versenyben másodikként végzett a Közép-Magyarországi Régió képviseletében a Budapesti Gazdasági Főiskola , harmadikként a Közép-Dunántúli Régióból érkezett Veszprémi, és valamint a Dél-Alföldről érkezett Szegedi Egyetem csapata.

"A versenyre a hallgatók rendkívül színvonalas munkaanyagokkal, és prezentációkkal készültek, ami azt bizonyítja, hogy jelentős tudástartalékok szunnyadnak az egyetemeken, főiskolákon, és a fiatalokban , amelyek eleddig nem kerültek kiaknázásra az információs társadalom építésében"- nyilatkozta Varga Csaba , a zsüri elnöke, a Stratégiakutató Intézet vezetője.

A futurisztikus jövőkép elkészítéséhez a versenyző csapatoknak:

a fenntartható fejlődés,
a gazdaság (tudásalapú gazdaság, e-gazdaság),
a technológia (infokommunikációs hálózatok, szolgáltatások),
a társadalom (e-társadalom),
a tudás (e-content is)
egyén (e-polgár)
szempontjait kell figyelembe venniük.

A nyertes Miskolci egyetem csapat az Észak-Magyarországi Régiót az információs társadalom részeként képzelte el, ahol az információ az egyének, szervezetek és intézmények mindennapjainak szerves részévé válik, a társadalmi kommunikáció nagy része a digitális csatornákon zajlik.

"Hazánkat 10 év múlva országosan kiépített szélessávú hálózat jellemzi, a közösségi és egyéni hozzáféréshez nélkülözhetetlen kommunikációs eszközök rendelkezésre állnak, úgymint az alapinformációk, alapszoftverek. A gazdaság az internet adta határtalan korlátoknak köszönhetően fellendül, a ma még meglévő területi különbségek megszűnnek, hazánk utoléri - legyünk optimisták -, meg is előzi az uniós életszínvonalat. Az információs társadalomban való boldogulásoz, érvényesüléshez szükséges ismereteket már az óvodától oktatják, minden társadalmi réteg egységesen részt vesz benne, ennek köszönhetően mérséklődnek, megszűnnek az egyes társadalmi rétegek, esetleg kisebbségek között fennálló társadalmi különbségek. A ma még hátrányos helyzetű, munkanélküliség, elvándorlás sújtotta kistérségek, falvak látványos fellendülésnek indulnak a fenntartható fejlődés és fogyasztás nyújtotta lehetőségek kihasználásával. A régió elfoglalja az ország és Európa turisztikai térképén az őt megillető helyet, a falusi és hagyományos turizmusnak köszönhetően regionális (akár határon átnyúló) kooperációk születnek, biztosítva a kölcsönösen előnyös fejlődést.

Ebben a táradalomban az egyén életszínvonala látványosan javul mind a munka mind a szabadidő vonatkozásában, a közügyek egyszerűbbé, könnyen kezelhetővé, bürokrácia-mentessé válnak. Jelenleg probléma még, hogy mind bel-, mind külföldön keveset tudnak régiónkról, ez által természetesen kicsi a turisztikai termékek ismertsége, szűkebb hazánkról főleg negatív kép él az emberekben. A jövőben ez megváltozik, az internet adta lehetőségeket kihasználva beindítjuk a NOTICE Rendszert (North-Hungarian Touristical Informaton Center), amely egységes adatbázisba tömöríti a régió turisztikai vonzereit, szálláshelyeit, szolgáltatásait, s az információ-nyújtás mellett egyénre szabott szolgáltatást biztosít a pihenni, kikapcsolódni vágyóknak a hozzánk látogatóknak."- vízionalizálták a miskolciak.

A vetélkedőn megoldandó részletes feladat, valamint a vetélkedő napközbeni eseményeiről a www.junior-regio.hu weboldalon olvashatók információk.

Az Észak-Magyarországi Régió képviseletében a Miskolci Egyetem csapata :















A Közép-Magyarországi Régió képviseletében a Budapesti Gazdasági Főiskola:















A Közép-Dunántúli Régióból érkezett Veszprémi Egyetem csapata:















Dél-Alföldről érkezett a Szegedi Egyetem csapata:















Intelligens épület terv:


Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Közlekedési Múzeum és a Fortepan képarchívum közös felhívása

A Közlekedési Múzeum és a Fortepan képarchívum közös felhívást tesz közzé az M3-as metróval és annak teljes vonalával kapcsolatos archív anyagok felkutatására. 

2017. november 15. 15:38

Öt tulajdonság, amit eddig biztosan nem tudtál az iPhone X-ről

Home gomb, iPaper Photos, iCloth és Air Pods Ultra… Azt hitted, hogy eddig mindent tudtál az Apple legújabb készülékéről az iPhone X-ről? 

2017. november 15. 15:06

Minden versenyzőnek: sorakozó a startvonalnál!

November 20-án visszatér a klasszikus Hanna-Barbera sorozat vadonatúj verziója a Flúgos Futam a Boomerang csatornán: újra versenybe szállnak mindenki kedvenc versenyzői flúgos autóikkal, hogy megküzdjenek a Világ Legflúgosabb Autóversenyzője címért. Az új Flúgos Futam részek november 20-tól lesznek láthatók a Boomerang csatornán. 

2017. november 7. 12:07

Megállíthatatlan hálózatok: gigabites sebességek jönnek a vezetékes és a mobil technológiában egyaránt

Alig több mint két és fél évtizede, hogy az első internet-adatcsomag megérkezett Magyarországra, ma pedig a korszerű optikai hálózatokkal lefedett területeken már elérhető az akár 1.000 Mb/s-os sebességű vezetékes internet is. 

2017. október 15. 12:17

Így lehet amerikai ügyfeleket elérni egyetlen budapesti óriásplakáttal

A Netlife olyan óriásplakátot tett ki a Graphisoft Parknál, amelyen egy többlépcsős rejtvény volt látható. Több sem kellett az IT szakemberek kíváncsiságánál, és a fénykép máris vírusként terjedt az interneten, hogy ki tudja megoldani a feladványt? Érdekes módon a legelső megfejtő egy Egyesült Államokbeli fiatalember volt, aki a 9GAG-en találkozott a fejtörővel, és ezzel meghívást nyert a cég budapesti irodájába egy pókerpartira.

2017. október 11. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

AJI kártyák ajándékba

2017. november 20. 08:36

25 éves az LG Magyarország

2017. november 8. 15:19

Izmos Smart City felhozatallal jön a 2018-as CES

2017. október 31. 15:04

Már csak 1 hét van hátra az ’Az Év Honlapja’ pályázat lezárásáig!

2017. október 25. 08:38
cloudappsportal.com